Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-665

322 665. országos ütés 1916 sze dek, ez a mindent domináló kérdés bir minket arra, hogy a mi indítványaink mellett a legvégsőbb erőfeszítést vigyük keresztül, hogy mindent elkövessünk, hogy önöket a túloldalon erre kapaczitáljuk. Miért nem volna ebben lehetséges a kapaczitáczió ? Miként érinti ez tulajdonképen a pártok közti viszonyt? Miként érinti ez a hatalmi viszonyokat ? Miként érint ez bármi mást, mint az alkotmányt, mint a felelősség elvének érvényesülését és hogy az önök álláspontjára helyezkedjem, az 1867 : XII. t.-cz. csődbejutásának megakadályozását. Nem értem ezt igazán, mert érvet nem hallottam, mely ezen érvnek súlya mellett egy pillanatig is megállhat. Pókhálók azok, melyeket szembeállítanak ezeknek az érveknek a súlyával, pókhálók, melyeket elfúj minden gyenge szellőcske és érthetetlen, hogy a mai idők viharja ezeket a pókhálókat ebben a házban elfújni nem tudja, (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezeket elhagyva átmegyek azon katonai és politikai viszonyok fejtegetésére, melyek indítványom elfogadását politikai szempontból is szükségessé teszik, miután az alkotmányjogiakkal az eddigiekben végeztem. Először a katonai dolgokról szólok igen röviden. (Halljuk! Halljuk!) Az igen t. ministerelnök ur mai felszólalásának elején azt mondja, hogy ne homályosítsuk el azt a dicsőséget, mely vitéz seregeinknek kétéves harczait övezi, ne homályosítsuk el egyes hibáknak, egyes visszás eseményeknek folytonos kiszínezésével. Azt mondja, nem áll a köz érdekében a hadvezetőségnek oly kép való feltüntetése, mintha az hibát hibára halmozna. Mélyen t. ház! Eszünk ágába sem jutott ez. Semmi sem áll távolabb tőlünk, mint a mi katonáink viselt dolgait és az abból eredő dicsőséget elhomályosítani akarni. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Amit mi akarunk, az az, hogy a magyar katonának dicsősége, hogy Magyarországnak az az erkölcsi tőkéje, mely a magyar katonának dicső tetteiből származik, hogy az el ne homályosittassék, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy az bele ne vegyittessék az események változatos sorozatába, mert utóvégre nem azért vagyunk mi itten, nem azért vannak ott fiaink, nem az az ő tetteiknek igazi rugója s nem szabad, hogy eredménye legyen, hogy egy átlagot javítsanak. Azért küzdenek ők amellett, hogy hazájuk életérdekeit és biztonságát akarják megvédeni, hogy hazájuknak történelmi, erkölcsi tőkéjét is növeljék, azt a történelmi erkölcsi tőkét, mely abban áll, hogy egy nemzet fiai által kivívott dicsőség azé a nemzeté legyen. És a kölcsönös és közös védelem kötelezettsége ellen semmitsem vétünk azáltal, hogyha ezt az erkölcsi kincset a magunk nemzete javára akarjuk kizárólag igénybe venni. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) epiembér 21-én, csütörtökön. Ellenkezőleg, kifogásoljuk azt, hogy ez az erkölcsi kincs nem domborodik ki kellőleg, kifogásoljuk azt, hogy a rendszerben levő, de a rendszernek még ferdébb alkalmazása folytán fokozott hibák által nem jut eléggé érvényre sem a példaadás szempontjából, sem Magyarország világpozicziójának szempontjából az az óriási erkölcsi kapitális, melyet katonáink maguknak megszereztek. A mieink kiemelésével én a legtávolabbról sem akarom a monarchia másik állama azon katonáinak, kik a mieinkkel együtt dicsőségesen oldották meg feladatukat, igényét erre az erkölcsi kincsre csökkenteni, dicsőségükből bármit is levonni. Ami a miénk, az legyen a miénk; mi nem ennek elhomályositását, hanem világosabb fénybe való helyezését kívánjuk azoknak a dicső tetteknek, melyeket katonáink véghez vittek. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A dolgoknak olyan beállítását sem tartanám helyesnek és nem is felelne meg a históriai igazságnak, hogy a vezetésben csupa botlás, csupa hiba lett volna. Mi jól ismerjük azokat a tehetséges vezéreket, kik csapataiknak erényeit megfelelő módon tudták érvényesíteni, de mikor emellett azt látjuk, hogy ezen tehetséges vezérek mellett meghagyják állásaikban a kipróbált tehetetleneket, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mikor azt látjuk, hogy ugy a csapatoknak, mint a tehetséges vezéreknek dicső és érdemes ténykedését meghiúsítják a legfőbb hadvezetőség hibái, mikor látjuk, hogy ez a massza nem akar megmozdulni, hanem mindenki megmarad a maga helyén és akiket jusztifikálnak, azoknak jusztifikálását a történelem részben talán még revideálni fogja az ő előnyükre, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbáloldalon.) mikor tehát ezt látjuk, mikor mindez összehalmozódik a háború, hogy ugy mondjam, krízisének idejében, mert ez a világháborúnak a krízise, amelyben most élünk, mikor látjuk, hogy nem akar semmi sem. megmozdulni, hogy segítés történjék, akkor — mindenesetre jobb volna ha nem kellene ezekről a dolgokról nyilvánosan szólni —• nagyobb az a kötelesség, hogy utóvégre véget vessünk annak, hogy ok nélkül pazaroltassék a vér s nem a czél érdekében, (Elénk helyeslés és taps q bal- és a szélsőbaloldalon.) nagyobb kötelesség ez, hogyha nem is számítunk arra, hogy a szavazásnál sikert érjünk el, de megteremtjük azt az atmoszférát, amely lehetetlenné teszi, hogy a dolgok ugy tovább menjenek. (Elénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Én ezt a tárgyat tovább nem folytatom azért, mert nekem az az impresszióm, hogy ezen a téren a helyzet javításának az utján vagyunk ,s talán annak végpontjához is megérkeztünk. Polónyi Géza: A mézeshetek rokkantja menjen Isten hírével! (Mozgás.) Gr. Apponyi Albert: Én nem tudom, hogy