Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-680
680, országos ülés 1916 deczember 18-án, hétfőn. 197 mélyében, aki egymagában párt- és képviselői megbízatás nélkül, mint a király kinevezett tisztviselője vállalja itt a megbízatást, bogy többséget és párthatalmat szervez Ez az, ami a nádori méltóságot a miniszterelnöki méltósággal szembeállítja. (Ugy van! halfélék) Ez az, ami igazolja azt, hogy Deák Ferencz midőn nem a ministerelnököt, hanem a nemzet bizalmasát akarta megválasztatni, nem a királyi tisztviselőt akarta ezzel megtisztelni. Azonban most látszik az az előzményekből is és a következményekből is, hogy a ministerelnök ur támaszkodik a többségi elméletre ; ezen többségi elmélet alapján akarja magának vindikálni ezt a megbízatást. Hát hogy áll ennek a többségi elméletnek a kérdése ? Hiszen gróf Apponyi Albert és több más előzőleg felszólalt képviselőtársaim kimutatták, hogy nincs is meg már a tényleges többsége ennek a mostani kormánynak. Tényleges többségét megezáfolta maga az a numerikus adat, amelylyel számszerűleg kimutatták, hogy igenis a nemzet nag) r obb része és pedig épen az a része, amely a magyarságot foglalja magában, ezreket meghaladólag nagyobbszámu szavazatot összpontosított az ellenzék számára. Itt tehát igazán áll az a latin közmondás, hogy non numerantur sed ponderantur. Tessék ezen szavazatokat, tessék a nemzet ezen többségét tekinteni és nem hivatkozni arra a nagy többségre, amely nincsen az önök oldalán. Hát többség-e a munkapárt a jelenlegi állapotban a ház és a nemzet szempontjából '! Hogy áll pl. gróf Tisza István ministerelnök ur ministerelnöki állása ? 0 mint a többségi párt vezére vette át ennek az országnak kormányzatát. Hiszen elég arra a nagyon sokat hivatkozott bírói ítéletre utalnom, amely már akkor megállapította, még mielőtt gróf Tisza István minisserelnök lett volna, hogy igenis ez a többség nem képviseli az ország igazi többségét. Tehát sem a dolog lényegében, sem a dolog morális érdemében önök a többségi elvre nem hivatkozhatnak. És hogy áll ez a bizalom kérdése ? Itt felmerül annak szüksége, hogy tényleg a nemzet bizalmasa koronázza meg a királyt. Hát ha annyira bizalmasa a nemzetnek gróf Tisza István, ha annyira megbízik a nemzetnek őt környező bizalmában, vagy ha annyira hirdetik önök a többség elméletét és azt, hogy önök birják a nemzet bizalmát : hát nem volt-e elég alkalom arra ez országgyűlési cziklus tartama alatt pl. a forszírozott bankvitánál, nem volt-e alkalom a katonai kérdéseknél, az obstrukezió alkalmával; nem volt-e elég alkalom rá a választói jog kérdésénél, hogy a nemzethez forduljanak és kérdezzék meg, hogy tényleg ma is fennáll-e ez a többség és megajándékozza-e önöket a nemzet bizalmával ? A tárgyi szempontok felett azonban, fájdalom, előtérbe kell, hogy toluljon daczára annak, hogy, mondom, sine ira et studio akarom ezt a kérdést elbírálni, az egyéni szempont. Itt utalok idősb Erdélyi Sándor képviselő urnak a munkapárt értekezletén történt felszólalására. Azt mondta ugyanis, hogy hiszen 1867-ben is Andrássynak voltak ellenfelei, sőt ellenségei is. Igen tisztelt képviselőtársam, méltóztatott elolvasni az 1867-iki országgyűlésnek erre vonatkozó naplóját ? öt sorból áll az egész, tessék megnézni. Midőn Deák Ferencz ajánlta gróf Andrássy Gyulának ezen tisztséggel való megbízatását, egyetlenegy hang sem hallatszott ezen megbízatás ellen. (Ügy van ! halfelől.) Méltóztassék elolvasni a megjegyzést, amely Deák Ferencz beszédét kiséri. Az mondatik ott zárjelben : »Általános éljenzés.« Hát gróf Khuen-Héderváry Károly képviselő ur ajánlatát, amely gróf Tisza Istvánra vonatkozik, általános éljenzés fogadta a házban, vagy megnyugvást keltett az országban ? Hiszen napok és hetek óta izgalomban tartja ez a kérdés nemcsak a házat, de az egész országot. Méltóztassék csak megnézni, t. Erdélyi Sándor képviselő ur, vájjon áll-e az a teória, amelyet a tegnapi munkapárti értekezleten kifejteni méltóztatott, hogy Andrássynak is voltak ellenségei. Nem, t. uram, Andrássynak csak ellenfelei lehettek, de ellenségei nem voltak. Én ellenzéki ember létemre is birok, azzal a bátorsággal, hogy bevalljam azt, hogy én gróf Tisza Istvánnak nem vagyok ellensége. En ezt a kérdést egyéni szempontból egészen másképen bírálom meg, azonban azt a diszszonancziát, amelyet az ő ministerelnöksége óta, fájdalom, élvezünk és amely fennáll önök és mi köztünk, egyedül az ő politikai eszközeinek, politikai magatartásának köszönhetjük. Ez nem volt igy a múltban és önök a magyar parlamenti életben egyetlenegy példát sem tudnak mutatni arra, hogy olyan diszharmónia állott volna fenn az uralkodó párt és az ellenzék között, aminő most uralkodik. Ez az, t. ház, ami a politikai ellenfeleket politikai ellenségekké teszi. Ha tehát az ellenségeskedésre és az ellenfelekre hivatkoznak, akkor ebből a szempontból gróf Tisza Istvánnak és önöknek elég politikai ellenséget sikerült maguknak szerezniük és épen gróf Tisza István, akit önök most ujabb bizalommal akarnak megtisztelni, volt az, aki ezt a helyzetet elsősorban megteremtette. Halottunk itt clicsériádákat; azt mondták, hogy gróf Tisza István volt az, aki a nemzetnek becsületet szerzett. Ez egy kis falsum, mert méltóztassék csak eltekinteni mindentől : a nemzet volt az, igenis, amely maga szerezte meg magának azt a becsületet. (Ügy van ! a hal- és a szélsőhaloldalon,) A nemzet volt az, amely hősies magatartásává], vérével, anyagi és egyéb áldozataival kivívta magának a világ becsülését. Méltóztassék elhinni, nem gróf Tisza István, hanem elsősorban az ellenzék volt az, amely lehetővé tette itt azt; a tárgyalást, amelynek lojalitását maga gróf Tisza István is elismerte az ellenzékkel szemben és tessék elhinni, hogyha nem gróf Tisza István ül a ministerelnöki székben, akkor garantálhatom, hogy az egyetértés és az összhang még nagyobb mértékben
