Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-679

679. országos ütés 1916 deczember 16-án, szombaton. 125 dött, az nemcsak a jelenre, de a jövőre, a történelemre nézve is nagy fontossággal bir. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mikor ez a hitlevélszerkesztő országos bizottság összeült, mindjárt evidenssé vált, hogy két nagy eltérés, két nagy különbség választ el bennünket. (Halljuk! Halljuk!) De mig másban különböző álláspontot foglaltunk el, egy pontban mindnyájan egyetértettünk. Egyetértett a bizottság abban, e nézeten voltunk valamennyien : hogy a hitlevélbe nóvumokat belehozni, uj törvényeket, uj intézkedéseket, uj irányelveket, vagy akármily néven nevezendő nóvumot abba felvenni nem szabad, mert ez nem egyezik meg a hitlevél egész szellemével, annak természetével, annak fejlődésével. (Igaz I Ugy van 1 a szélsőbaloldakm.) Eltérő nézeteket vallottunk, s eltérő álláspontok jutottak kifejezésre az iránt, hogy tulaj donkép lehet-e s milyen természetű változtatásokat lehet a hitlevélbe felvenni. A mi nézetünk az volt s természetesen most is ez a nézete a két függetlenségi pártárnyalatnak, hogy a hitlevélbe igenis lehet változtatásokat behozni ; természetesen a hitlevelet mintegy sémát tekintve, ugy hogy bizonyos időponton megállapított hitlevelet köteles a király elfogadni, köteles arra változatlanul az esküt letenni s ez kötelezi az országgyűlést is. Hanem nézetünk szerint emellett igenis lehet a hitlevélen változtatásokat eszközölni. Támogatja ezen nézetünket maga a tényleges állapot is. Hisz látjuk, hogy nincs két hitlevél, amely egymással teljesen egyenlő volna. Az természetesen apperczepczió tárgya lehet, hogy vájjon ebben az időben, vagy ilyen körülményekhez képest lényeges avagy lényegtelen változtatást jelentett-e ez vagy amaz ; de nem lehet apodiktikusan azt mondani, hogy mindazon változtatások, amelyek időről-időre bekövetkeztek, lényegtelenek lettek volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az előadó ur mind az országos bizottságban, mind pedig itt is azon nézetének adott kifejezést, hogy itt változás nem történhetik, mert ez gyengítené mintegy a létező törvényeket s oly lejtőre vinne, amelyen azután nem tudom, hol állanánk meg. Megvallom, én ezt az argumentáeziót nem értem. Én nem tudom, mitől fél tulaj donképen az előadó ur. Mert hogyha mi csak a létező törvényekre hivatkozunk, ha mi — tegyük fel — az összes meglevő törvényeket is belevonjuk a hitlevélbe, ez csak nem veszedelmes lejtő. Semmiféle kára, semmiféle baja ebből az országnak nem származhatnék. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Amint gróf Apponyi Albert t. barátom igen helyesen kifejtette, én is azt tapasztalom és önként oda kell konkludálnunk, hogy bármennyire, állit ja is az előadó ur, a t. túloldal és a ministerelnök ur, hogy a hitlevélen változtatni nem fognak, ezáltal magukkal jutnak ellentétbe, mert hiszen folyton változtatásokat aj ánlanak a saj át hitlevelükön. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) E változások egyrészt a czimzésben fordulnak elő, másrészt magában a hitlevél szövegében s az 1867-iki hitlevéltől eltérő változtatásokat mutatnak fel. Már most, hogy a hitlevélbe mi tartozik voltakép bele s hogy az milyen latitüdök közt mozoghat, ez tulaj donkép az 1723. évi L, II. és III. törvényczikkekben van lefektetve. Mert ebben az első és második törvényben le van fektetve a trónöröklési rend. Ez "megköti az országnak kezét bizonyos irányban, hogy csak ezen trónöröklési renden belül történhetnek bizonyos irányban változássok ; másfelől meg vannak jelölve a harmadik törvényczikkben azok az elvek, melyeket a király akkor magára nézve kötelezőnek tartott és vallott. Ezen két pólus közt mozoghat a hitlevél szövege. Ami ebbe belefér, az belejöhet a hitlevélbe. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Más kérdés az, hogy ha a dolgot politikai szempontból vizsgáljuk, vájjon bizonyos esetben alkalmas, vagy időszerü-e bizonyos dolgokat belehozni, vagy sem. Ez egészen más térre tartozik. Tisztán opportunitási kérdés, ennek tisztán politikai hordereje van, ennek nincs jogi konzekvencziája. Minthogy jogilag, mint mondom, azon az állásponton vagyunk, hogy igenis lehet változtatni a hitlevélen, előttünk csak az a kérdés lehet, vájjon opportunus-e és a mai viszonyok között szükséges-e bizonyos szempontokat benne érvényesítenünk. Mi ezt feltétlenül parancsoló szükségnek tartjuk. (Helyeslés a baloldalon.) Ezért volt az, hogy mi is egy hitlevéltervezetet nyújtottunk be, amelyet, mint különvéleményt terjesztünk a ház elé. Nem akarom ezt a szöveget felolvasni, mert hiszen közkézen van és a sajtóban is megjelent. Én azonban itt az eltérésekre akarom a súlyt fektetni és főleg annak akarom okát adni, hogy bizonyos szempontokat miért vettünk be. (Halljuk! Halljuk !) Itt van elsősorban a czimzés kérdése, amely minket leginkább foglalkoztatott ; de minthogy ez külön lapra tartozik, ezzel én is külön akarok foglalkozni. Ezt tartom a legfontosabb, egyúttal a mostani formájában a legsérelmesebben és a leghelytelenebbül megoldott kérdésnek. Erre majd vissza fogok térni, mert meg akarom indokolni, hogy miért fogadom el most utólag gróf Apponyi Albert t. barátom indítványát (Helyeslés a baloldalon.) és miért nem ragaszkodom magam sem eredeti javaslatunkhoz. Azok a pontok, amiket különösen fel akarunk venni, főleg az első pontban vannak lefektetve ; a többi változás inkább stiláris természetű. Legyen szabad ezt a pontot, amely amúgy sem hosszú, felolvasnom. (Halljuk ! Halljuk !) A nóvum benne a következő : (olvassa) »Igy különösen is Ígérjük és királyi eskünkkel megerősítjük, hogy az 1867. évi XII. törvényczikk 11. §-ában fentartott magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének szervezése mellett, annak tisztikarában és vezérletében kizárólag magyar állam-