Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

664. országos ülés 1916 szeptember Ó-án, szerdán. 259 hömpölyöghessen át az áramlat; előre kell gondoskodni, előre kell beállítanunk e dolgokat, de erre vonatkozólag semmiféle munkát, semmiféle előkészületet eddig nem láttam. Ma a háború harmadik évében mintegy mathematikus pontossággal megállapítható és ezzel talán titkokat nem árulok el, hogy a harcztereken a vezetésben nem nagy szerencsével dicsekedhetünk. Ezt különben Hindenburg kinevezése a legplauzibilisabban igazolja. De sajnos, a diplomáczia harczmezején sem volt nagyobb szerencsénk. Igazán csak azt mondhatom, hogy nagy kár, hogy a czentrális hatalmak diplomácziai életében is nem találkozott egy Hindenburg, hogy megkérhessük ezt a diplomácziai Hindenburgot is, hogy legyen szives vegye át e harcztéren is a vezetést. A ministerelnök ur, gondolom, a legutóbbi zárt ülésben, vagy máskor konczedálta, hogy igenis voltak hibák és mulasztások a hadvezetés körül, amit a diplomácziai vezetéssel szemben még nem hallottam, de viszont, azt mondja a t. ministerelnök ur, ezzel szemben számos dicső, fenséges tettre mutathatunk, mint hadseregünk dicsőségére. Azt hiszem, mindenki készségesen és örömest elismeri ezt. Itt csupán a hadsereg kiválósága és a vezetés közti kirívó aránytalanságról van szó. Épen olvasgatva tegnap egy franczia könyvet, amely a világban nagyon ismert taktikus tollából került ki, azt olvasom, hogy azt mondja : egy tehetetlen vezér alatt a legkitűnőbb hadsereg is tehetetlenné válik és igy folytatja: »Mieux vaut une armée de moutons, commandée par un Hon qu'une armée de lions commandée par un mouton.« (Mozgás.) Én is azt szeretném, csak az az óhajom, amikor elismerem azt, hogy hadseregünk számos dicső és szép tettel dicsekedhetik, szeretném, ha egy oroszlán vezetné az oroszlánokat. Magam részéről is volt alkalmam személyesen konstatálnom a magyar katona dicsőségét és magasztalását. Abban az országban töltöttem két esztendőt, ahol, sajnos Magyarországról és a magyar nemzetről édes-keveset tudnak, de annál nagyobb büszkeséggel és örömmel töltött el, hogy különösen a magyar honvédcsapatok hőstettei és halálmegvető küzdelmei valósággal kiemelték, hogy ezzel a kifejezéssel éljek, a magyar nemzetet ott az ismeretlenség homályából. Bizony, ez a rettenetes világháború kellett ahhoz és a magyar csapatok titáni küzdelme és harcza, hogy bennünket ott megismerjenek, mert sajnálattal kell konstatálnom, hogy az erre illetékes faktorok, közegek, nem igen igyekeztek Magyarországot mint önálló szuverén államot megismertetni, hanem a hallgatás és igen sok esetben a rosszakaratú negligálás álláspontjára helyezkedtek. Ennek a beigazolására engedje meg nekem a t. ház, hogy a velem történteket elmondjam. (Ralijuk! a hal- és a szélsöbaloldaIon.) Mikor Francziaországból Spanyolországba átkerültem, nagy meglepetésemre láttam, hogy az egész spanyol sajtó az osztrák-magyar vezérkar jelentését mint osztrák jelentést publikálja. Meglepetéssel láttam, hogy Magyarország teljesen eltűnt, kivonták a nyilvánosság elől. S külföldön, Spanyolországról beszélek és Portugáliáról, csak Ausztria szerepel, Ausztriának vezérkari jelentése, ausztriai győzelem. Csak akkor emiitették meg, hogy Magyarország is létezik, amikor egy-egy nagy kudarczról számoltak be, mint Przemysl elestéről vagy a nagy belgrádi katasztrófáról szólva, akkor nagy kegyesen megemlítették, hogy az osztrák-magyar csapatok kivonultak Belgrádból ós az osztrák-magyar csapatokat elfogták Przemyslben. Ismétlem, ez volt az első eset, hogy ezt is olvastam. Természetesen eleinte nem ismertem a spanyol nyelvet, a spanyol viszonyokat, nem volt módomban ez ellen felszólalni. Később, négy-öt hónap múlva, mikor már láttam a hibákat és azt a rosszakaratot, melylyel ezeket a dolgokat kezelik, felemeltem tiltakozó szavamat. Méltóztassék elhinni, hogy nem olyan kis dolog ez, mint Magyarországon gondolják, nem olyan kis tétel, amely felett könnyedón át lehet siklani. Mialatt a magyarok vérüket és életüket áldozzák Magyarországért és a monarchiáért, igazán el lehet várni annyit, hogy legalább külügyi képviseletünk gondoskodjék arról, hogy minket mint önálló szuverén államot el ne sikkaszszanak. Ez a legkevesebb, amit a magyar nemzet és a küzdő magyar katona megkívánhat. (Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) Hónapokon át néztem ezeket az állapotokat, aztán fölmentem a nagykövetségre és mint a magyar országgyűlés tagja kérdőre vontam a nagykövetet. Meg kell jegyeznem, a madridi nagykövet igen derék, minden állampolgár ügyét szivén viselő férfiú. Xem is akarok én az ő személye ellen beszélni, ez távol áll tőlem, én az ő munkásságát tiszteletben tartom, annál inkább, mert volt alkalmam megismerni. Az én beszédem nem személyek ellen irányul, én csupán a visszásságok fölfedezésével a rendszer megszüntetését akarom elérni. Ismétlem, elmentem az osztrák-magyar nagykövethez és kérdőre vontam : méltóztassék nekem számot adni arról, hogy itt vagyok 7 hónap óta és soha ez a szó, hogy Magyarország, vagy magyar hadsereg elő nem fordult, méltóztassék megmondani, mi ennek az oka; nem méltóztatik-e érezni azt, hogy az u. n. osztrák-magyar nagykövetségnek kötelessége volt ennek a visszásságnak utánanézni és ezt megszüntetni. Erre nekem herczeg Fürstenberg Károly azt mondta: igaza van a képviselő urnak, sajnos, a sajtó dolgát nem ón csinálom, de mindenben elismerem igazságát és felszólalásának jogosságát; méltóztassék elmenni a katonai attaséhoz gróf Dzedusinszky úrhoz, ő majd ad bővebb felvilágosítást. Elmentem hozzá, ugyanígy kérdőre vontam, 33*