Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-665

314 665. országos ülés 1916 szeptember 21-én, csütörtökön. csinálta. Az 50-es években egy porosz minister, Radowitz, háborút akart Ausztriával és megbukott. SchwaTzenberggel állott szemben, ki ha nem is volt nagy államférfiú, elsőrangú diplomata volt. Neki sikerült sarokba szorítani azt a porosz ministert, ugy hogy kénytelen volt lemondani és a háború elmaradt. Ugyanez történt Venizelosszal. Venizelosz minden áron be akarta hajtani a háborúba Görögországot, nem sikerült neki. Tehát az, hogy Sonnino a háborút akarta, nem dönti el a kérdést. Sonninóval szemben az olasz közönség, a legutolsó perczekig a békéhez ragaszkodott, ép ugy a vezető férfiak nagy többsége. Maga az olasz király sem volt a háború barátja igen hosszú ideig, ugy hogy igen sok atout volt a kezünkben ; ha azt jól játszszuk ki, akkor el lehetett volna érni azt az eredményt, hogy Sonnino ellenére a békét fentartsuk. A kérdés csak az : mi lett volna tehát az én felfogásom szerint a helyes politika % Itt megint történelmi példákra hivatkozom. Cavour, mikor az olasz egységet akarta mgcsinálni, azért, hogy czélját elérhesse, lemondott saját uralkodóházának ősi tartományáról és ezzel megnyerte Napóleont, lehetővé tette az olasz egység helyreállítását. Most legutóbb Törökország, hogy szabad keze legyen a harczban, lemondott Bulgária részére bizonyos országrészekről, ámbár ott még a Korán is tiltja ezt. Az éa felfogásom az, hogy mikor láttuK, hogy a fél világ ellenünk foglal állást, mikor láttuk azt, hogy ellenségeink nyers ere~e tetemesen nagyobb a miénknél, mikor láttuk azt, hogy elmúlt azoknak a háborúknak ideje, amelyek egy nagy csatával dőlnek el, a Königgraetzek, a Sedanok, a Waterloo-k ideje, mikor láttuk azt, hogy még egy óriási, kiszámíthatatlan hosszú küzdelem előtt állunk, mikor láttuk ugyanakkor azt, hogy az olasz közvéleményben nem sikerült az entente-ellenes hangulatot felébreszteni, mikor ellenben láttuk azt, — és ezt világosan látnia kellett mindenkinek — hogy amennyiben nem elégítünk ki bizonyos mértékű aspirációkat, akkor minket hátba fog támadni : akkor nekünk önként, saját érdekünkben és ezen helyzet belátásából azon kellett volna lennünk, hogy kielégítsük, még pedig a lehető legkevesebbel, ami csak akkor volt lehető, ha kezdettől fogva jó arezot vágunk a rossz játékhoz, amint a franczia mondja, ha — amint erre a meggyőződésre jutottunk — kezdettől fogva arra az álláspontra helyezkedünk, hogy ha győzünk, ha megváltozik az európai egyensúly, elismerjük Olaszországnak azt a nagy érdekét, hogy abban az esetben ő is jobb katonai határokhoz jusson és hajlandók vagyunk erről vele szóba állani. Ha kezdettől fogva igy kezeljük a dolgot, akkor nem mérgesedik el annyira a hangulat, akkor módunkban van akkor megegyezni, amikor a legolcsóbban lehetett. Ehelyett mit csináltunk ? Gróf Berchtold talán szintén elkésett, de semmi okom és jogom az ő politikáját bírálat tárgyává tenni, hisz ő ma már nem minister, ma nincs többé arról szó, hogy az ő képességeiről és politikájának helyességéről vagy inkább helytelenségéről meggyőzzük a közvéleményt. Különben, ha esetleg el is késett, neki még — ez erős meggyőződésem — módjában volt a hibát helyrehozni, módjában volt akkor, amikor lemondatták, Olaszországgal megegyezni, ugy hogy ő még helyrehozhatta volna a hibát. De akkor jött báró Burián. Mi volt az ő politikája ? Az ő politikája az volt, hogy azt mondta : igen, ha elkerülhetetlen lesz, akkor adok az osztrák vagy a magyar területből a szükség szerint, azonban csak végszükség esetén. A végszükség pedig nincs meg. Ö azt is találta, hogy Olaszországnak ez a vágyódása és követelőzése visszavezethető Berchtold gyengeségére, Berchtold erélytelenségére. Bizakodott abban, hogyha az ember világosabb szavakkal és kicsit erőteljesebben beszél Olaszországgal, akkor azt, amit ő bluffnak, terrorizáló kísérletnek tart, fel fogják adni. Mikor Buriánt kinevezték, akkor megindult egy katonai offenzíva. Méltóztassanak visszaemlékezni a januári helyzetre. Przemysl már körül volt zárva. Két oldalról jött a mi felmentő kisérletünk : az egyik Bukovinából, a másik pedig Poroszországból, Varsó felől. Mikor kinevezték Buriánt, akkor ő azt hitte, hogy ez a nag}' reményekkel várt offenzíva sikerekhez fog vezetni és azt hitte, hogy amint ezek a sikerek bekövetkeznek, felesleges lesz. Olaszországgal egyáltalában szóbaállani. Itt volt a hiba. Ezek a sikerek be nem váltak és mindjárt kezdettől fogva látta az olasz kormány, hogy Burián politikája más, mint volt Berchtoldé. A t. ministerelnök ur ugyan azt mondja, hogy nem lát különbséget a között a konverzáczió között, amelyet Berchtold Avarnával folytatott, közvetlenül mielőtt lemondott és a között a konverzáczió között, amelyet Burián folytatott Avarnával kinevezése után. Pedig óriási a különbség. Azt mondja a t. ministerelnök, hogy Berchtold ép ugy, mint Burián, azt mondta, hogy megütközéssel veszi ezeket a követeléseket. A »megütközés« szót sehol sem találom Berchtold nyilatkozatában, ellenkezőleg, ő csak arról beszélt, hogy sajnálja és csodálkozik ezeken a dolgokon, azután csak azzal konkludált, hogy aligha vezethet ilyen tárgyalás czélra. Most jön Burián. Burián már azt mondja, hogy igenis megütközéssel veszi ezt és ugy végzi maga a beszélgetését, hogy: »a nagykövet szemmellát hatóan hatása alatt állott fejtegetéseimnek; minthogy azonban mindketten megegyeztünk abban az óhajban, hogy az eszmecsere fonala meg ne szakadjon, mellőztük ezúttal a további vitát«. 0 tehát maga látja, hogy annyira meg van hatva Avarna, hogy amint folytatnák a konverzácziót, talán végleges szakadás állana elő. Ez természetes is, mert ez felel meg a politikájának, csak ezzel idézhetjük elő az olasz kormánykörökben azt az érzést, hogy czélt nem fognak érni, hogy 1 tehát legyenek szerényebbek. Természetes, hogy