Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-680
170 680. országos ülés 1916 deczember 18-án, hétfőn. vagyok azzal számolni. De t. horvát képviselőtársaimnak egy dolgot szives figyelmükbe ajánlok. Ennek az egész nyelvkérdésnek háttere, ha annak históriai előzményeit veszem, áll a következőkből : — méltóztassék engem ellenőrizni —• az 1844. évi II. t.-cz., amely a nemzeti nyelvnek életbeléptetésére vonatkozik, gondolom : 6. pontjában tartalmazott a horvátokra vonatkozólag egy konkrét külön intézkedést és pedig azt mondta, hogy ezzel az általánosan kötelező magyarnyelvhasználattal szemben egy kivételt teszünk, t. i. azt, hogy azoknak a horvátoknak, akik nem tudnak magyarul, 6 hónapig szabad a horvát nyelvet használni. Ez volt a közjog 1844-ben a nyelvre vonatkozólag. Ily anteczedenoziák után került bele 1868-ban ez a rendelkezés, amely ezt kiszélesítette s a earta bianoa teleirásával koniiskálta e kérdést. S most ott vagyunk a magyar országgyűlésen, hogy nem ritkán hallunk horvát beszédeket, anélkül hogy horvát gyorsírónk volna s anélkül hogy horvát jegyzőnk volna. Én erre vonatkozólag még csak a következőt akarom szives figyelmébe ajánlani t. horvátországi képviselőtársaimnak. Egy izben már fejtegettem ezt és elmondtam, hogy magától Cziráky Jánostól hallottam a dolgot annak idején, aki az akkori regnikoláris deputáeziónak elnöke volt. T. i. igaz, hogy 1868-ban a nyelvre vonatkozólag történt egy ilyen megállapodás, hogy ezt be fogják iktatni az 1868. évi XXX. tör vény czikkbe, de azzal szemben a horvátok részéről történt egy Ígéret, hogy ezt csak jus dormiens-nek tekintik, és csak az országgyűlés elején jogfentartás czéljából használják a horvát nyelvet, azonban nem élnek vele az országgyűlés tartama alatt. Tényleg több mint 30 éven keresztül így is gyakoroltatott ez a jog egészen 1906-ig, amikor a nyelvkérdésre vonatkozólag az a horvátnyelvü obstrukczió folyt le a házban. A másik megjegyzésem a módosításra, hogy ne méltóztassék azt az integritás szót használni. Az előadó ur is használta ezt a beszédében. Benne van már a hitlevélszövegben a »területi épség«, ami annyit jelent, hogy »területi integritás« magyarra fordítva. Ha felváltva használjuk ezt a két kifejezést, akkor valaki még azt fogja hinni, hogy az valami más dolgot jelent és erre semmi szükség nincs. Eltekintve attól, hogy a latinizmusoktól lehetőleg tartózkodjunk, nem értem az intenczióját annak, hogy miért akarják épen itt és másodszor közbeszúrni ezt a kifejezést. Megvallom, első hallásra nem tudom az összefüggést jól megállapítani, de azt ajánlom, méltóztassanak e fölött ruminálni, mert ebben bizonyos tendenczia lehet, hogy ez a dolog még egyszer ismétlődjék. A módosítás első része ellen, hogy t. i. az »államközösség« szó bevétessék, nincs semmi kifogásom. Ez helyes. De and a területi épséget illeti, itt óvatosságot ajánlok, mert esetleg a szöveg ugy is lenne magyarázható, mintha az Horvát országnak a Magyarországtól való függetlenségét is jelenthetné. Gr. Pejacsevich Tivadar (tagadólag int). Polónyi Géza: En nem állítom, hogy ez a tendenczia. Nem volt alkalmam, mondom, e fölött bővebben ruminálnom, de ez a gondolat is megüti agyamat, és ha csakugyan igy volna, akkor kérem, méltóztassék e felett napirendre térni és a módosítást elvetni. Már most rátérek magára a kérdésre. Az eskümintát illetőleg nagyon szeretném, ha sikerülne a t. képviselőházat meggyőznöm arról, hogy amit mondani fogok, az a nemzetnek valóságos történelmi joga és valóban objektív álláspont, amely minden más érdeken kivül a magyar királyságnak szeplőtlenül álló históriai magaslatát kívánja megoltalmazni. Vag)^ bátor kicsit nagyhangon azt az állítást megkoczkáztatni, hogy ez az esküminta, ugy, amint az előttünk fekszik, nem felel meg a törvényeknek, nem felel meg a most megállapított hitlevél szövegének és rendelkezésének, végezetül nem felel meg az erre vonatkozólag fennálló királyi ígéreteknek. Hogy mikép keletkeznek a közjogban preczedensek, azt legjobban illusztrálja most ennek az eskümintának az előterjesztése. Megkérdeztem a regnikoláris deputáczió tagjait, miért fogadták el igy ezt az eskümintát. Az egyik azt mondta : azért, mert nem láttuk. A másik azt mondta : volt egy melléklet, amelyben ez az esküminta is benne volt, de nem. tárgyaltuk. Annyi bizonyos, hogy az az előterjesztés, amelyet gróf Károlyi Mihály t. képviselőtársamnak kézbesítettek, és amely itt van a kezem között, az az eskümintáról abszolúte semmit sem tartalmaz. Már most az ember azt kérdi, hogyan történhetik meg az, hogy ilyen nagy, illusztris testületnél, mint aminő egy regnikoláris deputáczió, amelyben az ország színe-java van együtt, bekerül egy históriai akta, és nem tud róla számot adni senki. Ugy történhetett ez meg, hogy a sietősség fontosabb volt, mint az alaposság. Egyáltalán jellemzi ezt a korszakot — és fogadják tőlem t. képviselőtársaim pártkülönbség nélkül ezt a szemrehányást — hogy ma nagyobb fontosságú az, hogy ki kap tribünjegyet bizonyos helyre, mint hogy mi került a hitlevélbe. Csodálatos koronázási hangulat ez ! Indokolni és igazolni fogom pontról-pontr a azt az álláspontomat, hogy ez nem egyezik meg a hitlevéllel és nagyon kérném a t. képviselőházat, óvakodjunk arra példát adni, hogy ezzel a mi felséges magasságba lépett királyunkkal egy olyan esküt tétessünk le, amely már az első pillanatban jogot ad arra a szemrehányásra, hogy nem tartotta meg a hitlevelét. Ami ellen nekem kifogásom van és ami körül az én okoskodásom lényegileg forogni fog, az áll abból, hogy ez az eskü, amelyet szövege szerint »Mi I. Károly, Isten kegyelméből Ausztria császára, Csehország királya« satöbbivel akarnak letétetni, ez merőben helytelen, jogtalan, törté-