Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-662
662. országos ülés 1Ö16 sz a költségvetés és még inkább az indemnitás tárgyalását a magukalkotta házszabályokban olyan korlátok közé szorítják, mint ahogy az előttünk a gyakorlatból már ismeretes ? Egy négy napos klotürös indemnitási vitában, az országnak ebiben a borzalmas világhelyzetében, amelyben most szenvedünk, elegendő hatályosnak tarthatja-e jó lélekkel a t. ministerelnök ur ennek az alkotmányos jognak gyakorlását % Bármi legyen a véleménye, azt hiszem, az ország elfogulatlan nagy közvéleménye a mi álláspontunkat teszi magáévá, hogy ennek a felelősségrevonási, ennek az ellenőrzési jognak nem lehet klotürös házszabályok közé szorítva gyakoroltatnia, annak teljesnek, annak közvetlennek, annak korlátlannak kell lennie. A t. ministerelnök ur azonban nagyon megszerette ezt az állapotot, mert azt az óhajtását fejezte ki, hogy ezt az egész háború tartama alatt fenn kell tartani a közösügyek kezelési módjára nézve. Hogyan, az egész hábocu tartama, alatt, akkor, mikor az elkövetett hibák épen a háború tartama alatt éreztetik a maguk végzetes hatását, amikor tehát azokkal szemben az ellenőrzés, a felelősségrevonás egész teljessége, egész hatályossága kívánatosabb, kötelezőbb, mint bármikor valaha volt vagy valaha lesz, ha egyáltalában bármiféle minimális értéket tulaj donitunk még ebben a mai helyzetben megmaradt alkotmányos jogaink roncsainak ? (ügy van! baljelől.) Igen, a béke és a háború joga monarchikus államokban a fejedelem kezében van, de a háború megindításával megnyitnak a nemzet véromlásának zsilipéi. Épen a háború tartama alatt kell tehát, hogy nyitva álljon a nemzetnek, a nemzet alkotmányos képviselete előtt az az ut és az a mód, amelyen teljes hatályossággal gyakorolhatja az alkotmányos ellenőrzést és a felel ősségre vonást. (Ugy van! balfelől.) Épen a háború tartama alatt kell hogy megillesse ez a nemzetet, hogy lássa, hogy ellenőrizhesse, hogy, ha hibák követtetnek el, felelősségre vonhassa azokat, akik a vérével ilyen pazarul sáfárkodnak, ily gondatlanul, ily könnyelműen gazdálkodnak, mint ahogy az az elhangzott nyilatkozatokból megállapítható, mint ahogy az az elmondott ellenzéki kritikákból kétségtelenül és fájdalmasan előttünk áll. Ha e sáfárkodás ellenőrzésének terén visszaáll a maga teljes ridegségében, a maga teljes kéríelhetetlenségében, mozdíthatatlanságában, változhatatlanságában az az abszolutizmus, amelyen épen' változtatni akart az 1867 : XII. t.-oz., — és látjuk, hogy nem tudott — akkor én, aki nagy súlyt helyezek az alkotmányos élet jogainak egyéb gyakorlására is, azt mondom : ha ezen a téren a rideg abszolutizmus mered elébünk, akkor hazugsággá sülyed minden egyéb alkotmányos jogunk, (ügy van! balfelől.) Ha nincs delegáczió és ha itt közvetlen, itt tulajdonképen hatályos ellenőrzést, felelősségrevonást gyakorolni nem lehet és ez semmi egyéb, mint a közös ügyek terén az abszolutizmus teljes felélesztése, amint az az alkotmány helyreállítása előtti epiember i$-én, péntekeií. 1?9 időben fennállott. (Ugy van! balfelől.) Mert ha szurrogátumként használjuk fel — mint mondám — ezt a mechanizmust, amelyet még ugy ahogy a maga működésében a magyar parlament élete mutat, ennek a szurrogátumnak felhasználása nem volna helyreállítása, nem volna ekvivalens pótlása az alkotmányos felelősségrevonás és ellenőrzés azon teljességének, amely, ugy ahogy, a delegácziók intézményében adva volt, most pedig sokkal hatályosabban, a magyar országgyűlés előtt megnyitni kívánt, azon az utón volna megtalálható, amelyre rámutat gróf Apponyi Albert mélyen tisztelt képviselőtársam indítványa. Alkotmányosság nélkül nincsen felelősség, ellenőrzés nélkül nincsen alkotmányosság. Az ilyen szurrogativ pótlás, hog)^ az indemnityben Magyarország részéről önjogulag történik intézkedés a közös költségeknek őt terhelő részére nézve, nem egyéb — vallj uk meg nyíltan — mint üres fikczió. Én pedig azt mondom, hogy a körülöttünk folyó és kifejlődő borzalmas realitások között meg kellett már elégelnünk a fikcziókat, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) azokkal már untig telve vagyunk. És meg kell elégelnünk a fikcziókat nemcsak nekünk, hanem mindazoknak is, akik másutt még féltik Ausztriának és Magyarországnak nagyhatalmi állását, mert hiszen ezen hatalmi állásnak — amint Őfelsége mondja — a birodalom együtt maradásának, fennállásának egyedüli szilárd bázisa, az alkotmányosság, a nélkül a két alapfeltétel nélkül, amelyre mint két pillérre épült fel Deák Ferencz műve, az 1867 : XII. t.-cz., — nem képzelhető. Tehát ezt az együttmaradást, ezt a fennállást, a biztonságnak ezt a legszilárdabb, egyedül szilárd alapját rendíti meg az 1867 : XII. t.-cz. közjogi alapján álló t. kormány és többség, mikor mereven útjába áll az abban instituált ut megvalósításának. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Mondám, hogy dogmatikus fejtegetésekbe bocsátkozni nem akarok. Amit elmondtam és elmondandó leszek, az élet borzalmas realitásából következik. De ha az 1867: XII. t.-czikk által imperative rendelt útra nem jutunk el, hogy ez alkotmányos ellenőrzés jogait gyakorolhassuk, akkor igazán nem marad más hátra az önök szempontjából sem, minthogy elfogadjuk gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam indítványát. Legyen szabad itt egy észrevételt tennem gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársamnak egy bíráló megjegyzésére. Szerinte azért volna aggályos a gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam indítványában megjelölt mód elfogadása, mert ez Ausztria bizonyos köreiben talán azt a meggyőződést alapozná meg, hogy a magyar parlamentnek több joga van a külügyministerrel szemben, mint az osztrák parlamentnek. Hogy egy ilyen ellenvetés merüljön fel Ausztriában, annak tagadhatatlanul van bizonyos alapja, de az nem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam indítványán nyugszik, hanem azt megtalálja Ausztria, ha összehasonlítja az ő 1867 deczember 21-én szentesitett törvényét az 1867 : t.-czikkel, abban a kardinális különbségben, 23*
