Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-679

679. országos ülés 1916 deczember 16-án, szombaton. 149 Itt arról van szó, hogy a képviselőtársam gúnyolódva kifogásolja a »várományos« kifejezést. Nem tartja a közjogi királyi méltóságra alkalmazhatónak a »várományos« szót, mert — úgymond — ez nem fideicommissum. A nemzet alkotmánya nem fideicommissum és nem magánjogi birtok. Én teljesen elismerem ezt a distinkcziót az alkotmányra vonatkozólag, a trónöröklésre nézve is; a közjogi minőségét a trónöröklésnek, mint elsőrangú államalkotó elemet, feltétlenül elismerem, e tekintetben köztünk véleménykülönbség nincs és nem is lebet. De hogy a várományos szót Deák Ferencz és a közjogunkat hivatásosan művelök végig, mondhatom valamennyi közjogi tudós egyértemüleg elfogadta és hogy ez a Magyar Jogi Lexikonban külön minden egyes tételnél felsorolva hányszor fordul elő, annak bizonyítására csak pár sort fogok felolvasni. Pl. a Jogi Lexikon VI. kötetében egy elég jónevü közjogi egyetemi tanár . . . Polónyi Géza : Marczali ? Barta Ödön: . . . nem, Polner — elég jónevü — azt mondja, hogy: »Mindazok, akik az 1. pontban megjelölt körhöz tartoznak, a trónnak várományosai. Az 1. pont alatt pedig értendő egy meghatározott családhoz tartozás, vagy egy meghatározott őstől való leszármazás.« Azt mondja továbbá: »A trón várományosainak körét az 1687: II. t.-cz. olykép szabja meg stb.« »1700 óta a magyar trónnak várományosai egyedül I. Lipót fiági fiumaradékai voltak.« »Az 1723 : II. t.-czikkel a trón várományosainak köre kiterjesztetett I. Lipót leányági maradékaira is« stb. Ettől eltekintve, a hitlevélszerkesztő országos küldöttségnek kebelében voltak igazán neves jogászok, volt igazságügyminister, a jelenlegi igazságügyministér, a közigazgatási bíróság elnöke, egyetemi tanár, — és mindezek a dignitások együttvéve nem találtak kifogásolni valót a »várományos« szón. Ily körülmények között igazán mélyen sajnálom, hogy ezt az egyetértést, amely ennek a kifejezésnek használata körül igy fenforog, t. képviselőtársam nem tetőzi be azzal, hogy ő is hozzácsatlakozzék, de igazsága abban a kérdésben nincsen, ha ugy állítja fel a tételt, hogy azért nem lehet a trónöröklésre hivatottra vagy esetleg elhivatandókra nézve a »várományos« szót alkalmazni, mert ez nem íidei commissum. Ez már azért sem találó, mert a hitbizományok felállítása, a hitbizományok engedélyezési joga is felségjog, már pedig ebből az következik, hogy előbb lehetett a trónöröklésre hivatottakat váronlányosaknak nevezni, mint a kitbizományok várományosait. így áll a helyzet és igazán nem szívesen tettem, de kénytelen voltam erre alludálni azért, mert nem szeretném, ha mindaz, ami törvénykönyvünkben előfordul, igy incidentaliter ugy lekritizáltatnék és ugy tüntettetnék fel, mintha ezek a kifejezések alkalmasak volnának arra, hogy a királyi jog közjogi öröklését elhomályosítsák. Ellenségeink ezt ugy értelmezhetnék, hogy államunk közjogi jellegét maguk a törvényhozók szállították le azáltal, hogy várományosnak nevezték a leendő királyt. Egy tiszteletteljes kérelemmel zárom be. Azt hiszem, történeti időket élünk. Egy hosszú, majdnem 70 éves uralkodás, 50 éves magyar királyság után elköltözött királyunk halála hozta meg a trónöröklés rendje szerint a jelenlegi király trónralépését. Én azt hiszem, hogy ezekben az időkben, mikor az előzményből látható jelei vannak annak, hogy az uj királyban a legnagyobb hajlandóság van meg arra nézve, hogy a nemzettel teljesen összeforrva gyakorolhassa királyi hatalmát, félre kellene tenni legalább ezekre a történeti pillanatokra minden néven nevezendő pártkeretet abból a czélból, hogy összefogva és egymást támogatva igyekezzünk a nemzet kívánságait a királylyal megértetni és ezáltal lehetővé tenni számára annak a programmnak megvalósítását, amelyet az ő proklamácziójában olvastunk és amely a ministerelnök ur utján küldött üzenetében kifejezésre jutott, hogy a nemzettel egyetértő munkában látja a trón legszilárdabb támaszát. Elfogadom gróf Apponyi Albert különvéleményét. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Polónyi Géza képviselő ur félreértett szavai valódi értelmének röviden való helyreállítása czéljából szót kér. Gondolom, a t. ház megadja az engedélyt a szólásra. Polónyi Géza: T. képviselőház! Készben személyes megtámadtatás czimén is kívánok felszólalni. Igen röviden a következőket jelentem ki. Arra, mint ha én nem tettem volna kellő időben kifogást az ellen, hogy a regnikoláris bizottság miképen alakult meg, megjegyzésem a következő. Ha ón mindannyiszor felszólalnék, mikor más véleményen vagyok, mint nem ritkán barátaim is, akkor gyakran kellene alkalmatlankodnom. De hogy tehettem volna én kifogást az ellen, bogy a primás ott elnökölt, mikor én a bizottság tagja nem vagyok. Azonkívül, mikor megtudtam ezt a megállapodást, — barátaim a tanuK, gróf Károlyi Mihály és társai — rögtön kértem őket, hogy azok tegyenek kifogást a bizottságban. Én magam előbb nem jutottam hozzá, mint mostani felszólalásomban; ebben én semmiféle inkonzekvencziát nem látok, mert megtettem a kifogást a legelső alkalommal, amikor tehettem. Ami már most az ea t. barátomnak azt a felfogását illeti, hogy én a ház jogát konfiskálom és hogy én miért állítom azt, hogy csak törvény alapján lebet egy regnikoláris bizottságot együtt tartani, erre nézve megmondtam, hogy ez a főrendiház házszabályaiban is világosan ki vau mondva. Barta Ödön : Az nem törvény! Polónyi Géza : De házszabály! És megvan a