Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-662

662. országos ülés 1916 szeptember l5~én, pénteken. 169 nan veszi a kormány és feje, a ministerelnök, azt a bátorságot, bogy egymaga osztatlanul meri magára vállalni azt a szörnyű felelősséget, amely a történtekért terheli. Én ezen nem csodálkozom. A kormány nagyon is tudatában van annak, hogy nálunk a ministeri felelősség teljesen illuzórius valami. (Igaz! haltdől.) A kormány nagyon jól tudja, hiszen közre is működött ebben, hogy alkotmányunk annyira át van lyuggatva, hogy itt a ministerek felelősségrevonásáról komolyan még csak beszélni sem lehet. (ügy van! balfelöl.) Innen meríti a kormány azt a csodálatraméltó hidegvért és nyugalmat

t amelyet e most lezajlott szörnyű eseménj^ekkel szemben tanusit. Minden más kormánynak, minden más kormánvférfinak. akit áthatott a felelősség igazi érzete, első érzésének, első kötelességének annak kellene lennie, hogy otthagyja azt a helyet, amelyen a nemzet nagy érdekeit megóvni és megoltalmazni nem tudta, (ügy van! bafelól.) T. képviselőház ! A külügyek ellenőrzése az egész világon a legnehezebb, de egyszersmind a legfontosabb kérdések egyike. És ebben a tekintetben mi talán annyiban különbözünk más országoktól, hogy, ha másutt is tökéletlen a külügyi politikának az ellenőrzése, de talán nálunk a legtökéletlenebb. (ügy van! balt elől.) A kormányok felfogása majdnem mindenütt ellentétben áll az alkotmányos demokratikus felfogással. A kormányok mindenütt arra törekszenek, hogy a külügyeket akként kezeljék, hogy a titoktartás leple alatt diszkréczióval egy pár személyre szoritsák ezek elintézését. E törekvés jogosultságát csak egyetlen egy dolog igazolhatta volna : ha a külügyek ilyen kezelése sikerrel járt volna, (ügy van ! balfelől.) De amikor látjuk azt a szánandó eredményt, azt a tehetetlen vergődést, amelyben diplomacziánk van, amikor azt látjuk, hogy a diplomáczia nem volt képes megakadályozni azt, hogy ez a rettenetes szerencsétlenség, ez a világháború rázúduljon az emberiségre, amikor látjuk azt, hogy e világháborúval szemben a diplomáczia tehetetlenül áll és nem képes egyetlen egy lépést sem tenni a kibonyolódás felé, akkor a legnagyobb mértékben el kell Ítélni azt a törekvést, hogy a diplomáczia mesterkedései a jövőben is zárt ajtók mögött folyjanak, akkor meg kell érlelődnie mindannyiunkban annak a meggyőződésnek, hogy a diplomácziát a legszigorúbb, a legnyilvánosabb ellenőrzés alá kell vetni és épen ezért pártolni és támogatni kell olyan törekvést, amely a diplomácziának és a külügyi működésnek az ellenőrzésére irányul és így a legnagyobb készséggel elfogadom azokat az indítványokat, amelyeket itt tárgyalunk. (Helyeslés baltelöl.) Ami magát a külügyi politikát illeti, ha én azt a maga egészében tekintem, •— mert hiszen itt annyira egységes a középeurópai hatalmak külügyi politikája, hogy azt egyes részekre, az egyes hatalmak politikájára szétbontani nem tudom, — ha tehát, mondom, a külügyek intézését a maga egészében tekintem és bírálat alá KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. veszem, akkor — sajnos — pendantját nyerem annak a szomorú képnek, amelyet gróf Apponyi Albert a hadviselésre nézve minapi beszédében megrajzolt. Milyen követelményeket állithatunk fel egy jó külrjohtikával szemben ? Először is azt, hogy a nemzet érdekeit lehetőleg békés utón iparkodjék megőrizni, hogy a békében állandóan, szakadatlanul a béke fentartására, a háborúban pedig a béke helyreállítására törekedjék. Ha pedig azt látja, hogy valamely idegen hatalommal a fegyveres leszámolás elkerülhetetlen, iparkodjék erre az esetre a lehető legkedvezőbb körülményeket megteremteni, a legtöbb esélyt biztosítani a siker számára. Ha viszont arra a meggyőződésre jut a külügyi vezetőség, hogy esetleg több idegen hatalommal elkerülhetetlenné válik a fegyveres leszámolás, akkor — ugyebár — arra kell iparkodnia, hogy ezeket az ellenfeleket egymástól lehetőleg izolálja, hogy az a feg}?veres leszámolás ne egyszerre történjék meg, nehogy túlerővel jussunk szembe. így cselekedett Bismarck, aki nagyon jól tudta, hogy neki Ausztriával is, Franciaországgal is le kell számolnia, de az ő ügyes diplomácziájával ki tudta vívni azt, hogy ez a leszámolás különkülön egymásután történjék meg és csakis ezen az utón volt képes azt a nagy müvet, a német egységet megteremteni. Azt hiszem, a német nép nem köszönte volna meg Bismarcknak, ha odáig vitte volna a dolgokat, hogy ez a két mérkőzés egyszerre történjék meg, mert akkor valószínűleg elmaradt volna az a siker is, amely a német egységet megteremtette. Ezáltal vált Bismarck a német történelemnek egyik legnagyobb és legdicsőbb alakjává. A mi külügyi politikánk e követelmények egyikének sem felelt meg. Egyik legnagyobb hibájául azt rovom fel, hogy szem elől tévesztette azt az alapelvet, amelylyel nekünk ezt a válságot megoldani lehetett volna és amelyre már gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam is utalt, t. i., hogy épugy mint a hadviselésben, a diplornácziában is azt az alapelvet kellett volna követni, hogy nyugat felé defenzívába lenni és kelet felé fordítani, keletfelé tömöríteni a nagyobb erőket abból az egyszerű okból, mert a nagyobb veszedelem, a nagyobb erő kelet felől fenyegetett, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam nagyon helyesen utalt arra, amidőn az Olaszországgal és Romániával szemben követett külpolitikánkat bírálta, hogy a külügyi vezetőségnek számításba kell vennie, istápolnia, támogatnia kell az ellenséges államokban létező békés áramlatokat, azokat kell segítenie és lehetőleg oda iparkodnia, hogy ezek kerekedjenek felül és a háborús áramlatokat megbuktassák. Ebben a tekintetben, ugy látom, hogy a mi külpolitikánk a nyugati államokkal szemben a legnagyobb mértékben hibás volt. Hiszen köztudomású dolog, hogy Francziaország társadalma 22