Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

202 663. országos ülés 1916 s lenségi párt hirdetett, a t. ministerelnök ur nem is magától, nem is az ő intuicziójából alkotta meg ilyen helyesen. Hiszen csak rá kell nézni az 1867. évi XII. törvényczikkre és akkor megtudjuk, hogy annak befejező részében ez mondatik: (olvassa) »Ezen törvényczikknek azon rendeletei azonban, melyek a közösügyek kezelésének módjára vonatkoznak, tettleg csak akkor fognak hatályba lépni, midőn azok tartalmához Ö felségének a magyar koronához nem tartozó országai részéről is alkotmányos utón hozzáj árultak.« Ebben benne van, t. képviselőház, annak a másik tételnek a helyessége is, amely azonban csak részben helyes, t. ministerelnök ur. amint azt nyomban ki fogom fejteni, mintha tudniillik az 1867. évi XII. t.-ez.-ben nóvum csak az volna, hogy a közösügyek kezelésének módja miként változott meg. Nos hát, kérem, ez is nóvum az 1867. évi XII. t.-cz.-ben, de nemcsak ez a nóvum, ez a nóvum vonatkozik a közösügyek kezelésére. Jól mondja a t. ministerelnök ur, tisztán deklaratív az 1867. évi XII. t.-cz., vagyis nem statuál uj közösügyeket, hanem megállapitja, hogy a pragmatika szankezió alapján mely ügyek azok, amelyek eddig is közösek voltak és megállapitja ezentúl a közösügyek kezelésének uj módját. Már most ez az egész nóvum mi volt ? Egy offert, egy ajánlat az alkotmányosan kormányzott osztrák fél részére, amely attól függött, hogy annak alkotmányos képviselete, azt ugy, amint neki offeráltatott, elfogadja-e? Ebből tehát nyilvánvaló, hogy ez az egész törvény nem is keletkezhetett, mint szerződés, nem egy bilatterális megállapodás, amelynél Ausztria egyik faktor lett volna, mert hisz ez a törvény egyik részében már életbelépett, mielőtt Ausztria ahhoz hozzájárult, másik részben pedig attól függött, hogy elfogadja-e Ausztriában az alkotmányos képviselet, igen vagy nem ? Mert ha el nem fogadja, mi következik belőle ? Erről fogunk beszélgetni, t. uraim. Bekövetkezett volna és nem következhetett be más, mint a status quo ante, vagyis abban az esetben, ha az uj kezelésnek módja tekintetében megállapodás nem létesül, kellett volna, hegy életbelépjen az 1848 : III. t.-cz. függetlenségi rendelkezése és az, hogy Magyarország, mint önálló állam, maga kizárólag intézkedett volna és kellett, hogy intézkedjék az ő jogairól. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mi történt, t. képviselőház ? Történik az, hogy Ausztriában 1867 deczember 21-ikén a meglehetős octroy módon létrejött alkotmányban Ausztria elfogadta ezt az u. n. ajánlatot, de ha jogászilag mérlegeljük e dolgot, elfogadta-e vagy sem, arra a konkluzumra kellene jutni, hogy talajdonképen nem fogadta el. Ha, t. képviselőtársaim, idő volna hozzá (Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és ha magam is nem volnék kitéve annak, hogy elfáradok, kifejteném a t. ház előtt, hogy miért nem tekinthető elfogadottnak az a kiegyezeplember 19-én, kedden. zési ajánlat, mert nem kevesebb mint 72 pontban, mást határozott az osztrák parlament, mint amit az 1867: XII. t.-cz. tartalmaz. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Még pedig nagyon lényeges kérdésekben. Azokra vonatkozólag, amelyek ma a kérdéshez tartoznak, kénytelen leszek foglalkozni a differencziákkal. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De a többire nézve rá nem térek. Most csak általánosságban annyit, hogy mikor mi magyarok a Felség hozzájárulásával biztosítottuk Ausztria számára az alkotmányosságot, hálából az első dolga az volt, hogy az egész kiegyezési javaslatot ugy fogadták el Ausztriában, hogy először is elsikkasztották a magyar hadseregre vonatkozó részt. Az osztrák 1867 deczember 21,-ki alkotmány szerint a magyar hadsereg nem létezik. Csináltak egy birodalmi egységnek megfelelő oly kiegyezési törvényt, amely hogyha részeire bontjuk, az ő birodalmi egység, Reichshälfte és Reichsteile alapelméletén nyugvó részleteire, még csak nem is hasonlít az 1867 : XII. t.-cz. rendelkezéseihez, ugy hogy joggal lehetne szó arról, hogy ha akkor nem lett volna a nemzet, amely a 20 éves abszolutizmusnak kinjai alatt vánszorgott és nyöszörgött, hogy ha nem lett volna abban a jubiláris hangulatban, hogy végre-valahára a nemzet szenvedése véget ért, akkor, ha tisztán jogászi szemüvegen át mérlegelte volna a kiegyezést, azt kellett volna konstatálnia, hogy Ausztriában nem fogadtatott el a kiegyezési ajánlat ugy, amint tétetett, ennélfogva nem is jöhetett létre a kölcsönös megállapodás. De ezek a dolgok Magyarországon sokáig nem is igen vétettek kritika alá, mint ahogy most felmerül ez a kritika. Itt fogok foglalkozni a tisztelt ministerelnök ur erre vonatkozó álláspontjával, ahol nagy csodálatomra és meglepetésemre kell konstatálnom, hogy a tisztelt ministerelnök urat e téren, amivel mostani álláspontját védi, sehogy sem tudom megérteni és bizonyos fáradtságot konstatálok nála, ami legkisebb csodálkozással sem tölthet el bennünket, mert hiszen a ministerelnök ur 1912 óta szüntelen izgalom óráit és pillanatait éli, valóban nem csoda, ha idegrendszere kissé el van nyüve (Mozgás.) és ily időkben, amikor az ember már a gondolatokat termelő agysejtekből sokat fogyasztott, nem igen csodálkozom rajta, ha a tisztelt ministerelnök ur mostani argumentácziójában nem oly szerencsés, mint az előbb emiitett alaptételek deriválásában. Rá fogok térni az egyes kérdésekre. (Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Felmerül az indítvány, a siratok közé állnak az 1867-es alapnak hivei és itt történelmileg is igen érdekes reminiszczenczia, hogy gróf Andrássy Gyula fia vádolja meg Tisza Kálmán fiát, hogy az 1867. évi XII. törvényezikket kijátszotta, illetőleg nem tartja meg. Érdekes történelmi emlékek ezek az 50 éves jubileum alkalmára. (Mozgás.) Lássuk a kérdést, miként áüanak a differencziák, kinek van igaza a kettő között és miként