Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

664. országos ülés 1916 szeptember 20-án. szerdán. * 265 kodhatnak amellett, hogy a dunai átkelésnél az a prágai hadtest, melyet nagyon megdicsértek, mely igen kitüntette magát, csak egynyolczadrészben állt cseh katonákból, egy nyolczadrészhen osztrák németekből, hat nyolczadrószben magyar csapatokból. A magam háborús tapasztalataiból is leszek bátor erre nézve egy kis epizódot elmondani. A lucki erődökön kellett keresztülmennem csapatommal és ott igazolás volt szükséges. Honvédcsapatnál lévén, tisztán magyarnyelvű nyilt parancsom volt. Egy osztrák Landwehr-katona lépett elém és én oda adom neki igazolványomat, tréfásan mondva: »aus dem werden Sie nicht klug werden!« De az végig nézi igazolványomat és e magyar szavakkal adja vissza: »alázatosan köszönöm*. Kérdem tőle: hát ez mi ? Hisz maga Landwehrkatona ? Igen, feleli, engem ide osztottak be. Ez az idén történt márczius második felében. Egyébként hogy az osztrák Landwehrnél is szolgálnak magyar népfelkelők, arról többen is tanúskodhatunk. Még egy dolgot akarok érinteni, mely a magyar tisztikart, kivált a gyógyulást keresőket, igen elkeseríti. Sajnos, több helyen voltam kénytelen betegségem miatt tiszti üdülőtelepeken járni, a Tátrában, Abbáziában s ott csodás jelenséget tapasztaltam. A betegek, sebesültek, üdülést keresők nagyrészt magyarok, ellenben a telepek vezetői, a parancsnokok, az ápoló személyzet s a szolgák mind az osztrák tartományok honosaiból kerülnek ki, Abbáziában ezt még természetesnek találtam, de igy van Tátralomniczon is. Ez magyar kincstári fürdő és ottani tiszti otthonunkban mégis kezdettől fogva cseh parancsnokság volt s a vezetőség egy tagja sem tud magyarul, ellenben a beteg tisztek 90°/o-a magyar. S mivel ma már sajnos, kivált az alantas tisztek között nagyon kevés a régi aktiv tiszt, ezek a magyar polgári életből kikerült tartalékos és népfelkelő tisztek, kiknek legnagyobb része egy szót sem tud németül; mindezek daczára őket e telepen ékes német nyelven dirigálják. Egy a nyugdíjból kikotort öreg ezredest hoztak oda, aki előtt sarkantyusan kell a betegeknek kihallgatáson jelentkezni. Kérdem, miért nem lehet ez állásokra magyar törzstisztet alkalmazni, kivált olyant, — sajnos, vannak már elegen — ki e háborúban szerzett olyan betegséget, hogy hadi szolgálatot már nem teljesíthet, de az ily parancsnokságra még alkalmas. A legnagyobb elkeseredést szüli, hogy oly egyének, kik a háborúban nem vettek részt, kiknek semmi háborús tapasztalatuk nincsen, dirigálják a háborúban résztvett szerencsétlen, beteg, alacsonyabb és magasabbrangu tiszteket. Aki még e háborúban golyót nem hallott fütyülni és nem látta az alantas tiszt önfeláldozó hazaszeretetét és munkáját, az nem is tudja megítélni, hogy az a tiszt mint egyén mit ér, az egészen másként bánik vele, mint bánnék vele az, aki KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxxn. KÖTET. együtt volt vele a lövészárokban. Ezen a tátralomniczi telepen kezdettől fogva egy cseh főhadnagy van mint segédtiszt. Fiatal, erőteljes tartalékos tiszt, Adamek nevű. Ez a spiritus rector. Ez adja a jó eszméket, hogy tüdőbetegeket az északi részen hideg manzárd szobába kell elszállásolni, a csak idegbajosokat pedig, ha csehek vagy osztrákok, jó déli fekvésű szobákba. Egy magyar ezredes, aki az Isonzó mellett szerzett tüdő- és mellhártyagyulladást és aki családjával jött oda, feleségével és leányával együtt akarták egy manzárd-szobába elhelyezni. Természetesen tiltakozott ez ellen ós kijelentette, hogy, ugy látszik, a havasi gyopárok hazájában szokás az, hogy felnőtt leányával együtt akarnak elhelyezni egy hálószobában egy nem egészen öreg, sőt javakorabeli ezredest. T. ház! Ezek apró vekszaturáknak, csekélységeknek látszanak... Ábrahám Dezső: De jellemzők! Laehne Hugó: ... de tessék elhinni, hogy tiszti körökben az elkeseredést a végletekig fokozzák. Mikor most legutóbb odalenn Abázziában 0 felsége születésnapját ünnepelték, a. cseh állomásparancsnok eleinte nem akarta megengedni azt, hogy a német beszéd után magyar beszédet is tartsanak. Midőn aztán végül ezt megengedte és annak elmondására egy fiatal tiszt vállalkozott, nem akarta megengedni, hogy azt a beszédet »éljen«-nel fejezze be, hanem azt kívánta, hogy azt is »hoch«-hal kell befejezni. (Derültség balfelöl.) Ilyen nevetségességekkel kínozzák azokat a fiatalembereket, akik egész lelkükkel és szivükkel csak arra gondolnak, hogy a ministerelnök ur által itt nekünk beígért végleges győzelmet kivívják. Héderváry Lehel: De meghalni jó! Laehne Hugó: Ezek után egy kérdésre kívánok áttérni, amelyet talán kényes vagy kényesebb kérdésnek tekint a t. ministerelnök ur. de én nem látom be, hogy miért ne lehetne erről a kérdésről itt beszélni. (Hallj uh! Halljuk! balfelöl.) Nevezetesen ez a 28. gyalogezred ügye. A 28. gyalogezred esete annak idején egy napiparancsban a főparancsnokság utján az összes katonákkal, az összes a fronton lévő hadsereggel tudatva lett, sőt mivel, sajnos, épen a mi szövetségeseink, azt hiszem, bajor katonák kapták rajta a 28-asokat az ő gyalázatos tettükön, (Mozgás balfelöl,) tehát a német hadsereg, a mi szövetségesünk is tudomást szerzett arról. Ábrahám Dezső: Tudja ezt az entente is! Laehne Hugó: De tovább megyek; az ententelapokban is benne volt épen ugy, mint a 21. és 36. ezrednek a dolga. Tudjuk azt, hogy a 28. gyalogezredet árulás miatt feloszlatták. Zászlója a bécsi hadi múzeumba vitetett; a tisztikart részben agyonlőtték, a legénységet részben megtizedelték és az ezredet feloszlatták. Természetesen az ezred, mint ilyen, nem szűnt meg, hanem a 28. gyalogezred had84