Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-679
152 679. országos ülés 1916 deczember 16-án, szombaton. királyi ezimek nagy része után, gondolom, Bulgária czime után, ugy hogy a többek között 0 felsége, mint Csehország apostoli királya is szerepelt. Később, látván ennek a dolognak a fonák voltát, az »apostoli« czim a közép- és a nagy czimekból egészen kihagyatott. Most azután ennél az alkalomnál, miután beszuratik az a módosítás, hogy »0 Felsége, Magyarországnak e néven IV. királya«, az »apostoli« jelző oda a kellő helyre beszuratik. Ezzel nincsen megoldva az a másik kérdés, amit gróf Pejacsevich Tódor t. barátom felhozott, t. i. az, hogy az »apostoli királyi« jelző elé oda tétessenek a magyar közjognak megfelelően HorvátSzlavon-Dalmátországok is. Nagyon természetes, hogy ez álmagyar kormány álláspontjának is megfelel. Én csak örülök annak, hogy tisztelt horvát képviselőtársaim is ezt olyan nyomatékosan hangsúlyozzák és olyan melegséggel karolják fel, mert ebben az unionista eszme győzelmét látom, amely t. i. a magyar szent korona országainak elválaszthatatlan közösségében s a magyar apostoli király személyében mint Magyarországnak Horvát-Szlavon-Dalmátországgal együttes királya személyében, látja a mi ezredéves állami létünk megszemélyesítését. (Élénk helyeslés a horvát képviselők padjain.) Ez tehát teljesen azonos felfogása a horvátoknak és a magyaroknak; ebben közöttünk nemcsak nézeteltérés nincs, de ennek egyenlő melegséggel és nyomatékkal kívánunk érvényt szerezni. Volt szerencsém elmondani, hogy ez most miért nem történhetett meg; de remélem, hogy sikerülni fog a közép- és nagy czimnek megfelelő rendezését annak idején keresztülvinni. Addig pedig használjunk egy czimet, amely megvan és létezik mindaddig, _ amíg helyébe egy másik czim nem tétetik. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Már most, gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur ehhez még egy további bírálatot füz, — szintén igen élesen elítélő jelzőkkel — amennyiben azt mondja: micsoda abszurdum az, hogy az esküben más czimet használunk, mint a hitlevélben s azt mondja: ő ugy látja, hogy ez az a czim, amelyet a kormány használni akart volna a hitlevélben is. Megvallom, némi meglepetéssel konstatálom ebből, hogy a t. képviselő ur nem vette észre, hogy az a czim, ami az esküben van, O felségének a kis czime, ugy ahogy az — nem 1867-ben, amint ő hibásan mondja, hanem — 1868-ban megállapittatott. Hiszen aki a czimkérdéssel foglalkozott, annak tudnia kell, hogy 0 felsége három czime közül 1868-ban, tehát a 67-iki kiegyezés után, megállapittatott a kis czime, mellesleg megjegyezve nem épen szerencsésen, de megállapittatott. S miután ezt az akkori magyar kormány fedte a felelősségével, nem látom magamat arra indíttatva, hogy ezt megbolygatni akarjam. De ez a kis czim megvan, ez létezik. ezt használjuk lépten-nyomon, ezt használjuk minden törvény szentesítésénél is, ezt használja 0 felsége minden legkegyelmesebb leiratában is. És ezt használjuk az esküben is, igen egyszerűen abból a mondhatni primitív okból, hogy egy élőszóval elmondandó esküformába 40—50 különböző czim felsorolásából álló hosszú czim beleillesztése mindenképen nehézkes és nem helyénvaló. Tehát használjuk a kis czimet az eskümintában ugy, ahogy az 1868-ban az akkori magyar kormány felelősségével megállapittatott, a koronázási hitlevélben pedig használjuk a nagy czimet abban az alakban, amelyben az ma egyáltalában rendelkezésünkre áll. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Még csak egy megjegyzést kell tennem, t. képviselőház, amely gróf Pejacsevich Tódor t. barátomnak Dalmácziára vonatkozó kívánságával ,függ össze. (Halljuk! Halljuk!) Én nem tartanám helyesnek, ha a koronázási hitlevél a visszaszerzendő területek visszacsatolásáról más alakban emlékeznék meg, mint ahogy az hagyományosan, koronázásról koronázásra, már régóta történik. Talán nem is szükséges tovább fejtegetnem, hogy ennek a hagyományos formának bárminő megbolygatása minő félreértésekre, minő kellemetlenségre adhatna okot. Magától értetődik azonban, hogy Dalmácziára vonatkozólag nemcsak a kormánynak, de merem mondani: pártkülönbség nélkül az egész háznak az álláspontja ma is ugyanaz, mint amely az 1868 : XXX. t.-czikkben kifejezésre jutott. Ha tehát Dalmáczia visszacsatolható lesz a magyar szent koronához, — természetszerűleg olyan modalitások mellett, mint a 68-iki törvény elrendelte, vagyis Dalmáczia meghallgatásával — Horvát-Szlavonországokhoz lesz csatolandó. (Élénk helyeslés a jobbközép hátsó padjain.) Én ugy gondolom, hogy t. képviselőtársaim ebben teljesen megnyugodhatnak (Helyeslés.) Ezek után kérem a t. házat, hogy a hitlevél és eskü szerkezetét az előterjesztett formában elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek . . . (Élénk felkiáltások a baloldalon: Zárszó!) Azt hittem, nem méltóztatik a zárszó jogával élni. Gróf Apponyi Albert képviselő urat — ha szólni kíván — természetesen megilleti a zárszó joga. Gr. Apponyi Albert: Minthogy az előadó ur nem kíván a zárszó jogával élni, a sor én rám következik. Igen röviden akarok élni ezzel a jogommal, mert hiszen első felszólalásom óta a vitatkozásnak ujabb anyaga nem állott elő, hacsak az igen t. ministerelnök urnak épen most elhangzott, szintén igen rövid nyilatkozatában nem és én pusztán arra szoritkozhatom, hogy erre tegyek néhány megjegyzést. (Halljuk! Halljuk !) Mindenek előtt kénytelen vagyok megjegyezni gróf Andrássy Gyula igen t. barátom-