Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-662
66é. országos iílés 1$16 Í miénknek. Az ő törvényükben egészen más a delegácziók rendeltetése, amelyek egyenesen a király által szentesítendő határozatokat hoznak, mig a mienk csak költségvetést állapit meg, amelyhez a költségeket megajánlani a parlamentnek a joga. Ok felvették törvényükbe az együttes helyett a gemeinsam-ot, ami közöst jelent, belevették a Reichseinhet fogalmát. íróik szemére vetették még Szilágyi Dezsőnek is, hogy csürő-csavaró prókátor, aki belemagyarázza a, kiegyezési törvénybe azt, ami nincs benne. Állítom, hogy az 1867 : XII. t.-cz. megalkotásánál Magyarország részéről semmi néven nevezendő mentalis reservata nem maradt fenn. Nem maradt fenn az a mentalis reservata, amit nekünk szemünkre vetnek, hogy mi a personal unió felé törekszünk, mert a mi törvényünkben világosan benne van, hogy annak alapja a pragmatika szankczió, w abban pedig benne van a personal unió is. Ok ellenben ezt a két külön tényezőt, azt a két önálló államot, amelyek közül egyiknek az alkotmánya restituáltatott érvényességébe, a másik pedig most kapott alkotmányt, ezeket mindig és mindenütt a Gesammtmonarchie eszméjében akarják összefoglalni és mindent elkövetnek, hogy ennek a létezését belemagyarázzák abba a kiegyezési műbe, amely ép azért létesült, hogy ez meg ne történhessék. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Valamikor régen az volt az álláspont, hogy a kiegyezés betűjéhez és szelleméhez kell ragaszkodni. Kis idő múlva a betűt kifelejtették és csak a szellemről beszéltek. Magában egy királyi trónbeszédben, ha jól emlékszem 1901-ben, eltűnt a betű, csak a »szellem« maradt meg. Már pedig a betűnek szellemet kell adni, a betűnek azt a nemzeti szellemet kell kifejezésre juttatni, amely létrehozta az 1867 : XII. t.-czikkben lefektetett művet. Hogy mit jelent a betűiek ez az eltűnése, erről sokat lehetne beszélni. Ausztriában, tudjuk, gazdasági kérdésekben is a G-esammtmonarchie elvét vallják többen. Ám az a körülmény, hogy egy nemzet a maga felségjogaiból bizonyos jogokat a békés együttélés és alkotmányos biztosítás ezéljából alkotmányos királyára átruházott — mert hiszen a magyar alkotmány szerint minden jog a nemzettől ered és itt csak átruházott jogok gyakorlata nyer alkalmazást (Igaz! TJgy van! a baloldalon) — az még nem jelenti azt, hogy feladta volna önállóságának bármely attribútumát. Mégis állandóan kisért a Gesammtmonarchie tana. Xem akarom a vitát nyújtani, sem adatok felolvasásával fárasztani a t. házat, különben igen sok adatot olvashatnék fel erre vonatkozólag. Xem egy röpiratot, hanem egész kötetes müveket, amelyek nem 1900-ban, de 1913-ban jelentek meg. Pl. egyebek közt Sosnofszky olyan hangon támadja mindazokat a magyar államférfiakat — Wekerlét, Szilágyi Dezsőt, Andrássy Gyulát, Tisza Istvánt — akik valamikor az 'ptember l5-én, pénteken. Í9Í 1867 : XII. t.-cz.-bői a magyar állam önállóságát akarták kimagyarázni, vagy akik azon az állásponton állottak, hogy itt nincs közöttünk szerződéses viszony, ennélfogva az 1867 : XII. t.-cz. rendelkezésének megváltoztatásához nem szükséges egy harmadik tényezőnek: Ausztriának a hozzájárulása, hogy igazán a nyomdafesték is szégyelhette magát, amelylyel ezt a kritikát nyomták. Mégis nekünk tesz szemrehányást a t. ministerelnök ur, hogy e vita során elhangzott kijelentések alkalmasak arra, hogy elrontsák a viszonyt és megnehezítsék azt, hogy az az állapot létesülhessen, amelyet mi is kívánunk, amíg ez a törvény fennáll. ISFem minket illet ez a szemrehánvás. Gr. Tisza István ministerelnök: Én nem tettem szemrehányást! Barta Ödön: A saját beszédéből veszem. Gr. Tisza István ministerelnök: Méltóztassék felolvasni. Barta Ödön: Kérem. (Olvassa:) »Ilyen zavaró hatás, ilyen félreértés előidézésére alkalmas tévhit volna az, hogy akár a magyar kormány, akár a magyar parlament, akár valamelyik más magyar tényező részes abban, hogy az osztrák alkotmányos élet a mostani kellemetlen zsákutczába került. Ez ellen nekünk határozottan tiltakoznunk kell, de másfelől nagyon határozottan óvakodnunk kell attól, hogy akármilyen irányban — momentán tetszetős irányban ép oly kevéssé, mert az is megbosszulja magát, mint más irányban — beavatkozni akarjunk az osztrák állam belügyeibe.« Mi sem avatkozunk az osztrák állam belügyeibe más módon, minthogy kritizálunk bizonyos dolgokat és védekezünk bizonyos imputácziók ellen. Azt, amire a t. ministerelnök ur szavait speczialiter vonatkoztatta, mindjárt leszek bátor szóvá tenni. Minket nem illet ez a szemrehányás; a bárány nem zavarja a farkas vizeit. Mi azt óhajtjuk, hogyha tény az', hogy az osztrák alkotmányosság zsákutczába került, akkor ez a zsákutcza látassák el egy kijárással, vagy pedig forduljanak vissza. Mert más ut nincs. A ministerelnök ur is konczedálni, fogja, hogy a zsákutcza olyan utcza, melyből kiút nincs. Ha már most az, aki érdekelve van abban, hogy az a másik tényező nem az ő szerződő fele, hanem az, amelynél az alkotmányosság fennállásához nekünk fontos érdekünk fűződik e zsákutczából kikerüljön, ezt el akarja érni: vagy oda kell hatnia valakinek, hogy az illető onnan forduljon vissza, vagy a zsákutczán nyílást kell csinálni. Az indítványok, melyek most napirenden vannak, a zsákutczából való kivezetésre szóló »Vorschlag zur Güte«. Ezek tisztességes ajánlatok, melyek nem jelentik a másik állam belügyeibe való beavatkozást, hanem saját alkotmányosságunk védelmének egyik eszközét, mely nélkül az alkotmányosság nem funkczionálhat ott, ahol funkczionálnia kell, mert különben nem.
