Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

664, országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. 261 van ez mindenhol. Átmentem Hollandiába, előveszem az első hollandi újságot: ismét a régi eset, csak Ausztriáról és ausztriai jelentésekről van szó. Bocsánatot kérek, azokért az igazán emberfeletti nagy áldozatokért, amiket ez a nemzet tett, nem érdemli-e meg legalább azt, hogy a külügyi képviselet nagyobb gondot fordítson ezen dolgok kezelésére, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) hogy Magyarország a külföldön képviselve legyen s Magyarországot a külföldön mint önálló szuverén államot ismerjék ? Hollandia után elmegyek Berlinbe, a nagykövetségre és keresem a nagykövetségi czimert. Kérdezem a portástól: Hol van a nagykövetség ? Azt mondja: itt van. Azt mondom: Ez nem lehet a nagykövetség, a nagykövetségen czimernek kell kint lenni. Azt mondja a portás: Itt czimer sohasem volt. Nincs czimer ? Ez uj eljárás. Bementem azután a nagykövetségbe s kérdeztem : Bocsánatot kérek, a czimert tudtommal a nagykövetségnél ki kell tenni. Én nem találtam sehol, méltóztassék felvilágosítást adni, mi az oka ennek? Én őszintén mondom, lelkem egész melegével vártam, hogy az uj czimert végre valahol meglássam, mert a külföldön ezt nagy vívmánynak tekintettük. Felfedezni azonban sehol sem tudtuk. Azt hittem, ha Berlinbe jövök, végre meg fogom találni. De nem találtam. A nagykövetségen kérdést tettem, miért nincs az uj czimer kitéve ? Erre azt mondták: Sok itt Berlinben a tüntetés. Itt a nép nagyon zúgolódik. Ha kitennők ezt a czimert, talán ez a czimer is zavarólag hatna a publikum lelkére és talán még jobban felizgatná őket. Micsoda összefüggés van czimerünk kitétele és a zavargások között ? Miért izgatja az fel a nép lelkét? Förster Aurél: Igazuk van, engem is felizgat ! Zlinszky István: Ezt nem tudtam magamnak megmagyarázni! Tény az, hogy ezek a czimerek kitéve nincsenek, sőt azt is elárulhatom a ministerelnök urnak, hogy a külföldön még olyan czimerekkel is találkoztam, melyek régi időkből valók, amelyeken csak német felírások vannak, pl. a konzulátusoknál, ahol pedig német és magyar felírásnak kellene lennie. Kérdeztem az illető diploinácziai képviselőt. Miért tűrik ezt az állapotot, mely., rettenetesen bánt bennünket magyarokat? Önök könnyen ellebbennek a kérdés felett, de méltóztassék magukat helyzetünkbe beleképzelni, ha kijövünk és ezt látjuk. Méltóztassék intézkedni, hogy ezek a dolgok megszűnjenek. Erre azt a stereotip feleletet kaptam: Nincs költség, nem tudtuk az öreg táblákat ujakkal kicserélni. Matta Árpád: Nincs fedezet a költségvetésben ! Zlinszky István: Ezeket azért mondtam el, mert remélem, hogy ezek elmondása után a ministerelnök ur energikusan bele fog markolni a dolgokba és keresztül fogja vitetni azt, amihez jogunk és jussunk van s az ilyen apró, bántó dolgokat, mint öreg, hamis czimerek kitételét meg fogja szüntetni, mert neki erre módja és ereje van. Méltóztassék elhinni, nagy szolgálatot tesz ezzel a magyar nemzetnek és azoknak a honfitársainknak, kik igazán nehéz viszonyok közt élnek odakint. T. ház! A külügyi kérdésekkel ezidöszerint igen röviden óhajtok foglalkozni, tekintve az idő előrehaladottságát s mert lesz alkalmam azokat más alkalommal hosszasabban tárgyalni, ezért most csak röviden érinteni kívánom. En ugy tudom, t. ház, hogy a háború elején diplomácziánk egy hamis tétel alapján indult ki. Jól tudom azt, hogy a diplomácziai kar nem képes egy háborút megizenni, vagy annak bekövetkezését megakadályozni; hogy a diplomácziai kar tulajdonképen nem is erre való. De mire való, mire számítunk mi a diplomácziával szemben? Mi csupán arra számítunk, hogy a diplomácziának be kell állítania, előre el kell készítenie az erők mórlegét, mielőtt egy nemzet háborúba megy, azt a mérleget, amelyből tisztán kitűnnek az erőviszonyok. HÍI a háború kezdetére tekintünk, azt látjuk, hogy ez a monarchia és a czentrális hatalmak általában — hogy ugy mondjam — hamis tételekkel megterhelt mérleg alapján indultak el, az ebből a hamis mérlegből keletkező nagy katasztrófából bennünket csak szövetségestársunknak igazán nem várt katonai ereje mentett meg. A háború előtt már tisztán kitűnt, hogy a hármasszövetségre komoly időkben számítani nem lehet. Az abbáziai találkozásnál, szerződésünk legutóbbi meghosszabbítása alkalmával már világosan kitűnt, hogy ez a szerződés nem nyugszik a népek szimpátiáján és a közös érdekek, kielégítésén. Világosan láttuk, hogy Olaszország kihasználja minden előnyét ennek a szövetségnek, de adandó alkalommal, mikor ezt vissza kellene fizetnie, mikor sogitségül kellene jönnie, nem várhatunk tőle semmit, akkor ott fog bennünket hagyni. Ezt már a háború elején konstatáltam és konstatálta mindenki. Méltóztassék a legutóbbi delegácziós naplót elővenni. Annak daczára, hogy mindenki tudta, mindenki érezte ezt, — hiszen csak le kellett menni Olaszországba, ott a felszínen úszott az osztrák elleni gyűlölet, csak el kellett menni Bomániába, ahol a felszínen úszott a magyar elleni gyűlölet — mondom, mindennek daczára, a delegáczióban valóságos hozsannát zengtek a hármasszövetségnek és bíztunk benne, hogy ez a legnagyobb erőssége a mi létünknek. Itt van a hibája a mi diplomácziánknak, hogy ő e helyett a hamis alapokra épített külügyi politika helyett nem igyekezett egy uj épületet emelni, nem igyekezett egy uj szövetséget teremteni, amelynek alapjai egészségesebbek, sokkal erősebbek. Ott van a hiba, ott van