Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-667
á!6 667. országos ülés 1916 szeptember 27-én, szerdán. a magam részéről, hogy természetesnek tartom, hogy nagyon is hosszú és talán unalmasabb részleteket tartalmazó indokolásomra akkor nem kaphattam választ, de nem is kivántam akkor februárban sem a t. ministerelnök úrtól azt, hogy válaszoljon, mert ő nem is lehetett talán abban a helyzetben. Különben is teljesen elismerem, hogy ő ilyen kérdésekben talán nem is illetékes, vagy nincs is abban a helyzetben, hogy válaszoljon, de hiszen ő annyiszor válaszolt mindenféle más minister helyett e teremben, hogy nem ellenkezik a viszonosság elvével, amint abszolúte nem. diffikultálható egy pillanatig sem, ha ezekre a kérdésekre az igen t. kereskedelmi minister ur válaszol. Erre sem kapván választ, június 14-én az igen t. kereskedelmi minister úrhoz voltam bátor interpellácziót intézni, három kérdést vetve fel, amelyeknek egyike megint majdnem ugyanaz, mint a február 4-iki, illetőleg a deezember 17-iki. Erre sem kapván választ, egy sürgető interpellácziót jegyeztem be augusztus végén, ezt azonban az általános politikai helyzetből kifolyólag töröltem. Most szeptember 21-én újból bejegyeztem a második sürgető interpellácziót, amely ma — azt hiszem — sorra is kerül, de amely interpellácziómnak elmondása azon felvilágosítások után, amelyeket még bátor leszek a t. minister úrtól jelen válaszom kapcsán és folyamán kérni, remélhetőleg tárgytalanná fog válni. Az eddigi hallgatás okairól vitatkozni egyáltalában nem akarok. Nem akarom feszegetni, bonczolgatni, miért volt talán igaza az igen t. kormánynak, hogy eddig nem válaszolt, vagy esetleg miért nem volt igazunk nekünk, akik ezt a kérdést napirenden tartottuk. Ezt feszegetni, vitatni tárgytalan, teljesen meddő dolognak tartom, tartózkodom is tőle és lehetőleg röviden kivánok a t. minister ur válaszára reflektálni. Azt hiszem, helyesen járok el, ha fejtegetéseimet a minister ur válaszának megfelelően szintén három csoportba osztom, t. i. először azokra a felvilágosításokra térek rá, amelyeket az egységárak tekintetében kaptunk, azután azokra a felvilágosításokra, amelyek a kisebb-nagyobb viszszaélésekre, vagyis a múltra vonatkoznak, harmadszor pedig azokhoz fűzöm megjegyzéseimet, amiket a t. minister ur a jövőben tenni szándékolt intézkedéseiről, rendelkezéseiről, terveiről mondott. (Halljuk ! Halljuk ! íaljelől). Újból kivánom azonban hangsúlyozni, hogy az egész kérdés sem a maga egészében, sem a maga részleteiben, sem közgazdasági, sem közjogi, sem szocziális, sem bármiféle vonatkozásban meg nem Ítélhető tárgyilagosan, ha nem tudjuk azt, hogy mit kap az első kéz, mit kap a vállalkozó. Nem akarom a t.ház figyelmét és idejét megint azzal igénybe venni, hogy itt újból rekapituláljam azt a komplikált számitást, az összes alkotó-elemeket, a fikszer faktort, a hadi felárat, mindenféle felárat, stb. Megjegyzem, hogy természetesen fizikailag sem állott módomban ezekbe az adatokba mélyebben beletekinteni és ezekből a valódi árakat, a tényleg fizetett árakat kihámozni. Csak azt véltem a t. minister ur válaszából kivenni, hogy a legutolsó dátum, ha jól emlékszem, 1915 október havára vonatkozik. B. Harkányi János kereskedelemügyi minister: A közösöknél! Gr. Esterházy Móricz: Es a honvédségnél ? B. Harkányi János kereskedelemügyi minister: Most szeptemberre. Gr. Esterházy MÓriCZ: A kérdés lényege szerintem abban van, — és erre azután kissé bővebben fogok rátérni — hogy tulajdonképen mit kap a munkás ezekből az egységárakból, más szavakkal, hogy végre tudja meg az ország, hogy mit jelent a hadseregszállitás a munkásnak. Huszár Károly (sárvári): Ugy van! Ezt akarjuk tudni ! Gr. Esterházy Móricz: A minimálisdijszabás, amelyet a folyó évi február havában kelt kereskedelmi ministeri rendelet megállapít, a köpenynél 1*93, a zubbonynál 1'34, a bosnyák nadrágnál, 112 K. munkabért tesz ki, ha jól jegyeztem fel. Ennyit kapna a munkás és ennyiért kellene neki ezeket a darabokat megvarrnia. Én tehát nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadjam a t. minister ur válaszának azt a részét, hogy akár takarékosság, akár anyagkimélés szempontjából munkabérrel fizettessünk meg munkakellékeket, munkaanyagot, czérnát stb., mert az a munka annak a munkásnak, vagy munkásnőnek abszolúte nem ér semmit, ha a hozzávaló czérnát meg nem kapja. Méltóztassék csak visszaemlékezni •— a t. minister ur bizonyára jobban fogja ismerni az ügyet, mint én, de azt hiszem, ezzel nem árulok el hadititkot — arra a bizonyos Sauerbrunn-féle esetre, ahol a toleranczia körül igen nagy viták voltak. Ott is az a tolerenczia, bizonyos megtakarítás a szövetnél, posztónál nagyon vitás kérdés volt és én attól tartok, hogyha itt is megint nem nagyon szigorúan, nem nagyon pontosan és nem nagyon méltányosan állapítjuk meg azt a minimális czérnát, amihez a munkásnak joga van, azok után a tapasztalatok után, hogy a mindenütt kifüggesztett bérszabályok és bérdijszabások ellenére még ma is egész listája van azoknak a műhelyeknek, ahol a czérnát igenis a munkásnak kell megfizetnie, mondom, nagyon tartok tőle, hogy az a mód, a melyet a t. minister ur itt felhozott, ujabb, igen súlyos visszaélésekre fog alkalmat adni. Ha már mindenáron takarékoskodni kell az anyaggal és mindenáron arra kell ügyelni, hogy ott pocsékolás ne történjék és a munkás részéről feltehető, hogy pocsékol, azt hiszem, ezt a pocsékolást száz százalékig a munkással megfizettetni még sem méltányos. Lehetnek igen különböző és a munkáson teljesen ki vül álló körülmények, amelyek nagyon menthetővé teszik azt, amit a gyáros, vagy a nagyvállalkozó esetleg pocsékolásnak fog minősíteni és ezen a czimen azután a bérből le fog vonni. Ez szerintem egy elvi kérdés. Ez egy minimális dijszabás, amely vagy munkabér, vagy pedig abban anyag ára is van, szóval nem munkabér, 4