Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-664
szeptember 20-án, szerdán. 245 664. országos ülés 1916 s t. barátom, Polónyi Géza megkísérelte, hogy: Látják az urak, nincs semmi fennakadás. Háborút viselünk, milliárdos költségeket szavazunk meg. íme, károm éven keresztül már évről-évre beállítottuk ezeket a költségeket, — igaz, hogy kissé eldugva, az indemnitás alakjában. íme, nincs delegáczió és mégsem akadtunk meg. Itt van a törvényhozás termében az intézkedési jog. Milliókat állítunk fegyverbe delegáczió nélkül és megszavazzuk azok költségeit. íme, a jó mag} r ar országgyűlés ! Amikor az a könnyelmű fiu nem teljesiti többé a maga kötelességét, visszatérünk ide. Nekünk kell átvenni a szerepet, nekünk kell megragadni a kezdeményezést. És az isteni Gondviselés adja azt számunkra, hogy attól a tékozló fiútól az uzsorások kezébe adott jogainkat lassankint visszaszerezzük és a magyar országgyűlést megillető méltóságot ismét helyreállítjuk. Ha ezt teszszük, akkor ebből a háborúból nemcsak azzal a tanulsággal kerülünk ki, hogy a delegáczió nem teljesítette kötelességét, hanem ayzal is, hogy ezeket a jogokat, amelyeket talán helytelen megítéléssel bíztunk ezen szerv kezelésére, visszakérjük a magyar parlament számára. (Elénk helyeslés a hátoldalon.) T. képviselőház ! A külügyi és hadügyi kérdések bőven meg voltak hányva ebben a házban és én azokkal behatóan foglalkozni már csak azért sem kívánok, mert múltkori felszólalásomban bőven igénybevettem e kérdéseknél a tisztelt ház figyelmét. De rá akarok mutatni arra, hogy íme, milyen örvendetes dolog, hogy kétévi mélységes hallgatás után a parlament most nyíltan feltárja azokat a hibákat, amelyek különben az egész világ előtt ismeretesek, de amelyeket eddig nekünk szóvátenni nem lehetett. íme, milyen megkönynyebbülést, fellélegzést idéz elő országszerte az, hogy végre akad egy fórum, amely a magyar érdekeken elkövetett sérelmeket orvosolni kívánja és az elkövetett hibák megismétlését lehetetlenné akarja tenni. Erdély ügye egész méltán a leglángolóbb szenvedélyeket keltette fel és országszerte azon gyanút terjeszti, hogy abban az eljárásban bizonyos téndenczia volt a magyarság, magyar véreink ellen. Es ha ez távol is áll bizonyára a kormányzat szándékaitól, de tekintsenek vissza önök is a csak néhány év előtt itt lefolyt jelenetekre, amikor a románságot mindenféle kedvezménynyel kíséreltük meg a magyarság javára megnyerni. Nem teszek ellene kifogást. Helyes volt az intenczió, hogy legalább a magyar románságot válaszszűk el a romániai románság tendencziáitól. De Mttuk, hogy egyúttal milyen gondatlansággal viseltettünk azon véreink érdekei ellen, akik ott, Magyarország határszélén ezer év óta hűséggel, becsülettel szolgálták a magyarság ügyét. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) Ök ott iparűzéssel, gazdálkodással jólétet teremtettek maguknak' és íme, a mi gondtalanságunk folytán bekövetkezett ez a rettenetes helyzet; hogy mi, egy 20 milliónyi nemzet, amelyik 1000 év óta él itt, nem birta annak a határszéli szegény magyarságnak és a vele egy életet folytató szászságnak érdekeit megvédelmezni. Kiesett a kereső eszköz azok kezéből, a szegényedés útjára tértek. A kapuk kinyittattak és a 20 milliónyi nemzet kebeléből megindult a kivándorlás a felé a kis 7 milliónyi nemzet felé, amely 50 év óta él csak állami életet, de mégis felszívó erővel bir velünk szemben, meit ott a teljes állami élet berendezkedettsége nyújt lehetőséget a megélhetésre. Kinyittattak azok a kapuk a szegény székelységnek, amely ezer és ezerszámra vándorolt ki Romániába, hogy most azokon a nyitott kapukon át a románok betörjenek, vagyonában és egész létében támadják meg és földönfutóvá tegyék azt az általunk nem védelmezett nemes fajt. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) Amikor a nemzet ezen fáj ó sebére irt kívánna, akkor megjelenik minden szó nélkül egy kitüntetés. Elégtétel helyett, a bűnösök megbüntetése helyett ott ég az a kitüntetés, mint egy seb, mint egy szégyenbélyeg a nemzet homlokán. íme, — hirdeti ez a kitüntetés — ez az az ir, amelyet te, szenvedő nemzet, sebeidre fogsz kapni. Ez az, ami bennünk az elkeseredést a végletekig fokozza, hogy ilyen nehéz helyzetben is ilyen eszközökkel élnek ellenünk, (ügy van ! balfelöl.) Az igen tisztelt külügyminister ur azt mondja, hogy a román és az olasz kérdést más sem birta volna szerencsésebben megoldani, más sem birta volna ezt a háborút kikerülni. A román kérdés aktái még nincsenek előttünk, de amint más oldalról is tudjuk, fenforgott annak lehetősége, hogy diplomácziánk bizonyos kárpótlásokat ajánlott fel Romániának. Felajánlotta Bukovinának egy részét, felajánlotta. Magyarországból határkiigazitás czimén bizonyos területek átengedését, Erdély autonómiáját, ami közigazgatási elkülönítést jelent Erdélyre nézve. Mindezen kísérletek megtörténtek, hogy Romániát megnyerjük. De nemcsak ezek történtek, hanem az is, hogy Románia évtizedeken keresztül irtó hadjáratot folytatott nemzetünk presztízse ellen, hogy lejárassa a külföldön Magyarország tekintélyét és magát a mi zsarnokságunkkal szemben mint üldözött fajt tüntesse fel. S mikor ezzel szemben védelmet kértünk a külügyministeri széktől, soha semmi támogatást nem kaptunk. Most is a semleges államokban ott folyik ez a szervezett harc nemzetünk tekintélye ellen és semmiféle eszköz nincs, mely azt paralizálná. A külügyminister ur eljárása az olasz kérdésben sem volt szerencsés. E kérdés aktáit gróf Andrássy Gyula már a képviselőház elé terjesztette és szavaihoz nincs hozzátenni valóm. De azt látom, hogy míg a háború elején jogosult volt az a brüszk fellépés, melyet Szerbiával szemben tanúsítottunk s mely okvetetlenül háborúra kellett hogy vezessen : nem volt helyes, hogy akkor, amidőn már háborúban voltunk, minden eszközt fel nem használtunk arra, hogy Olaszországot semlegességre bírjuk. Arról az eljárásról, amelyet a külügyminister ur e tárgyban folytatott, azt mondta a ministerelnök ur, elszólva magát, hogy
