Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-658

658. országos ülés l9lő szeptember 7-én, csütörtökön. IS a törvényben foglaltatik, hanem amely fentartani kívánta az üzleti tőke fogalmát ebben a szakaszban és másrészt a törzsbetétek fizetési összegét nem 8 és 4 koronában, hanem 120 koronában kívánta megállapítani. Már most, amidőn e javaslattal szemben, amely az üzleti tőkegyűjtésről beszél, e 19. §-ban az üzleti részeket találjuk, ez egy oly határozott szándékkal és czélzattal történt rendelkezésnek minősítendő, amelyből kell hogy következzék, miszerint az idegen tőke használatát a szövetkezetekre nézve igenis lehetővé tenni kívánta. Hiszen ez a dolog természetéből folyik. Szövetkezetek, amelyek igen csekély anyagi erővel alakulnak meg, a működésüket sem tudják megkezdeni, ha idegen tőke használatba vétele rájuk nézve lehetetlenné tétetik, (ügy van!) Magam részéről azon az állásponton vagyok, hogy miután a 19. §. e tekintetben nem hagy fenn skrupulust, ne bántsuk. (Helyeslés.) Hagyjuk mi ezt a 19. §-t a maga eredeti mivoltában. Hiszen hogy a pénzügyminister urnak sem volt ez irányban eredeti terve és szándéka, bizonysága a javaslat, amelyben ő a 19. §-t nem érintette és amely javaslat elfogadása esetén a 19. §. a maga eredeti szövegében keresztül is ment volna. Ezzel, t. ház, végeztem volna a kulcs kérdésével. Már most a progresszió kérdésével kívánok csak néhány szóval foglalkozni és itt vagyok bátor rámutatni arra, hogy annak a progressziónak, amely itt meg van állapítva, hol lesz hatása, hol nem lesz hatása és a legszomorúbb ebben az, hogy épen ott nem lesz hatása, ahol mi legjobban szeretnők, ahol kívánatos volna, a legnagyobb pénzintézeteknél hatással nem lesz, mert a kulcs mindig a saját tőkéjének kamatozásával van kapcsolatban hozva, ezeknek az intézeteknek a saját tőkéje pedig oly nagy összegű, hogy alig remélhető, hogy ebben az irányban valaha is a pénzügyminister ur abba a kedvező helyzetbe fogna jönni, hogy e nagy pénzintézetekkel szemben ez a progreszsziv adókulcs alkalmaztatni fog. Es itt van az, ami szomorú, hogy amig a a nagy, tőkeerős gazdag pénzintézetek a progressziók hatása alól menekülni fognak, addig a kisebb tőkével dolgozó vállalatok szenvedni fognak a progresszió hatása alatt és sújtani fogja őket a magasabb adó. A pénzügyminister ur javaslatának 4. §-ában van egy rendelkezés, amely arra vonatkozik, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál az 1875 : XXII. t.-cz. 6. §. ej pontjában foglalt rendelkezés nem alkalmazható abban az esetben, ha az ott megnevezett tőkét a nyilvános számadásra kötelezett vállalat valamely a jelen törvény szerint adózó nyilvános számadásra kötelezett vállalattól vette fel. Ez a rendelkezés jelenti azt, hogy az 1875 : XXII. t.-cz. egyik intézkedése restituáltatik. Az 1875. évi XXII. t.-cz.-nek a tőkekamatadóról és a járadékadóról szóló rendelkezésének 6. §-ában intézkedés foglaltatik abban a tekintetben, hogy ki van kötelezve a tőkekamatadő és járadékadó fizetésére és elvül általában felállíttatik az a tézis, hogy a jövedelmet húzók kötelesek fizetni, kivételt képez azonban az állam, másodsorban az állami kötvények kamata és harmadsorban a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek által felvett és jclzálogilag biztosított tőkék kamata, mert ezen kamat után járó tőkekamatadót a kamatokat kifizető társulat — tehát nem a kamatot élvező — tartozik a kamatélvező rovására levonni és az illető adóhivatalba beszolgáltatni. Ezt az intézkedést módosítja a t. minister ur, szerintem igen helyesen, nem volt tehát semmi szükség arra, hogy a régi törvény rendelkezése fentartassék. A pénzügyminister ur javaslata ezekkel a rendelkezésekkel körülbelül ki is merül s már most áttérek a pénzügyi bizottság javaslatára. Mindenekelőtt előre kell bocsátanom, hogy a pénzügyi bizottság javaslata érdemben és lényegben nagyon elütő a minister ur javaslatától és le kell szögeznem azt, hogy amig a pénzügyminister ur ezt a javaslatát kellő részletességgel és szakaszról szakaszra megokolta és amig az ő indokolása többé-kevésbbé meggyőző is volt abban a tekintetben, hogy rendelkezéseinek egyik-másik részét elfogadjuk, addig szomorúan kell ismét megállapítanom azt, amit már a múltkor is panaszoltam, hogy a bizottságok a javaslatokat átalakítják, úgyszólván uj javaslatokat készítenek, anélkül hogy a maguk rendelkezéseinek indokait a ház elé terjesztenék. Mert, bocsánatot kérek, azt mégsem tekinthetem indokolásnak, amikor egyszerű általános nyilatkozatok megtételével a bizottság elintézettnek tekinti a megokolást. Ilyen általános kijelentés az, amelyet a pénzügyi bizottság tesz s amelyet felolvasok (olvassa): »Aj)énzügyi bizottság nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a vállalatoknak eddig törvény alapján élvezett kedvezménye ezek üzletmenetére nagy mértékben irányító befolyással volt s e kedvezménynek egyszerre megszüntetése nemcsak méltánytalan, de közgazdaságilag is káros következményekkel járna.« Ez az egész indokolása annak a súlyos változtatásnak, hogy mig a pénzügyminister ur az összes adómentes és adóköteles értékpajfirok levonását teljes mértékben megszüntette, addig a pénzügyi bizottság javaslata a minister ur intézkedését részben hatályon kívül helyezi, részben az 1909 : VIII. t.-cz. rendelkezéseit állítja helyre. Azt hiszem, minden bizottság tartozik a háznak annyi regarddal, hogy a maga intézkedéseinek részletes indokaival ismertesse meg. (Ugy van! balfelöl,.) Hiszen ha általánosságban talán meg is állanak azok az indokok, amelyeket az imént idéztem, mégis azt hiszem, hogy kívánatos lett volna tudni azt, hogy miért állapit meg a pénzügyi bizottság az értékpapíroknál épen a betétek és az értékpapírok közti arány tekintetében 20%-ot. Miért