Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

276 664, országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. rendje-módja szerint elintéződött az ügy, abból a meleg szimpátiából kifolyólag, melylyel az ellenzék egy tagja iránt viseltetett, megtette és fentartotta a feljelentést. Mi történt azzal? Az, hogy a vezérkari főnök ur feljelentését ad acta tették, még csak vizsgálat tárgyává sem tétetett. Bocsánat, nem vezérkari százados, csak a sajtó szívességéből nevezik igy vezérkarinak, de nem az. S mi történt tovább ? Az, hogy Ráth Endre elment már tavaly októberben a honvédelmi minister úrhoz. (Zaj jobbfelöl.) Miért kicsinylik le a honvédelmi minister urat? És 1916-nak azt hiszem május 17-én, mikor előző szóbeli jelentkezésemet nem fogadta el, írásban jelentkeztem a minister ur ő nagyméltóságánál és hogy egészen meg legyen nyugodva a t. százados ur, meg is kaptam az elintézést, amennyiben csodás véletlenből épen a Haditerményről szóló interpellácziómat követő második napra behívtak a honvédkerületi parancsnoksághoz, ahol Eraun altábornagy ur ő nagyméltósága a legnagyobb kegyességgel fogadott és kijelentette, hogy a honvédelmi minister ur helyeslőleg tudomásul veszi az olasz frontra való önkéntes jelentkezésemet és azt kérdi tőlem, hogy egyedül óhajtok-e menni vagy csapat élén. Amire azt feleltem: csapat élén. Én ezután elmentem az I. honvéd pótzászlóaljhoz és ott beszéltem az ezredes urat akkor helyettesítő főhadnagy úrral. Azóta találkoztam hivatalon kívül az ezredes úrral is. O közölte velem, hogy a parancs kérésemre ugy szól, hogy helyeslőleg tudomásul vett jelentkezésemre a legelső menetszázaddal Olaszországba indítandó vagyok. Még tovább megyek. Végtelenül sajnálom, hogy ön most megakadályoz abban, hogy kimehessek. (Zaj.) Szilágyi Lajos képviselőtársam most odavetette, amit annak idején gróf Pongrácz képviselő ur hozott fel e házban: a becsületszó kérdését. Én csak a magam becsülete mellett maradok most. És méltóztassék megengedni, hogy midőn most azt hánytorgatják, mert Erdély védelmét mertem követelni . . . (Elénk ellenmondás jobbról. Felkiáltások balfelöl: Igenis! Nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Kérem Rakovszky képviselő urat! Ráth Endre: Ezzel a kérdéssel ország-világ színe előtt le kell számolnom. Igenis megakadályozza, hogy kiküldjenek a frontra. De miért ? (Nagy zaj jobbfelöl.) Önöktől az is kitelik, a közbeszóló képviselő úrtól. (Felkiáltások jobbfelöl : Mi az ? Mi az ?) Majd meglátják a végén. Köztudomású, hogy én a háború kitörése előtt gróf Károlyi Mihálylyal és több más képviselőtársammal együtt Amerikát jártam. Chicagóban voltam 1914-nek gondolom június 27-én, mikor tudomásomra jutott gróf Andrássy Gyula ur egy sürgönye, hogyha kiüt a szerb háború, azonnal jöjjünk haza. Gróf Károlyi képviselőtársam New-Yorkból sürgönyzött nekem, aki akkor Chicagóból épen indulandó voltam StLouisba és én azonnal lemondtam a további utazási tervről. Könnyek között búcsúztam el Barabás Béla és Búza Barna társaimtól és minden egyéb gondolatot félretéve, gróf Károlyi, Zlinszky és Friedrich István, jelenleg azt hiszem tüzérföhadnagy úrral indultunk el New-Yorkból június 29-én. ISÍem kívánom senkinek, még Szilágyi Lajos képviselő urnak sem, hogy végigélvezze a szenvedések azon kálváriáját, melyen mi mentünk át, mikor franczia hajón jöttünk Európa felé és egymás után kaptuk a hadüzenetek híreit, ma az orosz, holnap a franczia, aztán az angol és nem tudom még hány hadüzenetet. Megérkeztünk Franeziaországba. (Zaj) Jakabffy képviselő ur csak nevessen. Önök idézték fel e kérdést, el kell ezt mondanom. Megérkeztünk Havrebe^és hajónkat nem eresztették be a kikötőbe. És akkor végig szenvedtük mindazt, amit önök még nem: mikor szuronyos ellenséges katonák között kellett elvonulnunk, mikor tapasztaltuk, mi az a tömegeljárás, mi az, amikor százan mentünk egy vékony vizsugárhoz, mikor kaptunk zsömlye-levest és borsófőzeléket, mikor szerecsen katonák voltak a lakótársaink. Mi próbáltuk mindazt a nélkülözést, ami a hadífogolyintézménynyel együtt jár, mikor az még nem volt kipróbálva, mikor még nem lehetett tudni, hogy mi az. Megérkeztünk a havrei fogság után Bordeauxba. Ott egy u. n. átmeneti kaszárnyába voltunk elszállásolva és ott az ottani hatóságokkal való tárgyalás során merült fel az, hogy a Francziaországban adott becsületszó ellenében átbocsátanak minket Spanyolországba, nem haza. Hosszú vajúdás után — lehet, hogy ezt gyengeségnek minősitik — én azt a becsületszót, hogy Francziaország ellen nem küzdök, megadtam. ISÍem tudom, hányan vannak itt a házban, akik nem adtak ily becsületszót és mégis miért nem mennek el a frontra?! Mikor hazajöttem Francziaországból és abban a biztos hitben voltam, hogy én arra igenis adhattam szavamat ép ugy, mint arra, hogy Bordeaux városából nem megyek el, szökési kisérletet nem teszek. Én azt egyszerű jogászi eszemmel ugy magyaráztam, ha én arra adom szavamat, hogy Bordeauxból nem megyek el, az annyi, mintha arra adnám szavamat,^ hogy nem harczolok Francziaország ellen. Én Spanyolországból életem veszélyeztetése árán — mert Spanyolországba szólt az engedély — hazajöttem, augusztus hónapban már az ellenséges hadihajók czirkáltak a tengeren s megállították a hajókat. Véletlenül sikerült átjutnom Olaszországba és hazaérnem. És mikor két nap múlva gróf Apponyi és gróf Andrássy Gyula urak felvilágosítottak arról, hogy a szolgálati szabályzat szerint hibáztam : első kötelességem az volt, hogy felmentem a honvédelmi ministeriumba; beszéltem a honvédelmi minister úrral; beszéltem Szurmay altábornagy ur ő nagyméltóságával; beszéltem Papp legfőbb hadbíró úrral, csupa illetékes ember-