Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-666
382 666. országos ülés 1916 s határozati javaslatot is adtam be e tekintetben, de a forgatag sok mindennel együtt ezt is elseperte — a hadügyminister kegyes volt a-teológusoknak alkalmat adui, hogy betegápolásra magukat kiképezhessék és rendeletileg hivta fel a vidék szemináriumait, teológiáit, hogy növendékeik ilyen betegápolási kurzusokra jelentkezzenek. Jelentkeztek is és igen szép sikert értek el, Alig egy-két heti gyakorlat után mint igen hasznavehető betegápolók álltak a hadsereg rendelkezésére. Azt hiszem, ezen az utón kellene tovább haladnom és amikor a lelkészek maguk ajánlkoznak a szeretetnek eme nemes munkájára, akkor szives készséggel kell kinálkozásokat elfogadnunk és örömest kell nekik módot nyújtanunk arra, hogy magukat a betegápolás terén kiképezhessék. (Helyeslés a seélsobaloldalon.) A közegészség ügye hazánkban rendkívül el van hanyagolva. Mi, akik a nép között lakunk, igen szomorú tajiasztalatokat tehetünk ebben a tekintetben a nép megdöbbentő tudatlanságáról. Legyen szabad egy drasztikus esetet elmondanom. A lelkészt a szomszéd faluból hívják, hogy feladja az utolsó kenetet vagy kiszolgáltassa az Urvacsorát a haldoklónak. Amint nagy nehezen keresztül töri magát a betegágyat körülvevők tömegén, azt látja, hogy az egyik erősen befogja a beteg száját és orrát, aki időközben meg is hal. Azért teszi, nehogy kimenjen a lélek belőle, amig a tisztelendő ur megérkezik. A lelkész igen hasznossá teheti magát ezen a téren és nagy segítségére lehetne az orvosi karnak. Az orvos működése illuzórius ott, ahol 16 vagy még több község is van a keze alatt és csak nagy ritkán látogathatja meg a beteget. Hiába állapítja meg a betegséget, hiába hozza el a gyógyszert, mert nincs, aki a beteget kellően gondozza. A munkával elfoglalt ember rázárja a betegre az ajtót, melléje tesz egy kancsó vizet, dolgára megy és a lázas beteg reggeltől estig magában van. A gyermekeknél még inkább tapasztalhatók a fogyatékos betegápolás szomorú következményei. Ha az orvos felkeresi a községet és végigjárja a betegápolásban képzett lelkész kíséretében a betegeket, egy műszó elegendő, hogy megértesse magát és megadja a lelkésznek a teendőire vonatkozó útbaigazítást. Amint az orvos eltávozott, a lelkész lép előtérbe, mint betegápoló, rendet csinál a hajlékban, kiszellőzteti, kitisztittatja a betegszobát, utasításokat ad a beteg élelmezésére, a gyógyszer kezelésére nézve ós eltiltja a tömérdek látogatót, akik valósággal agyonvigasztalják a szerencsétlen beteget. Egyáltalán nem szolgál a beteg nyugalmának biztosítására az, hogy a sok szomszéd agyongyötri, példákra hivatkozva igyekszik megnyugtatni, hogy ugy sem fog sokáig kínlódni, mert az öregapja és a szomszédja is ebben a betegségben szenvedett és rövid idő alatt halt meg, szeptember 26-án, kedden. vagy amikor látja, hogy mikép dolgoznak halotti ruháján, "hogyan sietnek a falakat kimeszelni, az udvart homokkal teleszórni a gyászvendéglátásra. A babona és uzsora is megnehezíti az orvos működését és előmozdítja a beteg elhalálozását. Ha az a lelkész hatósági kört nyerne és mint ilyen támaszkodhatnék esetleg a közigazgatás jelenlévő közegeire, bizonyos rendelkezési joggal sok ilyen bajnak elejét vehetné. Ha ő maga nem is gondozhatja a beteget, beállítja a lázmérőt, figyelemmel kiséri a betegség lefolyását, amint megérkezik az orvos, leadja a jelentését és ilyen módon, azt hiszem, sokban hozzájárulhat a beteg felgyógyulásához és működéséhez egy-két perczenttel vagy talán még •többel is leszállítaná a halálozások számarányát. Hogy a lelkészek a betepápolás terén elnyerhessék ezeket az ismereteket, ehhez nekünk nincsenek meg a szükséges előfeltételeink. Teológiáink és szemináriumaink nagyrészt a vidéken vannak, ahol hiányoznak a betegápolás szükséges előfeltételei. De nincs meg erre a kellő anyagi erőnk sem. Ezért lenne kívánatos, hogy a védkötelezettség a lelkészekre is kiterjesztessék, a nevezett szakasz módosításával köteleztessenek a lelkészek is az egyéves önkéntesség leszolgálása és ezt az egy esztendőt az egészségügyi csapatoknál töltsék ki. (Helyeslés a baloldalon.) Egy esztendő teljesen elegendő arra, hogy a lelkészek a betegápolás minden terén kellő kiképzésben részesüljenek. Egyikmásik főpapnak az volt az aggodalma, hogy a legénységgel való közvetlen érintkezés meg fogja zavarni a lelkészek harmonikus nevelését. Ennek az aggodalomnak elejét lehet venni azzal, ha a lelkészeket külön osztagokban csoportosítják. Ilyen külön osztagokban csoportosítva, megfelelő egyenruházattal ellátva a nagyobb városokban nyernének azután elhelyezést, ahol őket kellő kímélet mellett képeznék ki a betegápolás terén. Az egy esztendő leteltével az a lelkész, azt hiszem, gazdagon fogja otthon, az ő kicsiny parochiáján gyümölcsöztethetni az egy év alatt szerzett tudását. Ha j>edig bevonul a hadsereghez, mint tábori lelkész, akkor is hasznát veszi annak, hogy a betegápolás terén otthonos. A kórházaknál működő lelkészre most rendkívül kinos, hogy tájékozatlansága miatt valósággal tehetetlen a betegek körül. Odakint, a polgári életben épolyan kinos ránézve ez a tehetetlensége, amikor az orvosi segély nincs kéznél, vagy ha járt is ott az orvos, nincs, aki az utasításait végrehajtsa. Én részemről ezt lelkészi szempontból is szükségesnek tartanám, mert hiszen sohasem fogékonyabb a lélek, mint mikor a test beteg. A lelkészek működése is sokkal intenzivebbé válnék, ha e téren is követhetnék mesterük tanítását és kivehetnék részüket a szeretet munkájából. Annyival inkább meg vagyok győződve ez ötletnek, vagy inkább a lelkészek e közkivánságának helyességéről, mert látom, hogy
