Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-680

166 680. országos ülés 1916 deczember 18-án, hétfőn. melyek Polónyi Géza t. képviselőtársamat arra indították, hogy külön módosítást ne adjon be. Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy épen ezen történelmi alkalmat kell aira felhasználni, hogy minden időkre kiterjedő hatással, minden félreértésnek és minden veszedelemnek minden lehetőségét emberi képesség szerint kiküszöböljük. Ezt követeli a szabatosságnak azon parancsa is, melyet mint megengedő indokot hozott fel a t. előadó ur a hitlevél változtatására. Itt van az alkalom előttünk, nem tudom micsoda kényelemszeretetből, gondolatszegénységből, a quieta non movere megengedhetetlen következetességéből mellőzzük ebben az esetben a szabatosságnak minimális parancsát % A ministere] nök ur a ház legutóbbi ülésén gróf Pejacsevich képviselőtársunk módosításait örömmel üdvözölte, azért, mert ő azokban az unionista gondolat győzelmét látta. Tőlem igazán távol áll annak feltevése, hogy horvát t.képviselőtársaim bármelyikében ezzel ellenkező gondolat élne. De mikor teljesen igazat kell adnom. Polónyi t. képviselőtársamnak abban, hogy a történelmi előzmények fokozott mértékben köteleznek minket a legmesszebbmenő óvatosságra, akkor azt hiszem, hogy a történelmi tanulságok ezen megállapítása igazán nem jelenthet semmiféle bizalmatlanságot igen t. horvát képviselőtársaim intencziójávai szemben. A tárgyalás alatt levő hitlevél-tervezet változtatást tett az 1867: II. t.-czikken, a HorvátSzlavon-Dalmátországokkal, a társországokkal való viszonyunk szövegezésében is s ezzel a változtatással szakított az 1867 : II. t.-czikket megelőző összes hitlevelek terminológiájával. Méltóztassék megengedni, hogy ezt az illető törvényekre való rámutatással is bizonyítsam. Az 1715. évi I. czikk 8. §-a a magszakadás kérdésénél és a királyválasztás jogának az országra való visszaszállásánál sehol sem enumerálja a társországokat, hanem azt mondja : Magyarország és emiitett részei. Ezzel teljesen megegyezik az 1723 : II. t.-cz. 11. §-a. Az 1741 :

1. t.-cz. 6. §-a Magyarországnak és emiitett részeinek biztosítja ezen jog visszaszállását. Az 1790 : II. t.-cz. Magyarország és említett részeiről beszél. Az 1792 : II. t.-cz., Ferencz hitlevele, Magyarországról és kapcsolt részekről beszél. Az 1836 :

1. t.-cz., V. Ferdinánd hitlevele, Magyarországról és előbb nevezett országairól beszél. Az 1867 : II. t.-cz. Magyarországról és társországairól beszél. Midőn az 1867 : II. t.-cz. meghozatala után az 1868 : XXX. t.-czikkben az országgyűlés szükségesnek látta annak világos és minden kétséget kizáró kifejezését, hogy a társországok Magyarországgal egy és ugyanazon állami közösséget képeznek, amint az a törvény bevezetésében meg van mondva, sőt ennél messzebbmenőleg magára a koronázás tenyéré vonatkozólag kimondotta a törvény 2. §-ában, hogy a koronázás egységes cselekmény, Magyarország és társországai Szent István koronájával, ugyanazzal a koronával koronázzák meg ugyanazon az országgyűlésen, ugyanazon koronázási hitlevél alapján a királyt, akkor önkénytelenül feléled lelkemben az a gondolat, hogy erre a szabatosságra ép azok a történelmi előzmények indították az országgyűlést, amelyekre Polónyi Géza t. képviselőtársam rámutatott. Polónyi Géza: Helyes, ez ugy van ! Bakonyi Samu: De ezek az előzmények megérdemlik még a tüzetesebb figyelmet is, mert azoknak egyes részletei az unionista gondolatnak igenis egyenes veszedelmét jelentik. Polónyi Géza: ügy van ! Bakonyi Samu: A t. képviselőtársam által is emiitett Túrba a pragmatika szankczióról irt könyvében jellemzi igen találóan azt a mohóságot, amelylyel Horvát-Szia vonó rszág karai és rendéi 1712 márczius 9-ikén — megelőzve a közös országgyűlést — a nőági örökösödést felajánlották volt a királyi háznak, amivel — igen érdekes — magát az akkori királyt is igen nagy zavarba hozták, mert neki esze ágában sem volt az 1703-ban házüag megáUapitott pragmatika szankcziót, a nőági örökösödést megelőzőleg publikálni, amire neki nagyon sok oka volt, mert egyéb rendezni valói voltak a magyar országgyűléssel. Epén ezeket nem akarta veszélyeztetni rossz hangulatnak keltésével azáltal, hogy az 1703-ban megállapított házi törvényt idő előtt publikálja. De t. horvát testvéreink akkori elődei más szempontok által vezettették magukat. Hogy mik voltak ezek a más szempontok, azt Túrba meg is mondja : ezzel ők demonstrálni akartak a magyar állammal való egységük ellen, ezt az alkalmat fel akarták arra használni, hogy a különszakadás lehetőségét — separatistische Demonstration volt ez a tényük — valamiképen megteremtsék. Erre vall az is, — ami nagyon érdekes momentum a horvát karok és rendek ezen felajánlkozásában — hogy ők nem bizonyos ágakra szoritották a nőági örökösödést, mint a későbbi 1723, évi magyar törvények, hanem minden korlátozás nélkül a Habsburg-háznak nőágból származó ivadékaira . . . Polónyi Géza : Bécsben székelő. Bakonyi Samu : . . . a Bécsben székelő Habsburg-ház nőágból származó ivadékaira akarják törvénybe iktatni. Igenis érdekes történelmi adat helyezi rikító világításba az akkori horvát karoknak és rendeknek ezt a törekvését. A velenczei köztársaság követe a dögéhez intézett, 1712 Julius 8-án kelt jelentésében egyenesen ugy emliti meg a horvát karoknak és rendeknek ezt a törekvését, mint amelynek nincs más czélja, mint előkészíteni a Magyarországtól való elszakadást. Ilyen előzmények után, amelyek között még az a momentum is szerepel, hogy a horvát karok és rendek akkor a Szent István koronájához való tartozást, az azzal való szoros egységet háttérbe szoritották és annak elébe helyezték az osztrák örökös tartományok közé való sorozást, ami engem — sajnos — el nem fogadott módosításomnak a múlt ülésen való megtételére indított, mert