Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-667

667. országos ülés 1916 szeptember 27-én, szerdán. 403 ilyen egyesületek nincsenek, ott a szövetség ilyene­ket alakit, vagy maga lép közbe, ugy hogy idő múlva az egész ország be legyen hálózva ezzel a társadalmi szervezettel. így azután az állam szembenáll egy egységes szervezettel, mely az államhatalom képviselőivel egyértelmüleg megállapíthatja, hogy mi legyen az állam, mi legyen a társadalom teendője e tekintet­ben. Ebben a szisztematikus munkában, melynek előadásával talán túlságosan is vettem igénybe a t. ház szives türelmét, (Halljuk! Halljuk!) a jövő Magyarország megalapozásáról, a háború leg­égetőbb sebéről, az emberben való vérveszteség pótlásáról és ezzel a pótlással együtt népünk kvalitásának emeléséről van szó, tehát a kérdések kérdéséről, mely megérdemli mindnyájunk figyel­mét, megérdemli mindnyájunk általános érdeklő­dését. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélső­haloldalon.) De, t. ház, visszatérek kiindulópontomra, hogy ez csak egy részlet abból a nagy szocziál­politikai munkából,, melyet véghez kell vinnünk, csak egy részlet abból az uj felfogásból, melyből nekünk a közélet egész terén ki kell indulnunk. T. barátom, őrgróf Pallavicini György — saj­nálom, hogy nincsen itt — beszédét azzal végezte, hogy kiemelte ennek az uj szocziálpolitikai irány­nak, ennek az uj beállitásnak szükségességét és azután hozzátette : ne disputáljunk 67-ről és 48-ról. Nagy történelmi idők ezek, melyek ezeken a differencziákon is felülemelkednek. Én őt nem értettem félre, mert ismerem az ő lelkületét, de nehogy félreértés tárgya legyen : nem fog változni, akármennyire változtak is a feladatok, intranzigens ragaszkodásunk a nemzeti élet teljességének kivívásához. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) mert az nem ellentétben áll ezzel, hanem ez az egészséges szocziálpolitika, a jogoknak kiterjesztése az összes népekre, az összes jogok egységessé tétele, ez a magyar közélet tradi­czióival párhuzamosan járó, egymást támogató, egymást kiegészitő tevékenység, és mi sohasem fogjuk feláldozni sem az egyiket, sem a másikat, sohasem fogjuk feláldozni a nemzeti gondolatot, a nemzeti önállóságot, a nemzeti függetlenséget, a nemzeti teljes élet gondolatának primátusát, mert tudjuk azt, hogy az csak levegőben lóg, ha nincs megalapozva, egészséges, a nemzeti élet jogainak birtokában megelégedett néppel, melynek érdekében kell nekünk egy egészen uj világrendet teremteni ebben az országban, mert ez az uj világ­rend keletkezik velünk vagy ellenünk ; nemzetünk fenmaradása függ attól, hogy velünk keletkezzék. (Elénk helyeslés és ta/ps a bal- és a szélsőbáloldalon.) Elnök: Szólásra ki következik ? Pál Alfréd jegyző: Polónyi Géza ! Polónyi Géza: T. ház ! Egy meghatározott konkrét kérdésnek taglalásával óhajtok igen rö­viden foglalkozni. Kik a zárt ülésen résztvettek, azok emlékezni fognak arra a ténykörülményre, hogy én szóbahoztam a Magyarországon elhelye­zett osztrák állampolgároknak, a bukovinai és ga­licziai menekülteknek a kérdését. Én tudom és ér­zem, hogy az az indokolás, melylyel én azt az elő­terjesztésemet kisértem, könnyen árthat a hadvi­selés érdekeinek, ennek folytán tartózkodom ennek az indokolásnak itt való ismétlésétől és azt hiszem, a t. ház is fel fog engem menteni az alól, hogy ezen kérdésben bővebb indokolással alkalmatlankod­jam a t. háznak. A konkrét ténykérdést azonban fel kell vetnem, először azért, mert a ministerelnök ur egyik beszédében egyenesen felszólítást intézett hozzám, hogy az Ausztriában velünk szemben élő azt az ellenszenvet, amely abban kulminál, mintha Magyarország megvonná Ausztriától az élelme­zés szükségleteit, igyekezzünk a tények beállítá­sával tompítani, hát én ennek a felhívásnak is meg akarok felelni, amikor röviden néhány ada­tot a t. képviselőháznak és ezzel a nyilvánosság­nak rendelkezésére bocsátok. (Halljuk ! Halljuk ! balfelól.) Méltóztatnak mindnyájan emlékezni a gali­cziai menekültekre, akiknek sorsa iránt ember­baráti szempontból mindnyájan, én is a humaniz­mus törvényei szerint együttérzünk. Azonban ezek nagyon is kellemetlen idegenek voltak itt a főváros­ban és sok visszaélést derített ki a rendőrség, — csak méltóztassanak a Royalban való börzékre stb. gondolni — azonkívül egészségi és egyéb okok­ból is veszélyeztették a főváros érdekeit, ugy hogy ezeknek eltávolítása innen azután megtörtént. Azt hittük, hogy végre megszabadultunk ettől a mindenesetre kellemetlen vendégszeretettől. Azon­ban értesültem róla, — amint a múltkor még csak részleges adattal támogattam, most már tudom — hogy az országnak nem egy részében, nemcsak Nyitra megyében, hanem több helyen ezek a gali­cziai és bukovinai menekültek el vannak helyezve, ugy hogy itt tulaj donképen csak helycsere történt. A mélyen t. belügyminister ur maga is érezte és meg is mondta nyilatkozatában, hogy amikor a Gondviselés nekünk ilyen súlyos helyzetet jut­tatott, hogy székely testvéreinkről is gondoskodni kell és amikor amúgy is sok mindenféle téren a nél­külözés nehéz gondjaival küzd a nemzet, akkor lehetetlenség idegen állampolgárok számára a jóté­konyságot olyan módon gyakorolni, hogy saját népünk szenvedjen és veszélybe kerüljön. Ennek folytán az én felszólalásomra a t. belügyminister ur volt szives a zárt ülésen kijelenteni, hogy hiszen ő már lépéseket tett az osztrák kormánynál arra, hogy ezek innen távozzanak és ő maga is beval­lotta, hogy ez az állapot így fenn nem tartható. Én nyugodtan vártam ennek a nyilatkozatnak gyakorlati érvényesülését. Legmélyebb sajnála­tomra azt kell a't. képviselőháznak jelentenem, hogy daczára annak, hogy körülbelül két hét telt már azóta el, eddig arról a területről, amelyről nekem tudomásom van, Nyitra megyéből, egyetlen­egy embert sem távolítottak el. Távol álljon tőlem, — nyomban kijelentem — mintha én a belügy­minister ur ígérete és a beváltás meg nem történte szempontjából valami pártkapitáljist akarnék csi­nálni. 51*

Next

/
Thumbnails
Contents