Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-679

679. országos ülés 1916 deczember l6-án, szombaton. 147 zettel együtt érez, ez az alkotmánynak legszilárdabb bázisa, legszilárdabb talpköve. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaldalon.) Ha ezt igy kezeli, akkor nem avatkozik a nemzet jogaiba, mert tőlünk áll legtávolabb az, hogy a királyi jogokat akarjuk kiterjeszteni a népjogoknak különben is szűk terjedelmével szemben. Nagyban és egészben ugy ált tehát a kérdés, hogy sem a »lehet« szempontjából, sem az opportunitás, sem az időpont szempontjából azok ellen, amik a különvéleményben foglaltatnak, abszolúte egyetlenegy helytálló argumentum fel nem hozatott, ellenben számos nyomatékos argumentum, sőt meg vagyok róla győződve, a t. többség által is mélyen átérzett igazságok által támogatott formában állanak itt ezek a követelmények, semmi sem áll tehát útjában annak, hogy ezek a király elé juttassanak. Ám lássuk, hogy a király nyíltan és őszintén tájékoztatva a helyzetről fogja-e azt mondani, hogy ezeket nem fogadhatja el. Majd akkor rekonszideráczió tárgyává tehetjük azokat, el is állhatunk tőlük, ha az ország érdeke, a nemzeti jogállománynak biztosítása ezt igy tartja helyesnek. De hogy a limine elutasittassanak egy frázissal, mely szerint a hitlevél szövege petrifikált szöveg, mert van egy hitlevél, melyért szóról szóra az előadó ur sem tenné tűzbe a kezét, hogy azért az egy szóért le kelljen mondani a nemzet nagy jogáról, hogy a királyához eljuttathassa a maga kívánságait, ezt a tételt aláírni nem vagyok hajlandó. (Helyeslés a ssélsöbaloldalon.) Én őszintén megvallom, hogy a régi stilus megtartásának az egész szerkesztési munka alatt nem voltam barátja, de deferáltam annak, hogy ám tartsuk tiszteletben a régi stílust és az antikvitást becsüljük meg nemzeti ereklyeként. Mégis rámutatok arra, hogy mikor nem akarjuk megterhelni a királyt az uj kívánságok meghallgatásának nehéz munkájával, miért terheljük meg azzal, hogy a felett gondolkozzék, mit jelent a II. András bullájának 3. czikkelyére való hivatkozás, melyre ő nem esküszik, melyet nem kell neki megtartani. A bizottságban volt szerencsém rámutatni, hogy mi csak azért, hogy ne bolygassuk a régi szöveget ott, ahol nem vagyunk rá kénytelenek, ezt a szöveget is bent hagytuk. De felvetettem a kérdést és felvetem ma is, helyes-e expressis verbis hatályon kívül helyezett valamely törvényre, mint olyanra hivatkozni, melyet a király nem tartozik megtartani. Azon általános kötelezettségnél fogva, hogy a törvényeket megtartsa, világosan csak az élő törvényeket tartozik megtartani, ahol pedig szokásokról, kiváltságokról van szó, csak a létező jogokat és kiváltságokat; de hogy kivételes, specziális törvénynyel hatályon kívül helyezett törvény meg nem tartását kelljen kiemelni és hang- j súlyozni azt, hogy a király nem tartozik sem j megtartani, sem megtartatni azt a törvényt, j amelyre nézve annak idején egy specziális törvényben a nemzet valóságos tiltakozással foglalt állást, hogy azt nem is akarta soha, ez, bocsánatot kérek a triviális kifejezésért, az ördögnek a falrafestése, mintha itt valaki arra gondolna, hogy ellenállást kifejtsen, hogy olyan jogot gyakoroljon, melynek gyakorlata régen túlhaladott kérdés s amelyre vonatkozó törvényes rendelkezés az 1687-i törvényben eípressis verbis hatályon kívül van helyezve, ki van törölve, mintha soha ott sem lett volna. A hitlevélnek van olyan része, mely a királyválasztás jogára való hivatkozást tartalmazza. A királyválasztás joga Magyarországra száll az 1723-ik törvény rendelkezésénél fogva abban az időben, mikor az a feltétel, amelyhez az kötve van, előáll. A magyar királyság, a magyar szent korona országainak fogalma alatt egyesült Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok, vagyis Magyarország és társországai egységes, egy és ugyanazon állami közösséget képezik, ennélfogva a királyválasztás joga nem illet meg két országot, csak egyet. Ha tehát a szerkezetben az marad meg, hogy Magyarországra és Horvát-Szlavonországokra, ez könynyen arra a félreértésre vezethet — Isten őrizzen meg, nem fog bekövetkezni oly hamar — mintha a királyválasztás joga a két csoportot külön, illetné meg. Én nem hiszem, hogy ezt valaki intenczionálta volna, de mert nekem szomorú tapasztalataim vannak a közjogi laza stilizálásokkal, nem szeretném, hogy ezekből félreértés származzék, vagy akadjon egy tanszéken egy ur, aki ebből iskolát csinál és megállapítja, hogy az 1916. évi deczemberi koronázás előtt készített hitlevél megadta Horvát-Szlavonországra vonatkozólag a királyválasztási jognak külön gyakorlatát. Ezért a 4. j>ontot ugy kérem szövegezni, hogy e jog megilleti Magyarországot és HorvátSzlavonországokat, amelyek egy és ugyanazon állami közösséget képeznek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A mienkben benne van!) Benne van azon a helyen, amelyet most emiitettem. (Felkiáltások a ssélsöbaloldalon: Nálunk benne van!) A t. előadó ur által beterjesztett hitlevélszerkezetről kell beszólni. A ma elhangzott felszólalások egyikében, gróf Pejacsevich Tivadar felszólalásában egy passzus van, melyre nézve egy megjegyzést kell tennem. Az egész deklaráczióra nézve azért nem akarok külön észrevételeket tenni, mert ezekre nézve teljesen osztom a Polónyi Géza t. képviselőtársam által elmondottakat, az ő álláspontja teljesen fedi az én nézeteimet. Azonban itt szó van arról, hogy a deklaráczió egy mulasztást vet szemére az országnak; t. i. azt mondja: »Szükségesnek tartjuk a kiegyezési törvény 65. és 66. §-ai értelmében, hogy a királyi hitlevél megfelelő pontjában Dalmácziának Horvát-Szlavonországokhoz való csatolása is kifejezésre jusson«. Ennek az óhajtásnak két dolog 19*