Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-680
188 680. országos ülés 1916 deczember 18-án, hétfőn. világosságán nem változtat. Hát akkor kérdem, honnan merítette a ministerelnök ur azt a bátorságot, hogy magát a nemzet megbízottjának, a nemzet bizalma letéteményesének hirdesse, holott köztudomású, hogy a nemzet másik része a legnagyobb averzióval és bizalmatlansággal van iránta? Ha ily körülmények között önök mégis gróf Tisza Istvánt jelölik ós választják, ezt másnak mint ünneprontásnak, (TJgy van! a szélsóbaloldalon.) mint a koronázás magasztos ünnepe könnyelmű koczkáztatásának nem minősíthetem. (Élénk helyeslés bal- és a szélsőbaloldalon.) Mint mondottam, az egyik kellék, melylyel a nemzet megbízottjának birnia kell az, hogy a nemzet bizalma benne összpontosuljon. A másik, mely talán ennél még fontosabb, az, hogy az az egyén, akit a nemzet e magas tisztséggel felruház, minden erkölcsi kifogáson messze felül álljon. S itt mellőzök minden politikai és felekezeti tekintetet és tiltakozom az ellen, hogy e kérdésbe bármi más mellékkérdést belevegyitsenek. Tisztán a közerkölcs szempontjából állajütom meg, hogy e tekintetben a ministerelnök urnak két feltétlen bizonyosságu ténykörülmény esik súlyosan rovására. Az egyik a bevallott, nyilt, czinikus törvényszegés, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) a másik a korrupczióban való bünrészesség. Előttem szólt t. képviselőtársaim már rámutattak arra a biróilag bebizonyított tényre, hogy a t. többség egyik vezére, Lukács László valóságos belső titkos tanácsos és akkori pénzügyminister tiltott módon a közvagyon megrövidítésével, (Élénk helyeslés a ssélsobaloldálon. Nagy zaj és ellenmondások jobbról.) szerezte meg azokat az anyagi eszközöket, melyekkel azután, a korrupcziót tovább plántálva a nép körében, megszerezte a többséget. Az igen t. ministerelnök ur ugy tesz, mintha ehhez neki semmi köze nem volna. De azt hiszem, hiábavaló minden fáradsága. Mert ha semmi más se volna, mint az, hogy ő elfogadja azt az előnyt, élvezi azt a hatalmat, melyet a korrupczió neki megteremtett, már ez is teljes bűnrészességet állapit meg és bizonyít be és ez a politikai erkölcstelenség legmélyebb sülyedésóre mutat. Látjuk, hogy a ministerelnök ur nem tud e koloncztól megszabadulni, kénytelen hatalma forrását, Lukács Lászlót előtérbe tolni és látjuk, hogy kénytelen volt őt legutóbb a hitlevélszerkesztő bizottságba is bevenni. De nagyon csalódik, ha azt hiszi, hogy ez eljárással az a bélyeg, melyet a bírói Ítélet Lukács László homlokára sütött, onnan elmálik, mert ennek következése éjien ellenkezőleg az lesz, hogy az a bélyeg^ a gróf Tisza István homlokára is rákerül. (Élénk ellenmondás a jobboldalon és felkiáltások : Bendre! Rendre! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: (Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Ha csend nincs, nem tudom megértetni magamat. Kérem a képviselő urat, hogy sértő kifejezések használatától tartózkodjék. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.) Lovászy Márton: Befejeztem beszédemet, különben is csak az igazságot mondtam. Ezek az okok azok, melyek folytán a legnagyobb felháborodással fogadjuk még annak a gondolatát is, hogy a nemzetet a koronázáson gróf Tisza István képviselje; ez indokok késztetnek minket arra, hogy odakiáltsuk a ministerelnök urnak: ne nyúljon a szent koronához, mert beszennyezi azt! (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon. Nagy zaj jobbfelől. Felkiáltások : Bendre!) Elnök (Csenget) -. Csendet kérek. Lovászy Márton képviselő urat e kifejezésért rendreutasítom. (Élénk helyeslés jobbról. Nagy zaj a szélsőbalolilalon.) Ki következik szólásra? Hoványi Géza jegyző: G-róf Pejacsevich Tivadar ! Gr. Pejacsevich Tivadar: T. ház! Van szerencsém ugy a horvát-szlavon-dalmátországi képviselők nevében, mint a magaméban kijelenteni, hogy a t. ministerelnök urnak a magyar és horvát testvéries egyetértést előmozdító politikája, valamint Horvát-Szlavon-Dalmátországok jogos követeléseinek méltánylása a horvát nemzetnél személye iránti teljes bizalmat váltott ki, . . . (Éljenzés a jobboldal hátsó padjain. Mozgás és zaj a bal- és a szélsőbáloldalon.) Sümegi Vilmos: A horvátnak meg az oláhnak adnak, csak a magyarnak nem! (Zaj balfelöl. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Gr. Pejacsevich Tivadar: ... s ennélfogva őt tartjuk a legalkalmasabbnak arra, hogy Magyarország herczegprimásával együtt közös királyunk fejére helyezze a szent koronát. (Helyeslés a jobboldalon. Éljenzés a jobboldal hátsó padjain. Zajos felkiáltások a bal- és a szélsóbaloldalon: Közös király ? Olyan nincs ! Rendre ! Nagy zaj balfelől.) Elnök : Csendet kérek ! Ki következik szólásra ? Szepesházy Imre jegyző : Polónyi Géza ! (Folytonos zaj és felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : Közös király nincs !) Egry Béla: Tessék rendreutasítani! Csak magyar király van, nincs közös király ! Rakovszky István : Ugy látszik, a horvátoknak mindent szabad ! (Folytonos zaj a bal- és a szélsóbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek ! Nem kétlem, hogy a t. képviselő ur ugy értette, amit mondott, hogy Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok királya . . . (Élénk felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : Nem ugy értette. Azt mondta, hogy közös király! utasítsa rendre! Tessék a naplót megnézni!) Csendet kérek, képviselő urak! Rakovszky István : Tessék őt meggyőzni arról, hogy közös király nincs ! (Zaj.)
