Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

zeptemher 20-án, szerdán. 300 664, országos ülés 1916 s a saját országának, hanem az öt szövetséges államnak is. Ö fait aecompli-ket fog teremteni a harcztereken a fegyverek révén, ezekkel a fait accomplikkel a külügyi kormányoknak számolniok kell majd és a külügyi kormányoknak akarva nem akarva azokba a fait accomplikba bele kell majd nyugodniuk, tekintet nélkül arra, hogy beletalál-e az ő politikai konczepcziójukba, hogy megfelel-e politikai nézetüknek vagy sem. Ezek olyan fait accomplik volnának, amelyeket megváltoztatni nem lehet. Amikor nyilvánossá lett, hogy Hindenburg fogja átvenni az északi és a keleti legnagyobb front parancsnokságát, azonnal kifejtettem aggályaimat, hegy ennek politikai konzekvencziái lesznek. De ha akkor aggályaim voltak, sokkal nagyobb mértékben növekednek bennem az aggályok most, amikor nem egy hadvezérrel állunk immár szemben, hanem egy igen hatalmas állam fejével, uralkodójával, kinek egyénisége is olyan, hogy mindenesetre azt teszi, amit akar, hogy ő nem egy kormányzott báb. Növekednek az aggályaim azért is, mert kimutatták itt, hogy külügyi kormányunk milyen kevés befolyást tud gyakorolni a tescheni főhadiszállásra. Sem a miniszterelnök ur, sem Burián báró ur nem keresett módot és alkalmat arra, hogy Rakovszky István t. barátom szavait megczáfolja, tehát tény, hogy a külügyi kormány beismerte a bizalmiférfiak előtt, hogy ő legnagyobb sajnálatára nem képes olyan erőteljesen befolyni a hadügyek legfőbb vezetésébe, amint ez kivánatos volna, mert a hadvezetőség őt nem tájékoztatja. Ha tehát a külügyminister nem képes a saját had vezetőségünkre befolyást gyakorolni ; ha nem képes annak imponálni; ha nem tudja elérni azt, hogy őt teljes mértékben informálja a harcztéri helyzetről, akkor hogyan várhatjuk azt, hogy kényszeríteni tudja majd a német császárt arra, hogy őt informálja a valódi hareztéri helyzetről? Elvégre a német császár mégis nagyobb hatalom mint a tescheni főhadiszállás, ezt talán mégsem lehet tagadásba venni. * A kérdés szorosan összefügg nemcsak Magyarország, de a monarchia presztízsének kérdésével. (Igaz ! JJgy van! a szélsőbaloldalon.) A külügyminister urnak a »Budapesti Hirlap«-ban közzétett nyilatkozatában, melyet itt oly sokan emlegettek, melynek minden egyes frázisát a viviszekezió kése alá vettek, van egy passzus, mely éppen a presztízs kérdésére vonatkozik. Ö Rákosi főszerkesztő úrhoz szólva, többek között ezeket mondja (olvassa) : »Ne engedje kompromittálni a külföldön a monarchia külügyi politikáját. Rendkívül káros az a mai súlyos időkben, ha a monarchia külügyi politikájának tekintélyét leszállítják a külföld előtt.« Kérdem azt, mit szólnánk mi, mit szólna a magyar parlament, mit szólna a magyar közvélemény és a magyar sajtó, ha holnap arról értesülne, hogy Francziaország átengedte a hadügyekben való intézkedés jogát az angol királynak? Ez megdöbbentőleg hatna és — szinte olvasom azokat a vezérczikkeket, amelyek megjelennének — egyhangúlag azt mondanák, hogy ime ez fényes bizonyítéka annak, hogy Francziaország immár nem tud a saját lábán állani és kénytelen Anglia protekeziójához fordulni, kénytelen magát Anglia gyámsága alá helyezni. Mindössze egy érv szól amellett, hogy ne a legfelsőbb hadúr, ne Magyarország királya, Ausztria császára, gyakorolja ezeket a jogokat. Emellett csak egy érv szól. Ez pedig az, hogy az uralkodót igen magas korára való tekintettel nem lehet ilyen dolgokkal megterhelni. De, t. ház, van ennek az országnak, van a monarchiának egy trónörököse, (Igaz ! ügy van! a szélsőbaloldalon.) aki jogot formálhat arra, hogy utódja legyen ezekben a dolgokban és aki, amennyiben az ősz király nem tudja ezeket a jogokat gyakorolni vagy ez egészségének ártalmára történnék, ezen örökségébe már most beléphetne. Szükséges, hogy ő legyen az, ki a mi ügyeink felett diszponál. Magyarország népe nemcsak a hazáért, de a királyáért is ontotta vérét, (Igaz ! JJgy van ! a szélsőbaloldalon.) nemcsak a hazáért, de királyáért is hozta azokat a mérhetetlen pénz- és véráldozatokat. (Igaz! JJgy van ! a szélsőbaloldalon.) A legkevesebb, amit kérhetünk és követelhetünk, az, hogy akiért hoztuk ezeket az áldozatokat, az vezesse a mi ügyünket, az legyen az egyedül döntő, az legyen egyedüli vezetője jövő sorsunknak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Van azonban még egy másik körülmény is, amely szintén lehetetlenné teszi azt, hogy ez így brevi manu megtörténhessék. Ezek a felségjogok, amelyeket részben már át is ruházott Ő felsége a tescheni főhadiszállásra és melyek bizonyos részét át akarja ruházni Vilmos császárra, az 1867 : XII. t.-czikken alapszanak, s így azokat a nemzet és a király együttesen hozta, (Igaz ! JJgy van ! a szélsőbaloldalon.) tehát csakis a király a nemzettel egyetemben változtathat ezeken. Az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-a világosan kimondja azt, hogy Ő felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos feejdelmi jogai folytán mindaz, ami az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérlete, vezénylete és belszervezetére vonatkozik, az 0 felsége által intézendőnek ismertetik el. Addig, ameddig ö felsége ezt a jogot átruházta a főhadiszállásra, addig ő azt saját polgáraira, saját alattvalóira ruházta, de mostan egy idegen hatalomra történik az átruházás és ez olyan dolog, amelyet szó nélkül hagyni nem lehet. Én természetesen nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt az ügyet részletesen ismerjem ; én nem tudom, mennyiben történik ez az átruházás és mire vonatkozik ez. De mindenesetre fontos az, hogy ne vonatkozzék olyan dolgokra, melyek a király felségjogait képezik, melyek gyakorlatilag és szükségszerüleg kell, hogy az államfő kezében maradjanak. (Igaz ! JJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Interpelláczióm tárgyát ezek a kérdések fogják