Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-662

174 662. országos ülés 1916 sz< lősséget, amelynek gyakorlását, úgymond, senkisem óhajtja melegebben, mint ő, ezt a felelősséget, át akarja hárítani más, szintén felelős tényezőkre, •— szerintem megengedhetetlen, megbocsáthatatlan módon. Át akarja hárítani a felelősséget a bekövetkezett román betörésért a hadvezetőségre, amennyiben azzal védekezik, hogy az ő képviselete résen volt, észlelte a romániai hangulatot, magáról is mondja, hogy hiszen négy évet töltött Bukarestben, ismeri jól a román nemzet pszichéjét, saját észleletéin kivül mindenről tudomást szerzett a hozzáérkezett jelentésekből. Ezeket a jelentéseket nem rejtette el fiókjába, hanem kötelességszerűen közölte a hadvezetőséggel és a két állam kormányával. A hadvezetőség dolgaival ő nem foglalkozik, ő csak a saját maga konczepcziója szerint jár el. Tehát a mulasztásokért, a t. kíüügyminister ur eszmemenete szerint, a hadvezetőséget terheli a felelősség. Én ezt a merev különválasztást az ország védelme tekintetében a külügyi vezetés és a hadügyi vezetés között el nem fogadom. (Helyeslés bal/elől.) Azt hiszem, teljesen jogos elméleti tétel, hogy a védelemnek egyaránt szerve a külügyi vezetés és a hadügyi vezetés. De nem kell ezt elméleti tételekkel bizonyítanom : tételes törvényünk diszpozitiv rendelkezésével állapítja meg ezt az 1867. évi XII. t.-cz. 8. §-ában, amely kimondje, hogy a pragmatika szankezióból folyó közös és együttes védelemnek egyik eszköze a külügyek czélszerü vezetése. Nyilvánvaló tehát, hogy irtóztató veszedelmek nélkül, melyekből most keserves izelitőt kaptunk, a külügyi és a hadügyi vezetés teljes harmóniájának hiánya el nem képzelhető. E harmóniát látjuk vicziálva a külügyminister ur védekezésében, a felelősségnek a hadvezetőségre való áttolásában, mely egyszerűen tűrhetetlen, ha még akarunk valamit adni biztonságunkra. Volt már hasonló veszedelemben Magyarország akkor, amikor létünkért ugyanazon ellenség ellen kellett harczolnunk, mint most: Oroszország hadereje ellen. Fájdalom, akkor is volt ilyen ellentét a politikai és a hadügyi vezetés között, akkor is az egyik tényező a másikra hárította a felelősséget. A következményeket tudjuk : a magyar nemzet leveretése volt a következmény s az azt követő sötét idők minden szenvedése. A külügyminister ur ne játszsza előttünk Kossuth Lajost és ne tegye meg Conradot Görgeynek, mert az a kép, melyet a külügyminister ur nyilatkozata elénk tár, ezt a pszichét mutatja előttünk. A tisztelt ministerelnök ur a báró Burián nyilatkozatára ellenzéki részről tett megjegyzéseknek kivált azt a részét kifogásolja, mely a katonai titokról szólott. Báró Burián a bizalmi tanács tagjaival való érintkezéséről beszélve, azzal mentegetőzik, hogy oly dolgokat, melyeket a katonai vezetőség a titok pecsétje alatt bízott rá, természetesen nem közölhetett a bizalmiférfiakkal. Hát ami a. román betörésre vonatkozó katonai intézkedéseket illeti, fájdalom, azt hiszem, nem eplember ÍS-én, pénteken. tévedek, mikor azt állítom, hogy e részben semmiféle katonai titok nem volt ismeretes a külügyminister ur előtt. Mert ott nem történt semmi olyan intézkedés, mely alkalmas lett volna nemcsak a veszedelem elhárítására, hanem arra is, hogy ha az bekövetkezik, nyomon kövesse az a megtorlás, melyet nekünk a ministerelnök ur mint gyorsan bekövetkezendő eseményt vigasztalásul kilátásba helyezett. Még mostani tanácskozásaink megkezdése előtt olvastam egy levelet; az erdélyi határról irta egy bajtársam. A gyimesi szorosnál volt beosztva. A levél kelt a múlt hónap 26-án, egy nappal megelőzve a román hadüzenetet és az ezt szintén megelőző betörést. E levélben azt irj,a az illető tiszt: Itt vagyok a gyimesi szoros erdélyi bejáratánál, két szakaszszal, egy gépfegyver nélkül ; 60 csendőröm van, ezt osztottam be tartaléknak. E levél még meg sem érkezett s tudjuk, mi történt. Megállapíthatjuk ebből, hogy nem volt mit titkolnia a hadvezetőségnek, sem a külügyministernek. Nem történt ott semmi ! Ez a mj kormányzati előrelátásunk ! (Vgy van I Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez az a védelem, melyet a külügyministerre is rábiz a törvény, nemcsak az elmélet. Azt mondja a ministerelnök ur: hiszen 1915ben is fenyegetett bennünket a román betörés, és azt, hogy most nem történt azzal szemben megelőző védekező katonai intézkedés, azzal látja jónak menteni, hogy milyen jó is volt, hogy akkor sem tettünk ily katonai intézkedéseket, mert hisz akkor veszélyeztettük volna a később bekövetkezett győzelmeket. S ezt mondja a ministerelnök ur a mi olasz offenzivánknak s az annak következtében ellenünk intézett szomorú sikerű orosz offenzivának tanulságai után! Ezek után valóban megdöbbentő az a bírálat, melyben a ministerelnök ur az ellenzék egyik-másik temperamentumosabb kritikáját részesítette. Azt mondja pl. Rakovszky t. képviselőtársam bírálatára : ez semmi egyéb, mint kéjelgés a hibák felsorolásában, semmi egyéb, mmt kutmérgezés ! Beszédem későbbi részében majd megmutatom, hol van a kutmérgezés ! T. ház ! A felelősséggel való ez a footballjáték, amelyet a külügyminister ur a maga védekezésében folytat, semmi egyéb, mint tűrhetetlen szembekötősdi, bujósdi, melynek véget kell vetni, ha van még alkotmányos erő a magyar parlamentben. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Véget kell vetni e szomorú játéknak, mely ép oly szégyenletes, mint veszedelmes. Véget kell vetni s akire a hiba rábizonyult, annak el kel] hagynia a helyét, hogy e személyi áldozat árán meg lehessen menteni azt a népet, mely különben, ha változások nem állanak be s a hibák csak folytatódni fognak, áldozatául esik a saját önfeláldozásának, mely hiábavalónak bizonyul, ugy hogy félek, a nemzetre zúduló veszedelmek csak fokozódhatnak egész a végveszélyig. Nem ismerhetem el a rninisteielnök urnak azon ellenvetését, hogyha meggyőzzük a nemzetet