Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-660

660. országos ülés 1916 . tudtuk, a jelenlegi külügyminister ur befolyásának igen nsgy része volt. Á t. képviselő UT ezen állításának bizonyításául azt is felhozta, hogy hiszen maguk a mi külügyi képviseletünk szervei sem voltak a háború kitörése előtt abban a meggyőződésben, hogy a háború elkerülhetetlen. Hiszen ezzel a t. képviselő ur nem bizonyít semmit, mert én is azt mondtam, hogy a bekövetkezett események utólagos világításánál ma már nem lehet kétségben senki afölött, hogy a háborút nem lehetett elkerülni. Én sem állítottam azt, nem is állíthattam, hogy ezen tárgyalások folyamata alatt a háború elkerülését lehetetlenségnek tartottuk volna. A t. képviselő ur azután idézeteket olvasott fel báró Sonninónak sürgönyeiből; igy különösen hangsúlyozza, hogy báró Sonnino a báró Buriánnal való első érintkezés után január 26-án már azt irja (olvassa) : »Nagyon igyekeztem a lelkeket megnyugtatni stb., de arról győződöm meg, hogy míg befelé ezzel mindennap növekvő politikai felelősséget vállalok, kifelé a fáradozásom nem fog gyakorlati eredményt elérni* a Németország részéről észlelhető kétségtelen jóakarat daczára. Erről a — nem volt időm utána nézni, de minden valószínűség szerint — Olaszország berlini nagykövetéhez intézett sürgöny tartalmáról már azt mondja a t. képviselő ur (olvassa) : »Itt van az első impressziója az ő — t. i. a külügyminister ur — dilatórius konverzácziójának. Mindjárt azt a benyomást kelti, hogy be akarja őt — t. i. Sonninót — csapni.« A kérdésnek erre a részére még visszatérek. Itt már egészen röviden jelzem azt, hogyha bárki — ismétlem, erre vissza fogok térni — összehasonlítja báró Buriánnsk azt az első beszélgetését a bécsi olasz nagykövettel, amelyről itt szó van, azokkal a kijelentésekkel, amelyek ebben a kérdésben megelőzőleg történtek, abból a beszélgetésből bizonyára nem vonhat le olyan következtetéseket, amelyeket megelőzőleg le nem vont volna és egyetlenegy nyoma nincs és nem is lehet báró Sonnino sürgönyében annak, hogy ő ezt a bizalmatlanságot báró Burián első beszélgetéséből és nem a monarchia addigi magatartásából vonta volna le. Azután folytatja a tisztelt képviselő ur az idézeteket és csak mellékesen jegyzem meg, mint ezeket a Sonnino-féle nyilatkozatokat jellemzőt, hogy az egyik idézetében benne van az is, hogy február 12-én arról panaszkodik, hogy uj meg uj katonai ekszpedicziók történnek a Bilkánon. Azt hiszem, ez eléggé jellemzi a báró Sonnino-féle panaszok alapos voltát. Hiszen, hogy miféle uj ekszpedicziók történtek a Bilkánon báró Buriánnak kormányra lépésétől fogva, arról — azt hiszem — senki sem adhatna felvilágosítást. Folytatja az idézeteket márczius 13-áig, azután átugrik a képviselő ur április 25-ére — hogy mi minden volt márczius 13-dika és április 25-dike között, azt lesz szerencsém röviden összefoglalva szeptember 13-án, szerdán. 87 jelezni — és ismét mint a mi hibás eljárásunk bizonyítékát hozza fel azt, hogy A várna herczeg nagykövet április 25-én azt mondja (olvassa) : »A mai napig megmaradt a külügyminister a hiábavaló viták mellett és ugy látszik, nem ismeri fel a nálunk való igazi helyzetet. Ehhez képest az Ausztria-Magyarországgal való megegyezés az ekszczellencziád által formulázott alapon a dolog mostani állása mellett szinte megvalósíthatatlannak látszik.« Hát azért csak nem érheti vád báró Burjánt, hogy a báró Sonnino által formulázott alapon nem helyezte kilátásba a megegyezést. Hiszen azt az alapot mindnyájan ismerjük ; mindnyájan tudjuk, hogy abban benne volt Tirol német része egy részének is elfoglalása, a tengermellék olyan megcsonkítása, amely mélyen belenyúlt volna szláv lakossággal biró hegyvidékekbe és fenyegette volna a monarchia katonai biztonságát, benne volt Triesztnek elválasztása a monarchiától és egy Olaszországgal határos önálló állammá való alkotása, benne volt Dalmáczia közvetlen közelében fekvő szigetcsoportnak Olaszország részére való átengedése. Bizonyára egyetértünk abban, hogy ezt elfogadni nem lehetett és azt a reményt kelteni, hogy ez eífogadtassék, valóban nem érdem, nem ügyesség, hanem a legnagyobb hiba lett volna. (Ugy van! jóbbfdől.) Hogy azonban helyesen mérlegeljük az Olaszország elleni egész politikát, méltóztassék megengedni, hogy lehetőleg röviden visszaj>illantást vessek az Olaszországgal folytatott tárgyalások egész folyamára. (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztatnak emlékezni rá, hogy Olaszország a háború kitörésekor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a casus foederis nem forog fenn és a harczban tevékeny fegyveres részt nem vesz. Tette ezt a maga szerződéshez való hűségének és annak a baráti jóindulatnak, amelylyel reméli, hogy szolgálatokat fog tehetni a monarchiának, ismételt hangsúlyozásával. Méltóztatnak talán emlékezni ugy az olasz király augusztus 2-íki sürgönyére, mint arra a levélre, amelyet Sin Giuliano márki a mi római nagykövetünkhöz, Mérey úrhoz intézett. Ugyanakkor azonban felvetette Olaszország a kompenzáczió kérdését is annyiban, hogy annak a nézetének adott kifejezést, hogy amennyiben mi szerb területet okkupálnánk, ez a hármas szövetség 7. czikkében foglalt kompenzaczionális jogot adja Olaszországnak. Ezt a kompenzaczionális jogot az akkori külügyminister ur bizonyos feltételhez, t. i. Olaszország jövőbeni barátságos magatartásához kötve, azonnal elfogadta. Miután azonban Olaszország részéről az állíttatott, hogy itt szerződésszerű jogról van szó, tehát olyanról, amelynek megadása vagy meg nem adása feltételekhez nem köthető, tehát kívánta, hogy ez feltétlenül adassék meg, ezt az akkori külügyminister ur egy augusztus 25-ikén tett nyilatkozatban minden feltétel nélkül el is ismerte, amire azután azt a választ nyerte, hogy az olasz kormány örömmel vesz tudomást erről a lei jelentésről, kijelenti azonban, hogy a mostani hadi helyzet még nem alkal-