Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

240 (ICA. országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. polgári közvéleményének üzenetét. Méltóztassanak minden oldalon nyugodtan lenni afelől, hogy igyekezni fogok arra, kogy sem ellenzéki voltom, sem fiatalságom temperamentuma, sem magyar érzésem felgyülemlett keserűsége ne ragadjon túl a hadi érdekek sorompóin. A lövészárok üzenetét hozom, amelyről Hegedüs Lóránt igen t. képviselő ur is elismeri, hogy dinamikai erő rejlik benne. E dinamikai erő egy kis atomja első harsonása hadd legyen az én szavam és hadd mondjam el az üzenetet: Magyarország becsületes lövészároknépe, katonaruhába bujtatott cziviiközönsége, győz, vagy belepusztul ebbe a háborúba, de állja és végigverekedi ezt a háborút. (Helyeslés.) De ha eljön a békekötés ideje, ha eljön a hazatérés szent pillanata, akkor a lövészárok népe látni akarja, mivel fizet ez az ország az ő élete koczkáztatásáért, idegeinek és egészségének megrendüléséért. T. képviselőház ! En ugy látom, hogy a modern Magyarország uj berendezésének, megalapozásának két sinequanonja van: Egy becsületes, demokratikus, nemzeti birtokreform és az általános titkos választói jog. (Helyeslés balfelől.) Ezekkel kell belekezdeni az építésbe, ezekkel kell fogadni a népet, a lövészárok népét és nem énekkel, virágesővel és üres szavakkal. Az ilyen fogadás kijár a tüzoltótestületeknek, a dalárdáknak, de azt a sokat szenvedett népet tele marokkal kell fogadni. Kenyérrel az éhezőt, saját földecskével a hajléktalant és a polgári jogok teljességével a jogtalant. T. képviselőház ! Meg kell csinálnunk a demokratikus birtokreformot nemcsak azért, hogy minden érdemes munkáskéz a saját földjét művelhesse, hanem azért is, hogy— ne adja a sors, hogy valaha mégegyszer háború legyen — de még egy háborúra gondolva, hadd tudja, hadd érezze ad necessitatem az a katonává vált czivilember. hogy a sajátját védi. Másfelől meg kell csinálnunk a birtokreformot, hogy a nagybirtokok felaprózásával előbb a mai kevés termelésű gazdaságból áttérhessünk a közép- és kisgazdaságok intenzív termelésére. (Ellenmondás jobbfelöl.) A nagybirtokos urak maguk panaszkodnak, hogy kevés a jövedelmük. A földhöz juttatott népnek pedig meg kell adnunk a választójogot. Nem megfizetés, nem ajándékképen a háborúban teljesített óriási szolgálataiért. Ilyen indokot csak konzervatív elmék állithatnak maguk elé, akiket legfeljebb a világháború tengése hozott egy kissé mozgásba a demokratikus áramlatok irányában. Mi függetlenségiek, akik nem vagyunk, a választójog novicziusai, az általános választói jogot a születés, az emberi jogok alapján követeljük. En azon csodálkozom, hogy ha Hegedüs Lóránt igen t. képviselő ur látja a veszedelmet, a magyarság pusztulásának rémét, akkor fél megoldásokat, átmeneti módusokat ajánl. Itt nem lehet szó átmeneti intézkedésekről. Ha látjuk ezt a veszedelmet és akarunk ellene tenni valamit, akkor mind a két alapvető reformot a legradikálisabb irányban kell keresztülvinnünk. (Ugy van! a szélsóbaloldalon.) Csak ha földhöz juttattuk a népet és hogy ha az Amerikából hazatelepítendő magyarsággal együtt sikerül azt megtartanunk és széles szocziális programm keresztülvitelével megelégedetté tettünk, csak így és ekkor érhetjük el, hogy a megelégedett nemzet általános szaporasága minden akadály nélkül érvényesülni fog és ki fogjuk tudni heverni a háborúban szenvedett óriási veszteséget. Egy másik üzenetet is hozok. Egy vidéki, egészségesen kevert rétegződésű magyar város jsolgársága küldött ide és azt merem állítani, hogy épen e kevert rétegződés mellett — azt hiszem — e polgári város közvéleménye egyúttal a magyar polgári társadalom közvéleményét fejezi ki, vagy legalább is fedi és ez a közvélemény nem más, mint a fokozott óhaj, az általános, az akadálytalan béke, a polgári munka folytatása után. Ez igy van és ezt nem szégyen kimondani, hogy az ország erre vágyik. Mert ez nem azt jelenti, hogy adjuk fel a katonai frontokat ott, ahol épen azok vannak, hogy hagyjuk a kormány és a hadvezetőség bános mulasztása folytán az áruló románok kezére jutott legszebb területeinket az ő kezükön. Arról van szó, amit igen helyesen fejezett ki Lovászy Márton t. képviselőtársam ; verj ük Iá a románokat Erdélyből és kössünk békét. (Mozgás.) Ennek az országnak polgári közvéleménye megköveteli, hogy ezt a bűnös mulasztást elsősorban jóvátegye a kormány és a hadvezetőség, de azt is megköveteli, hogy mihelyt az utolsó menekülő román katona kihúzza a bocskorát a Vöröstorony-szorosból, a legőszintébb lépések tétessenek a béketárgyalások inicziálására annál inkább, mert a központi hatalmak, e fájó kivételtől eltekintve, a legtöbb katonai fronton előnyös poziczióban vannak, ugy hogy ez a békejobb, amelyet a központi hatalmak nyújthatnak, sokkal őszintébb, sokkal reálisabb és igy elfogadhatóbb ajánlatokat tartalmazó legyen, mint amilyenek voltak a német birodalmi kanczellár urnak eddigi inkább plátói békenyilatkozatai. Ami a napirenden lévő indítványokat illeti, azokat elfogadom. Elfogadom, gróf Andrássy Gyula indítványát is, bár a delegácziók intézményét torzkreácziónak tartom. (Ugy van ! balfelől.) Hogy ez igy van, erre a mai helyzet a legfényesebb bizonyíték. Epén a delegácziók által egy lehetetlen ikeréletbe sodort két állam : Ausztria és Magyarország közül Ausztriának alkotmányos parlament nélküli, úgyszólván vegetatív élete a maga beteg vérkeringésével • már-már megfertőzi a magyar alkotmányos életet is épen a külügyek és hadügyek ellenőrzésének hiánya folytán. Ezért jó a gróf Andrássy Gyula igen t. képviselő ur indítványa legalább is arra, hogy a 67-es munkapártnak alkalma nyíljék demonstrálni, akarja-e e súlyos időkben, a nyilvánvaló külügyi és hadügyi baklövések után a saját maga által respektált törvényes szervet működésbe hozni a bűnös mulasztók felelősségrevonása czéljából. (Ugy van! balfelől.) Sajnosán nélkülözzük ezen az oldalon és nélkülözi