Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-680
680. országos ülés 1916 deczember 18-án, hétfőn. 181 rendkívül szépen és megkapóan juttatja kifejezésre a magyar királyságnak azt a sajátlagos természetét, hogy a magyar királyság nem önmagában a korona, hanem a korona a királyi és a nemzeti jogok összefoglalását jelenti. Midőn a.király odalép az oltár elé, hogy mint az Ur felkentje hagyja el a templomot, akkor a legfelsőbb, a túlvilági hatalom képviselője mellé odaáll egyszersmind a nemzet egy képviselője és közreműködik abban, hogy a király fejére tétessék a szent korona, jelképezve azt a tant, melyet már Verbőczy a XVI. században oly szépen megformulázott és ő is nem mint a maga teóriáját, hanem mint az előtte lefolyt századok teóriáját : hogy a nemzet ruházta rá a hatalmat a megkoronázandó királyra. Ezt juttatja kifejezésre a koronázás cselekménye, ezt juttatja kifejezésre a nádorispán részvétele a koronázásban. Ezért kellett e funkcziót rábizni oly magas dignitáriusra, aki nem a király kinevezett] e, hanem a nemzet választottja. (Ugy van ! bal felől.) Ha más dignitáriusok időnként igénybe vették ez aktusnál a nádor helyettesítését, nem annál a méltóságnál fogva vették és vehették igénybe, melyet ők viseltek, hanem csak azért, mert a nádor méltóságát ők helyettesitették. Ennélfogva elvileg egészen helyesnek tartom, hogy mindaddig, mig a nádori állás betöltve nincsen, a nemzet választottja teljesitse a nádori funkcziókat a koronázásnál. És minthogy a nemzetnek e kijelölésre, e választásra más orgánuma nincs és ez az ősi tradiczióknak is megfelel, helyes, hogy a nádorhelyettest is az országgyűlés válaszsza meg. Tehát meg kell választani, abból kiindulva, hogy ennek a választottnak lehetőleg a nádori méltóságnak megfelelő alapon kell állania. S ez, t. ház, egyenesen kizárja a pártkormányzat fejének azt az igényét, hogy őrá legyen különös tekintettel az országgyűlés választása. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Deák Ferencz nem is tartotta szükségesnek ezt megmagyarázni, csak kifejezést adott egy egyszerű tétellel, melyről feltételezhette, hogy mindenki megérti, annak, hogy nem szeretné e tisztet a ministerelnöki álláshoz kötni. Pedig ha az első eset után most a második is bekövetkezik, akkor beáll az, amire gróf Andrássy Gyula t. barátom rámutatott : két preczedensé lesz a ministerelnöki álláshoz kötöttségnek s e két preezedens után csakugyan az a ministerelnök, aki az ezentúl bekövetkezendő koronázásoknál hivatalban lesz, mondhatja majd : most már igazán capitis deminutio rámnézve, ha nem engemet választanak meg, ezzel engem csak másodrendű ministerelnöknek tekintenek, olyannak, aki nem politikai pártvezér és fel lesz jogosítva arra, hogy ebből a következtetést levonja. Milyen volt ez a nádori hivatal ? Nemcsak nem állt összeköttetésben a pártkormányzattal, hanem abban az időszakban — t. i. 48-ban — melyben a parlamenti népképviseletre fektetett parlamentáris alkotmányformát létesítették, gondoskodtak arról, hogy a nádori hivatal e pártkormányzati eszmekörnek kívüle helyeztessék, a nádort a király helytartójává tették, megbízták azzal, hogy a király távollétében a felségjogokat ő gyakorolhassa, szóval felruházták ugyanazzal a pártatlansággal, a pártokon kivül, a pártok felett álló azon méltósággal, mely magával a királyi méltósággal van összekötve. Ilyennek mutatkozott a nádori méltóság akkor, mikor a parlamentarizmust Magyarországon létesítették. És most ? Most nem a ministerelnöki állásból, hanem abból a tényből, hogy ő a többségben lévő párt vezére, abból akarják levonni a jogczimet arra, hogy valaki a nádort helyettesítse. (Élénk ellenmondás jobbfelől.) Ha a kettő közt választanom kellene, akkor még kevesebbet látnék abban, hogyha a ministerelnöki álláshoz, mint hivatalhoz volna kötve, mint abban, hogy a pártvezéri minőségéhez köttetik. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbalolialon.) A pártvezéri minőség egy vezérkedés a harczban, vezérkedés a mérkőzésben, vezérkedés a hatalomra való versengésben. Ez egyenesen diszkvalifikál arra, (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás és ellenmondások jobbfelől. Halljuk ! Halljuk !) hogy ezen a czimen szerepelj en valaki abban a magasztos pillanatban, amelyben a belső harczoknak emlékét legalább egy r órára félre kell tennünk; (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amelyben ki kell zárnunk azt, hogy bennünket valami és valaki emlékeztessen valamire, amire az érzelmeknek teljes összeforradása, teljes egysége érdekében jobb nem emlékezni. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) A koronázás aktusában való részvétel belenyúlás a királyi méltóságnak szentélyébe; az a legközvetlenebb érintkezés annak szimbólumával, az a legközelebbjutás magához a királyi méltósághoz, amelyet egyszerű honpolgár elérhet. Akkor tehát a királyi méltóságnak magas pártatlanságával, minden érzelmet magában egyesítő magaslatával kell arányban állania a választásnak ; ahhoz kell mérni azt a választást, amelyet erre a funkczióra eszközölnek. (Ugy van ! Mozgás balfelől.) Különben, t. ház, csak a parlamentarizmus teljes félreismerése és a legújabban minálunk beállott elfajulása az, ami a többségi vezérkedési jogra akarja alapítani az igényt ennek a küldetésnek elvállalására. De hát a parlamentarizmus lényege azzal nincs kimerítve, hogy a többség határoz. A parlamentarizmus nem egyszerű számtani feladat; a parlamentarizmust helyesen ilyen mechanikus alapon nem lehet gyakorolni. A parlamentarizmus szükségessé teszi a többség és a kisebbség közt valamely helyes együttműködési lehetőségnek megállapítását ; (ügy van ! a szélsőbaloldahn.) szükségessé teszi az ügyeknek oly módon való vezetését, hogy bizonyos pillanatokra, bizonyos czélokra az érzelmi egység megteremthető legyen, (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) és szükségessé teszi azt, hogy bizonyos nagy cselekmények, amelyekkel nem függnek össze az eltérő politikai irányzatok, egészen kivétessenek a pártharczokból és ennek folytán
