Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

15G 661. országos ülés 1916 szeptember 14-én, csütörtökön. Almásy László jegyző: Ghróf Batthyány Tivadar! Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselőház! Előttem szólott igen tisztelt képviselőtársam igen érdekes felszólalásának befejeztéül aposztrofálta a 67-iki kiegyezést. Utalt arra, hogy itt kétféle 67-es kiegyezési felfogás van: egyik, melyet a t. alkotmánypárti oldal képvisel, a másik, mely a többség által követtetik. En nagyon örülök, hogy igen tisztelt képviselőtársam ezt a kérdést, a 67-es kérdést itt szóba hozta. De magának gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársunknak indítványa is szinte kényszerit bennünket arra, hogy ezzel foglalkozzunk. En felszólalásom során mindenesetre rá fogok erre a kérdésre térni, mert hiszen legszorosabb kapcsolatban áll magával az Andrássy-féle indítvány nyal. Előzetesen azonban legyen szabad a parlamenti szokásnak, hogy ugy mondjam, a parlamenti illem szabályainak figyelembe vételével egy-két rövid megjegyzést tennem előttem szólott két igen t. képviselőtársamnak felszólalására. (Halljuk.) Megjegyzéseim egyike vonatkozik gróf Serényi Béla t. barátomnak ma délelőtt elmondott beszédére, amelyet én a maga egészében csak a legmelegebben üdvözölhetek. Igen természetes, hogy felszólalásának vannak oly részei, amelyeket én elvi álláspontomnál fogva magamévá nem tehetek, mégis az ő felszólalása, nézetem szerint, nagy szolgálatot tett az országnak a mai súlyos viszonyok között, amikor most már — örömmel látom — az egész ellenzéknek az a felfogása, hogy többé nem lehet a treuga Dei czimén hallgatással mellőzni az ország legvitálisabb érdekei ellen elkövetett hibák özönét. INagyon örülök, hogy épen olyan férfiú emelte fel szavát, aki a mai napig a többséget támogatta, aki, mint minister, az ország közbecsülését érdemelte ki, aki azon kevés ministerek közé tartozott, akiket az ellenzék, ha nem is a politika, de a szakműködés körében bizalommal fogadott, mert igazán kereste a jót, az igazságot. Melegen üdvözlöm Serényi Béla t. képviselőtársamat különösen azért, mert volt férfias bátorsága a maga meggyőződéséért helyt állani és ebből a konzekvencziákat levonni. Logikusan hatvanhetes politikus, szerintem, nem is foglalhat el más álláspontot, mint azt, amit ő, amit Andrássy Gyula gróf és a ház ezen oldalán ülő többi hatvanhetes képviselőtársaim elfoglalnak. De megenged nekem t. barátom, ha egy kis szemrehányására egészen röviden reflektálok. 0 ugyanis azt mondotta, hogy a parlament nem foglalkozott eléggé a szocziális problémákkal. Engedelmet kérek, ezt a vádat magamra és elvbarátaimra nézve igazán nem fogadhatom el, mert hiszen túlontúl is sürgettük a szociális kérdések megoldását, sürgettük a népjogok kiterjesztését, az általános, egyenlő, titkos és községenkénti választói jog megvalósítását. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Addig nem is fejthet ki igazi szocziális működést egy parlament, amíg az nem igazi népparlament, nem képviseli igazán a valódi népakaratot. De nemcsak a választói jogot, hanem az összes szocziális kérdéseket meg kell oldani. És ha meg akarjuk oldani, akkor azokat csak többé-kevésbbé radikális irányban oldhatjuk meg. (Igaz! Ugy van! a széls'óbaloläalon.) Hogy mi ezt már régóta vallottuk, arra nézve utalhatok egész működésünkre az utolsó évtizednél is hosszabb időben, amikor erős szemrehányásokat kellett hallanunk épen a véderőviták során azért, mert mi a véderőjavaslat átengedésével szemben bizonyos szocziális követelések teljesítését kötöttük ki feltételként. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Csakugyan az a politika, amelyet ugy gróf Tisza István ministerelnök, mint a közös külügyminister, valamint mindazon tényezők, amelyeknek Magyarország és a monarchia intézésében döntő szavuk van, követnek, különösen a háború alatt — amely politika illusztráczióját tegnap is hallottuk Urmánczy t. barátom részéről — ez a politika tovább nem folytatható. Látjuk egyfelől, hogy a magyarság minő önfeláldozással veszi ki a részét a háborúból, látjuk, hogy ma már több százezer magyar honpolgár ontotta vérét, látjuk, hogy a rokkantak óriási százaléka magyar honosokból kerül ki, látjuk és tudjuk, hogy Magyarország húsz milliós népéből legalább 3—4 millió viselt vagy visel most is fegyvert és harczol a hazáért, látjuk, hogy Berlin kapuit a magyar katonák védték és óvták meg, látjuk, hogy a magyar katonák állították meg az orosz túlerőnek Bécs felé való közeledését, de másrészről azt kell látnunk, hogy ezzel szemben nincs semmi elismerés a magyar nemzettel szemben, nem teljesitik legelemibb követeléseit és nem erősitik ezt a magyarságot, amelynek megerősítése magának a dinasztiának ós a kettős monarchiának is létérdeke. (Igaz ! Ugy van! balfelöl.) Sem nemzeti, sem nyelvi téren, sem gazdasági, sem szocziális tekintetben nem veszik figyelembe a mi igényeinket. A háború huszonhatodik hónapjában még mindig nem hallottunk egy jó, egy biztató szót arra nézve, hogy legalább a háború után újjá fog éledni Magyarország. Ilyen körülmények között igazat kell adnom gróf Serényi Béla t. képviselőtársamnak, aki azt mondja, hogy a háború után a nép összessége olyan elementáris erővel, amelyről az eddigi választásoknál fogalmunk sem volt, fogja azt a szélsőséges radikalizmust képviselni, amely a nemzeti trikolor szent jelvénye alatt akarja a népet erősíteni, boldogítani, Magyarországot függetlenné, nagygyá tenni. (Ugy van! a szélsöbalóldalon). Méltóztassanak megengedni, hogy előttem szólott t. barátom, Szterényi József képviselő úr beszédére is lehető rövidséggel reflektáljak. Kötelességem ez annál is inkább, mert direkte aposztrofált engem és egyik előző felszólalá-