Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-666
368 6 66. országos ülés 1916 szeptember 26-cm, kedden. átmennek, szét fogja tépni a pártok bilincseit, szét fogja vetni azokat a lenyűgöző jármokat, amelyeket hatalmi érdekekből egyesek és klikkek ráraknak a nép nagy tömegeire és fog keresni magának jobb megélhetést, több szabadságot, a kormányzatban több szocziális érzéket és szocziális érdekeinek kielégítését. (Ugy van! a balés a ssélsöbalóldalon.) Ha valamiben lehet a kormány politikáját kritizálni, azt hiszem, egy mondatot bátran szembe lehet vele szegezni. A kormányzati többségnek gazdálkodása ebben a háborúban olyan állapotot teremtett, amelyben a gazdag embernek pénzért mindenhez hozzá lehet jutni, a szegény ember ivedig vagy nem jut pénzhez, vagy pedig, ha pénze van, olyan keservesen jut hozzá a megélhetéshez szükséges javakhoz, hogy ezt eltűrni nem lehet! (Igaz! Ügy van! bal felöl.) Mit szóljon az a szegény munkásasszony, akinek öt-hat gyermeke van s aki kénytelen a férje helyett beállni a municziós gyárba, a textil-gyárba, vagy a villamos vasúthoz kalauznőnek és akinek a gyermeke nem tud a fűszeres bolt előtt, a tejcsarnok előtt — a husmérésről nem is merek beszélni — órákat eltölteni, hogy hozzájusson ahhoz a kis áruhoz. Ennek nem kellene igy lennie, ezt semmi körülmények közt nem volna szabad megtűrni! Abszurdum, hogy mikor emberi erőben oly nagy a hiány, Budapesten 50—100.000 ember órákat tölt az üzletek előtt, hogy kapjon öt krajezárért ezukrot, vagy egy fél liter tejet a beteg gyermekének. Ezt a lelketlenséget nem szabad megtűrnünk, ha csak nem akarjuk, hogy egész berendezésünk csődöt mondjon. Ismételten rá kell tehát e kivételes hatalommal kormányzó többség homlokára sütnöm a Kainbélyeget, hogy az urak ugy sáfárkodtak, hogy a gazdag pénzért megkaphat mindent, a szegény ember pedig az utolsó garasáért sem tud jutni ahhoz, ami neki és gyermekeinek a megélhetéshez szükséges. (Igaz ! Ugy van! balfélöl.) Ennél nagyobb vádat egy kormányzatra nem lehet mondani. Ismételten felszólaltunk t. képviselőház és sürgettük, hogy vegye a kormány revízió alá a törvényt, amely rokkant katonáinknak nem biztosit oly megélhetést, amelynek mértéke mellett meg lennének mentve legalább a koldulás szégyenétől. Ha összehasonlítjuk az osztrák, a német, a bolgár rokkantak sorsát a mi rokkantjainkéval, akkor látjuk, mily nagy a diszparitás. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy az állam rokkant hőseinken nem tud segíteni, én csak azt látom, hogy nem akar. Mert amíg van ebben az országban család, amely jólétben van, addig egyetlenegy rokkant katonának sem szabad nyomort, ínséget látnia. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) És ha van olyan begyöpösödött fejű polgára a hazának, aki nem akarja meghozni a legnagyobb áldozatot e téren, akkor bármely czimen kivetendő adóval kényszeríteni kell őt rá, mert ezzel tartozunk polgártársainknak azért, mert ők elveszítették szemük világát, egészségüket, összerombolták ekszisztencziájukat. Kártalanítanunk kell őket, mert csak igy lehet közösen viselni ennek a háborúnak terhét. Akik jólétben élnek, azok kötelessége, hogy próbálják enyhíteni a fájdalmát, nyomorát azoknak, akik testi épségükben hozták meg az áldozatot. De itt van, t. képviselőház, a hadi özvegyek kérdése. A múltkori vitában rámutattunk, hogy a hadi özvegyekről és árvákról szóló törvényt revízió alá kellene venni. Mintha a siketnémaintézetben beszélne az ember, mikor a magyar parlamentben a hadi özvegyekről és árvákról beszél. Ausztriában a hadi özvegynek hat hónapon túl is kifizetik a közös költségek terhére a hadisegélyt. Nálunk csak hat hónapig kapja meg az elesett özvegye, azontúl még ezt a szégyenletes összeget is megvonják tőle. Micsoda erkölcsi álláspont az, hogy az állam segélyez egy családot addig, mig kint van a családfő és harezol, ámha az az asszony elveszítette kenyérkeresőjét, hat hónap után a magyar nemzet megtagad minden szolidaritást azzal a vérző családdal? Ne méltóztassanak ezt az állapotot tűrni! Hogyha mi ezt az állapotot igy fentartjuk, ez egy oly veszedelmes üszköt vet a politikai harezba, oly gyűlölséges szocziálizmus bázisát alapozza meg, amelytől meg fognak rendülni olyan oszlopok is, amelyekei mindnyájan épségben szeretnénk tartani. Nem lehet egy háborúban álló nemzetet üres frázisokkal hitegetni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Az áldozatok makszimumát szolgáltató népet nem lehet üres ígéretekkel kecsegtetni. Annak a népnek ma kell biztosítékot szolgáltatni arra, hogy a harcz nemcsak bizonyos érdekeltségek harcza, hanem az egész nemzetnek élethalálküzdelme. Ez ma még csak frázisnak hallik, de én már hallom a földalatti dübörgést, amely a sajtóczenzura miatt és a gyülekezési jog elkobzása miatt nem hallatszik be a házba, hogy a milliók azt mondják, hogy a világháború vérpatakja csak bizonyos klikkek malmait hajtja. Nem szabad tűrnünk, hogy ez a nézet általánossá váljék! Törvényhozási intézkedésekkel kell segíteni, hogy ez a nézet gyökeret ne verhessen. (Helyeslés balfelöl.) Itt vannak a mi szerencsétlen hadi árváink. Az a néhány korona, amelyet adunk, arra sem elegendő, hogy egy esztendőben egyszer egy tisztességes czipőt vásároljanak rajta. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Szabad-e, kell-e ennek igy maradnia, mikor vannak emberek, akik saját vallomási ivükön bevallják, hogy a háború egy éve alatt 18 milliót kerestek !> Szabad akkor elereszteni szegény hadiárvákat czipő nélkül? Az ilyen eljárás oly szerencsétlen eredményeket fog szülni, amely társadalmi életünk szétzüllésével fog járni, amitől Isten óvja hazánkat. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A rokkantakról még egy szót! Az a baj,