Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-665

322 665. országos ütés 1916 sze dek, ez a mindent domináló kérdés bir minket arra, hogy a mi indítványaink mellett a leg­végsőbb erőfeszítést vigyük keresztül, hogy min­dent elkövessünk, hogy önöket a túloldalon erre kapaczitáljuk. Miért nem volna ebben lehetséges a kapa­czitáczió ? Miként érinti ez tulajdonképen a pár­tok közti viszonyt? Miként érinti ez a hatalmi viszonyokat ? Miként érint ez bármi mást, mint az alkotmányt, mint a felelősség elvének érvé­nyesülését és hogy az önök álláspontjára helyez­kedjem, az 1867 : XII. t.-cz. csődbejutásának megakadályozását. Nem értem ezt igazán, mert érvet nem hallottam, mely ezen érvnek súlya mellett egy pillanatig is megállhat. Pókhálók azok, melyeket szembeállítanak ezeknek az érvek­nek a súlyával, pókhálók, melyeket elfúj minden gyenge szellőcske és érthetetlen, hogy a mai idők viharja ezeket a pókhálókat ebben a ház­ban elfújni nem tudja, (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezeket elhagyva átmegyek azon katonai és politikai viszonyok fejtegetésére, melyek indít­ványom elfogadását politikai szempontból is szükségessé teszik, miután az alkotmányjogiakkal az eddigiekben végeztem. Először a katonai dolgokról szólok igen röviden. (Halljuk! Hall­juk!) Az igen t. ministerelnök ur mai felszóla­lásának elején azt mondja, hogy ne homályosít­suk el azt a dicsőséget, mely vitéz seregeinknek kétéves harczait övezi, ne homályosítsuk el egyes hibáknak, egyes visszás eseményeknek folytonos kiszínezésével. Azt mondja, nem áll a köz érdekében a hadvezetőségnek oly kép való feltüntetése, mintha az hibát hibára halmozna. Mélyen t. ház! Eszünk ágába sem jutott ez. Semmi sem áll távolabb tőlünk, mint a mi katonáink viselt dolgait és az abból eredő dicső­séget elhomályosítani akarni. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Amit mi akarunk, az az, hogy a magyar katonának dicsősége, hogy Magyarországnak az az erkölcsi tőkéje, mely a magyar katonának dicső tetteiből szár­mazik, hogy az el ne homályosittassék, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy az bele ne vegyittessék az események változatos sorozatába, mert utóvégre nem azért vagyunk mi itten, nem azért vannak ott fiaink, nem az az ő tetteiknek igazi rugója s nem szabad, hogy eredménye legyen, hogy egy átlagot javít­sanak. Azért küzdenek ők amellett, hogy ha­zájuk életérdekeit és biztonságát akarják meg­védeni, hogy hazájuknak történelmi, erkölcsi tőkéjét is növeljék, azt a történelmi erkölcsi tőkét, mely abban áll, hogy egy nemzet fiai ál­tal kivívott dicsőség azé a nemzeté legyen. És a kölcsönös és közös védelem kötelezettsége el­len semmitsem vétünk azáltal, hogyha ezt az erkölcsi kincset a magunk nemzete javára akarjuk kizárólag igénybe venni. (Élénk he­lyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) epiembér 21-én, csütörtökön. Ellenkezőleg, kifogásoljuk azt, hogy ez az erkölcsi kincs nem domborodik ki kellőleg, ki­fogásoljuk azt, hogy a rendszerben levő, de a rendszernek még ferdébb alkalmazása folytán fokozott hibák által nem jut eléggé érvényre sem a példaadás szempontjából, sem Magyar­ország világpozicziójának szempontjából az az óriási erkölcsi kapitális, melyet katonáink ma­guknak megszereztek. A mieink kiemelésével én a legtávolabbról sem akarom a monarchia má­sik állama azon katonáinak, kik a mieinkkel együtt dicsőségesen oldották meg feladatukat, igényét erre az erkölcsi kincsre csökkenteni, dicsőségükből bármit is levonni. Ami a miénk, az legyen a miénk; mi nem ennek elhomályo­sitását, hanem világosabb fénybe való helyezé­sét kívánjuk azoknak a dicső tetteknek, melye­ket katonáink véghez vittek. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A dolgoknak olyan beállítását sem tar­tanám helyesnek és nem is felelne meg a his­tóriai igazságnak, hogy a vezetésben csupa bot­lás, csupa hiba lett volna. Mi jól ismerjük azokat a tehetséges vezéreket, kik csapataiknak erényeit megfelelő módon tudták érvényesíteni, de mikor emellett azt látjuk, hogy ezen tehet­séges vezérek mellett meghagyják állásaikban a kipróbált tehetetleneket, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mikor azt látjuk, hogy ugy a csapatoknak, mint a tehetséges ve­zéreknek dicső és érdemes ténykedését meg­hiúsítják a legfőbb hadvezetőség hibái, mikor látjuk, hogy ez a massza nem akar megmoz­dulni, hanem mindenki megmarad a maga helyén és akiket jusztifikálnak, azoknak juszti­fikálását a történelem részben talán még revi­deálni fogja az ő előnyükre, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbáloldalon.) mikor tehát ezt látjuk, mikor mindez összehalmozódik a háború, hogy ugy mondjam, krízisének idejében, mert ez a világháborúnak a krízise, amelyben most élünk, mikor látjuk, hogy nem akar semmi sem. meg­mozdulni, hogy segítés történjék, akkor — min­denesetre jobb volna ha nem kellene ezekről a dolgokról nyilvánosan szólni —• nagyobb az a kötelesség, hogy utóvégre véget vessünk annak, hogy ok nélkül pazaroltassék a vér s nem a czél érdekében, (Elénk helyeslés és taps q bal- és a szélsőbaloldalon.) nagyobb kötelesség ez, hogyha nem is számítunk arra, hogy a szavazásnál si­kert érjünk el, de megteremtjük azt az atmosz­férát, amely lehetetlenné teszi, hogy a dolgok ugy tovább menjenek. (Elénk helyeslés a bal­és a szélsőbaloldalon.) Én ezt a tárgyat tovább nem folytatom azért, mert nekem az az impresszióm, hogy ezen a téren a helyzet javításának az utján vagyunk ,s talán annak végpontjához is meg­érkeztünk. Polónyi Géza: A mézeshetek rokkantja men­jen Isten hírével! (Mozgás.) Gr. Apponyi Albert: Én nem tudom, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents