Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

40 659. országos ülés 1916 mondott, csak azt fűzöm hozzá, hogy nemcsak teoretikus, de gyakorlati megvilágításba sem állhat meg gróf Esterházy igen tisztelt képviselő társamnak felfogása, mert hiszen a vagyonadónak természetét és a részvénytársaság jellegét kell itt közelebbi vizsgálat tárgyává tenni. A már elfogadott vagyonadónak van egy szinezése, amely közel jár a lukszusadóhoz, amennyiben oly vagyont is kivan megterhelni, amely nem hozza azt a jövedelmezőséget, amelyet hozhatna, vagyis megterheli a kisebb termelékenységét, a voluptuórét. Már pedig a részvénytársaságnak nincs voluptuóréja, nincs lukszusa. A részvénytársaságnak, ha akár kezelésre, akár spekuláczióra ingatlant vásárol, azért veszi, hog,y minél jobban fokozza a hozadékát. Nem tart a maga bon plaisirje szempontjából parkot, vagy vadaskertet, a hozadékon kivül a vagyon minden egyéb, különben kedves vonatkozása neki közönyös. Ez a hozadék pedig kifejezésre kerül a nyereségben és megkapja utolsó fillérrig az egész adóterhet. Simonyi-Semadam Sándor: Ez nem a lényeg, ez egy mellékkörülmény. B. Madarassy-Beck Gyula: Mellékkörülmény, de e mellékes körülmény folytán képez csak más adóztatást, mint a jövedelmi adó, mert azt világosan látjuk ma, hogy a vagyonadó nem tulajdonképeni vagyonadó, hanem a vagyon jövedelmét terhelő adó, a vagyon jövedelme pedig a részvénytársaságoknál a mérleg nyereség-oldalán megnyilatkozik, ennélfogva a részvénytársaság az egész terhet viseli. Már most, t. képviselőház, mindazokkal az észrevételekkel, amelyekkel t. képviselő társaim felszólalásomat megtisztelték, nem foglalkozhatom, mert igazán nem szándékom a t. ház idejét, különösen a mai viszonyok közt, hosszasabban igénybevenni, de Simonyi-Semadam Sándor t. képviselőtársamnak egy megjegyzésével, amelyet a legutóbbi ülésben tartott beszéde során mondott, foglalkoznom kell, még pedig azért, mert ezt a felfogást, amely beszédének e részében megnyilatkozik, fel-felcsillanni látom több ellenzéki szónoknál is és azért is, mert az a kérdés, amelyet felvet, nemcsak az előttünk fekvő javaslat szempontjából, de igazán egyetemes közgazdasági szempontból is rendkívüli horderővel bir. Simonyi-Semadam t. képviselő ur a következőket mondja : »A konklúzióban azonban téved,« — már t. i., hogy én tévedek — »ő t. i. beállította azt, hogy az idegen tőke nálunk az az óriási tényező, amely ha köszönés nélkül távozik, akkor óriási baj lesz belőle. Öriási tévedés. Es ez nem egyszerű vélemény, hanem tény, mert hiszen Magyarország beigazolta, hogy idegen tőke segítsége nélkül körülbelül 6 milliárdot tudott mobilizálni és az állam rendelkezésére bocsátani. De annyiban is korrigálnom kell őt, hogy bizony az idegen tőke ma nincs itt, azt nem kell megijeszteni, mert már elment, nem kell tehát félni tőle, hogy elmegy. Méltóztassék visszaemlékezni a háború előtti időre, a balkán zavarok idején Franzeptember 12-én, kedden. cziaország és Belgium kezdte kivonni tőkéit. Idegen tőke ! Hát milyen idegen tőke volt Magyarországon.« stb. Abban a nézetben vagyok, t. ház, hogy Simonyi-Semadam t. képviselőtársunk itt igen lényeges optikai csalódásba esett és az óriási tévedés nem részemről forog fenn, hanem az ő részéről. Mindenekelőtt abban nyilatkozik a tévedés, hogy abban a vonatkozásban, amelyben itt szó van tőkéről, az osztrák tőke épugy külföldi, mint akár a frincia, vagy német, mert azt bizonyára konczedálni fogja t. képviselőtársam, hogy különösen az adó és illeték' szempontjából semmi egyéb különbség osztrák és más külföldi tőke között nem konstruálható, mint az, hogy Ausztria közelebb van, szorosabb gazdasági viszonylatban vagyunk vele, jobban ismeri viszonyaiknat és könnyebben megközelíthető. De teljes optikai csalódást mutat az is, ha azt mondja, hogy a külföldi tőke — még a vámkülföldi is — ma már nincs itt, hogy az távozott, azt tehát megijeszteni, elkergetni nem lehet. A külföldi tőke igen élesen disztingválható, két megjelenési formában szolgálhatja egy ország közgazdaságát. Az egyik a mobil-hitel, vagyis a váltóhitel, a váltópenzió, a 'lombard-üzlet, a folyószámlahitel, amely, néhány csekély jelentőségű osztrák vonatkozást kivéve, elsősorban magyarországi és külföldi intézetek közt játszódik le. Ez tényleg többnyire igen rövid felmondási időhöz van kötve. Akkor távozhatik, amikor akar és abban is igaza van Simonyi-Semadam t. képviselő urnak, hogy a háború előtti időben nagymértékben csökkent és abban a részben, amely a háború következtében nem késett el, — mert olyan is van — el is távozott. Ez azonban a külföldi tőkének egy aránytalanul kisebb jelentőségű része, amelyre még Ausztriával való vonatkozásban is — hála nagy intézeteink erőteljes fejlődésének •— nyugodtan mondhatjuk a jelzőt, hogy nem számottevő. A külföldi tőkének döntő fontosságú része, az, amelyre mindenkinek gondolnia kell, ha külföldi tökéről beszélünk, nem ez, hanem igenis a konszolidált befektetési hitel, magyarul mondva, elsősorban a külföldnek értékpapirvásárlása Magyarországon. A magyar emissziók, állami és magán emissziók összege a háború előtt 10 milliárd volt. Ebből 5.7 milliárd volt külföldön, 4.3 milliárd Magyarországon. Az 5.7 milliárdból Ausztriában volt 2.5 milliárd, a vámkülföldön 3.2 milliárd. Ebben az összegben a részvények nem foglaltatnak. Már most tényleg azt hiszi t. képviselőtársam, hogy ez a külföldi hitel ma már nincs itt, hogy az eltávozott ? Hogy mi ezt az óriási értékpapirsummát — akárcsak a vámkülföldit — szépen visszavásároltuk ? Simonyi-Semadam Sándor: A jelzálogleveleket igen ! B. Madarassy-Beck Gyula: Engedelmet kérek, ne méltóztassék ennek a, a sajtóban is igen gyakran visszatérő jelszónak felülni, hogy a külföld vissza-