Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-666
666. országos ülés 1916 szeptember 26-án, kedden. 341 lévő erőit lehet. Az intézmények és intézkedések csak ugy érnek valamit, ha a gazdasági élet, ennek tényezői, maga a társadalom megadja hozzá az élő anyagot. A szervezetnek életet az élő, a gazdálkodó emberek adnak. A gazdaságnak és minden szervezésnek, vagyis joggá merevitésnek körülbelül olyan a viszonya, mint a tartalomnak és az alaknak. A legkitűnőbb szervezet sem képes pótolni a tartalmat, a legjobb intézmény és intézkedés sem fakaszt önmagában uj gazdasági életet. A jog csak a gazdasági élet meglévő erőinek összefoglalásával fokozhatja azoknak hatását. Mindazok az intézkedések, melyeket a háborús jogrend nálunk is és másutt is felállított (a bejelentési kényszertől és a szállítási igazolványok rendszerétől kezdve a makszimälásig és a rekviziczióig), befolyásolhatják, irányithatják jól vagy rosszul a gazdasági életet a kivánt eredmények elérése végett. De nem kell azt várnunk tőlük, hogy uj gazdálkodó társadalmat teremtsenek. Nem kell azt gondolnunk, hogy egész társadalmunk gazdálkodásában és élete berendezésében a megszokott egyéni szempontok mellett a világháború által indokolt közszempontokat fogja egyedül a háborús jogrend parancsai következtében az egész vonalon érvényre juttatni. A kezeim között lévő legutóbbi német kormányjelentésből is az a felfogás domborodik ki, hogy a legjobb háborús jogrend, a legtökéletesebben keresztülvitt makszimálás és rekviziczió sem vezethet a kivánt eredményekhez, csak a gazdasági élet államosításával lehetne teljesen megoldani e problémát, ez pedig lehetetlenség. Ha visszatekintünk az elmúlt gazdasági évre s annak eredményeire, azt hiszem, már a puszta összehasonlítás is az első háborús gazdasági évvel, nyilvánvalóvá teszi, hogy intézkedéseiben a kormányzat a szerzett tapasztalatokat felhasználta. Azok az intézkedések, melyekkel a kormány az 1915. évi termés felhasználásával a lakosság gabona- és lisztszükségletét kívánta az uj termésig biztosítani, — amint az elmúlt tavasz ellátása mutatja — beváltak. Az összehasonlítást e téren nemcsak a saját régibb állapotainkkal szemben tehetjük meg, hanem a probléma óriás nehézségei tekintetében utalhatunk a szervezettség hazájára, Németországra is. Vájjon nem kell-e mindenki előtt feltűnni, hogy Németországban kétévi fáradhatatlan és alapos kísérletezés után megváltoztatták az egész rendszert % A közélelmezésnek mondhatni deczentralizált azon rendje után, amely, ugy látszik, nem vált be, áttértek a czentralizáczió rendszerére. Előbb az egyes körzetek sa'ját ellátásának elvi gondolatán építették fel a közélelmezés szervezetét s most az egységes, központi szervezettől várnak eredményeket. Arra nézve pedig, hogy minden rendszerváltozás után ma is miként fogják fel a közélelmezés nagy kérdésének nehézségeit, talán szabad utalnom Bethmann-Hollweg legutóbbi nyilatkozatára, amelyet a szocziáldemokrata párt vezetőségének tett. A birodalmi kanczellár mindenekelőtt kifejezi egyetértését a kérdés érdemére nézve. Ö is azt óhajtja, hogy az életszükségleti czikkek ára lehetőleg leszoríttassák. Mindjárt kijelenti azonban, hogy igen nagy, a dolog természetében rejlő nehézségek vannak, amelyek lehetetlenné teszik, hogy minden életszükségleti czikk ára rendeletekkel irányittassék. Megállapítja, hogy a gazdasági élet törvényiéi a háborúban is sokkal erősebbeknek bizonyalltak, mint az államhatalom és lehetetlenné teszik, hogy az életszükségleti czikkeknél a drágaságot leküzdjük. A birodalmi kanczellár szükségesnek tartja, hogy a nagy nehézségeknek mélyebb okaira rámutasson, különösen azokkal szemben, akik minden bajért az állami beavatkozást okolják. Állást foglal az ellen a kritika ellen, hogy a közélelmezés kétségtelen nehézségeinek végső oka a hiányos intézkedésekben, a háborús gazdasági berendezkedésekben van. Nézete szerint a kiéheztetési taktikának, a gazdasági izolálásnak nagy tényezőjét nem méltányolják, sőt egészen háttérbe szorítják a közélelmezés kérdéseivel foglalkozók. Ennek következtében hamis irányba terelik a közvéleményt, ami a nehézségek leküzdésénél a szükséges megértést megnehezíti. Ezek a német birodalmi kanczellár szavai. A már emiitett német kormányjelentés pedig egyenesen arra utal, hogy minden központi vezetés csak ugy fogja megvalósíthatni nagy feladatait, ha a helyi hatóságok működése biztosítja a központi rendelkezések végrehajtását. És még ez sem elég : mindezeken fölül elengedhetetlenül szükséges az egész közönség öntudatos, összhangzó együttműködése ; a termelőé ugy mint a kereskedőé és a fogyasztóé is. Mert enélkül hiábavaló minden tervszerű szervezés, vezetés és irányítás. (ügy van ! Igaz ! jobbról.) íme, ezek a szervezettség hazájában, Németországban a háborús gazdasági rend végső kihangzázásai. Nem kell-e ezeket a hangokat megszívlelnünk nekünk is, midőn e kérdésekkel foglalkozunk ? Kétségtelen, hogy az összes hatóságok és az egész társadalomnak összeműködése nélkül a háborús közéielemzés óriás problémájának nehézségeit leküzdeni még megközelítőleg sem lehet, (ügy van ! jobbról.) Végül a közélelmezésnek és egyéb életszükségletek biztosításának a kérdését tárgyalva, egy perezre sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy elsősorban a hadsereg szükségleteit kell kielégítenünk. Ezeknek a gazdasági kérdéseknek természetes és már ismert nehézségeihez ujak járulnak. A bírálat tehát a hadsereg szükségletére vonatkozó adatok teljes ismerete nélkül alkothat magának a polgári közellátást és közszükségletek biztosítását czélzó intézkedések felett ítéletet. Ma még meg sem ismertethető szükségletek föltétlen kielégítéséről van szó s ezzel kapcsolatban olyan nehézségekről, melyekről a kritika szintén nem tudhat. Ha már ezt a tény 7 ezőt nem vehetjük számításba, legalább ne küszöböljük ki ezt a min-
