Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-665
665. országos ülés 1916 szeptember 21-én, csütörtökön. 327 ről megtekintsék, érezzék annak szükségét, hogy a kültigyministerrel való közvetlen érintkezés utján győződjenek meg arról, hogy nekünk van-e igazunk, vagy azoknak-e, illetőleg annak-e, mert csak egy ember volt, t. i. a t. ministerelnök ur, aki őt védi. Csak ezt kívánjuk. Hát lehet-e most, — eltekintve az alkományjogi és törvényességi kérdésektől — lehet-e megtagadni ezt a kivánságot? Lehet-e elzárkózni az elől, hogy egyik vagy másik alakban módjukban legyen önöknek meggyőződni arról, méltatlanul vádoljuk-e, — de hiszen nem vádoljuk — méltatlanul biráljuk-e a külügyministert, vagy pedig igazunk van-e ebben? Mert hogy kétely ne légyen a legtárgyilagosabb szemlélőnek eszében is, teljesen ki van zárva. Hogy e tények láttára mindenki bensőleg meg legyen nyugodva, hogy minden rendben van: az teljesen ki van zárva. Hogy mi a ministerelnök ur utján nyerjünk értesülést ? Bocsánat, a ministerelnök ur — nem tudom, bókot mondok-e vagy kritikát, sem az egyiket, sem a másikat nem akarom, csak megállapítom a tényállást — mindenfélére alkalmas, csak arra az egyre nem, hogy más valakinek tolmácsa legyen- (Derültség.) Annyira egyéni minden föllépésében és érvelésében, hogy ő hiába akarja nekünk Buriánt eljátszani, mi mégis csak mindig Tisza Istvánt látjuk és halljuk. (Derültség.) Rajta keresztül lehetetlen, hogy bírálatot mondjunk Burián külügyministerről. Mi hallunk a ministerelnök úrtól bizonyos általános tételeket, melyekben ő szolidáris a külügyminister úrral és melyek nagy részét mi is igazaknak ismerjük el, melyek értéke azonban attól függ, hogyan vitetnek át az életbe. Aztán halljuk az ő sajátságos dialektikáját, de magát a külügyminister urat ez utón nem látjuk, a külügyminister urat ez utón meg nem ismerjük, az ő ténykedéseit ez utón meg nem bírálhatjuk, a külügyminister urat ez utón felelősségre nem vonhatjuk. És még valamit. A ministerelnök úron át akarnak önök bírálatot gyakorolni a külügyminister ur felett? Én tehetem, mert én nem fognék azon búsulni, ha a külügyminister úrral együtt a ministerelnök ur politikai pozíciója is tarthatatlanná válnék. l)e önök, akik más okokból, melyeket nem osztok, politikai okokból súlyt vetnek az ő kormányzására, politikai vezetésére, önök lehetetlen, hogy rajta keresztül gyakoroljanak bírálatot báró Burián felett, mikor e bírálat elsősorban a ministerelnök urat érintené, így önök belpolitikai okokból támogatnak egy külpolitikát, melynek helyességéről nincsenek meggyőződve. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Támogatják oly pillanatban, midőn minden belpolitikánál közvetlenebb fontossággal bir a külpolitika. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek oly érvek, melyek kézzelfoghatók. Hogyha nem akarunk teljesen lemondani a legfontosabb államügyekre sorsdöntő órákban való minden befolyásról, szükséges ezen vagy azon a módon teljesíteni a külügyminister urnak azt a forró óhajtását, hogy ő valamely alkotmányos testület előtt megjelenhessen és saját személyében adhasson számadást. Már most foglalkoznom kell a román kérdéssel is, még pedig azon inditványnyal kapcsolatban, melyet Pallavicini György t. barátom benyújtott és amelyet nemcsak elfogadok, hanem örömmel üdvözlök. E vita csonka lett volna és nem feleltünk volna meg feladatunknak, ha az be nem adatott volna. Ez indítvány azt czclozza, hogy a román betörés és az azzal kapcsolatos erdélyi tragédia tekintetében megállapittassék a felelősség. T. ház! Igen sajátságos felfogások lappanganak és lebegnek a levegőben a felelősség és a felelősségrevonás kérdése tekintetében. Sokan hajlandók azt ugy felfogni, hogy a felelősségrevonás személyeskedés, hogy a felelősségrevonás bosszúvágy, hogy a felelősségrevonás ellenzéki sport, ellenzéki kedvtelés. Ez épenséggel nincs így. A felelősség először is az erkölcsi világrendnek egy nagy alapelve és oszlopa. Az, hogy ki-ki a maga ténykedése által okozott jó vagy rossz eredményekért felelős legyen, egyik oszlopa az erkölcsi világnak, oszlopa, sőt mondhatnám lényege az alkotmányos életnek, lényege a népképviseleti alkotmánynak, lényege a nemzetek önrendelkezési jogának. (Ugy van! balfelöl.) Hisz a nemzetek nem intézhetik a dolgukat maguk. Az egész nemzet nem lehet külügyminister, de még belügyminister sem, még főispán sem. Egyes emberek kell hogy vigyék a dolgokat. És hol van a garanczia arra nézve, hogy azokat az ügyeket, melyeket rájuk kell bizni, azok az egyes emberek nem fogják bűnösen vinni? a jogi felelősségben s arra nézve, hogy helyesen fogják vinni ? a politikai felelősségben: abban, hogy amennyiben nem viszik helyesen, annak rájuk nézve beállanak bizonyos következményei, hogy ki kell állaniok a kritikát, hogy kénytelenek elhagyni helyüket. A felelősség elvének keresztülvitele nélkül a legteljesebb bizonytalanságban vannak egy nemzet összes kincsei, erkölcsiek és anyagiak egyaránt. Ha lehet elkótyavetyélni egy nemzet összet érdekeit, rázuditani egy nemzetre a kalamitások özönét, megingatni egy nemzet létének biztosítékait, anélkül hogy ennek arra nézve, ki ezeket okozta, bármily következménye legyen: akkor ily nemzet sorsa prédájává van téve minden kalandornak, minden erre alkalmatlan vállalkozónak! (Élénk tetsiés a bál- és a szélsöbahldalon.) Nem, a felelősség elvének szigorú követelése nem speciális ellenzéki kedvtelés, hanem egyszeszüen az erkölcsi világrendnek, az alkotmányosság alapelvének és a nemzetek egyik biztonsági garancziájának érvényesítése. Itt mentség csak egy lehet: ha oly lappáliáról van szó, melynek felelős okozóját nem érdemes keresni. De hisz