Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-658

10 658. országos ülés 1916 $, egyszerűsítése szempontjából lehetett volna a megoldásnak egy másik módját is találni. A pénzügyminister nr ugyanis fentartotta az 1909-iki törvényben lefektetett és annak 17. ós 18. §-aiban stipidált azon rendelkezéseket, amelyek a levonás, hozzáadás elvén épültek fel. Az 1875. évi törvény a nyers jövedelemről intézkedik, azonban a gyakorlat odafejlődött, hogy az adókivetés végeredményben nem ezen, hanem a mérlegszerű jövedelmen alapul. Az 1909-iki törvényben a mérlegszerű nyereség van adóköteles jövedelemként megállapítva, de igen komplikált és sok vitára alkalmat adó rendelkezések foglaltatnak benne a levonások és hozzáadásokról. Azt hiszem, egyszerűbb lett volna, ha a pénzügyminister ur ugy döntötte volna el a kérdést, hogy azt mondta volna, hogy az adó megállapításánál a kereskedelmi törvény értelmében összeállított mérleg szolgál alapul és megszüntette volna az adólevonásoknak ós hozzáadásoknak ezt a komplikált rendszerét. Felvetették azt az ötletet, hogy leghelyesebb volna a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkal szemben a szelvényadót behozni. Én ezt a gondolatot sem helyesnek, sem kielégítőnek nem találtam volna; az adóigazgatás szempontjából ugyan nem lehetne kifogást tenni ellene, mert nagyon egyszerű volna ós a kincstár minden nagyobb apparátus nélkül tudná behajtani, mégis helytelen volna ez a megoldás két szempontból, egyrészt, mert az osztalékban benne vannak adóköteles jövedelmek, amelyek már adót fizettek, másrészt viszont az osztalék megállapítása alkalmával elvonatnak olyan jövedelmek, amelyek ekkép soha adó alá nem kerültek volna. Áttérve magára a pénzügyminister ur által előterjesztett javaslatra, megállapíthatjuk, hogy ő a javaslat 2. §-ában hajtja végre azt az egyik módot, amely neki rendelkezésére állott, vagyis korlátozza s illetve megszünteti azokat a kedvezményeket, amelyeket a régi törvényczikk, de az 1909. évi törvény is a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak biztosit, Az 1909. évi VIII. t.-cz. 17. §-a tizenhat pontban állapítja meg azokat a tételeket és jövedelmeket, melyek a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok mérlegszerű nyereségébői levonandók. Ezekből a tételekből ez a javaslat csak a 2., 3., 4. és 8. pontokat érinti. Ezek közül egyik-másik a kérdés lényegót nem tangálja, csak kettő-három van olyan, mely kardinális változtatást jelent az 1909 : VIII. t.-cz.-kel szemben. A 2. pontban szó van a föld- vagy házadó alá eső saját vagy haszonélvezeti vagyonból származó jövedelemről. Ugyanerről rendelkezett az 1909 : VIII. t.-cz. 17. §-a. Ha keresem, a kettő között mi a különbség, azt látom,hogy érdemi különbség csak a földbirtokra nézve van, a házbirtokra nézve nincsen. Ez utóbbira nézve minden félreértés elkerülése végett oda van iktatva annak a törvénynek hivatkozása, melynek alapján a nyers bei-jövedelmet kell megállapítani, de érdemi renotember 7-én, csütörtökön. delkezés nincs. A földbirtokra nézve igenis van érdemi rendelkezés. Míg az 1909: VIII. t.-cz. 17. §-ában az mondatik, hogy a jövedelemadóról szóló törvény 16. §-a szerint megállapitott jövedelem vonható le, addig itt az van mondva, hogy csak »a kataszteri tiszta jövedelem« erejéig eszközölhető a levonás. Ez érdemi intézkedés, melyet helyesnek tartok a kettős adóztatás elkerülése végett. Minthogy e jövedelmek a kataszteri tiszta jövedelem alapján vannak megadóztatva, azon mértékben vonanclók le, amely mértékben már adóztak. Lényeges a 3. pontban foglalt rendelkezés. Ez kettős. Egyrészt kihagyja az 1909: VIII. t.-cz. 16. §-ának 3. pontját egész terjedelmében, másrészt ahelyett beiktat egy uj pontot, mely a régi 3. pont érdemi rendelkezésével tulajdonképen semmiféle összeköttetésben nincs. Mi volt a régi 3. pont tartalma? A 17. §. így kezdődik : »A mérlegszerű nyereségből levonandó: a tőkekamat- ós járadékadó alá eső jövedelmeknél az a jövedelem, mely a tőkekamat- és járadékadóról szóló törvény 1. §-ának 1. pontjában emiitett, akár adómentes, akár adóköteles és a vállalat tulajdonát képező belföldi értékpapírokból származik, ide nem értve a letétek és a tőzsdei zálog-, illetőleg halasztóügyletek (kosztüzlet) tárgyát alkotó értékpapírok folyó kamatait, utóbbi esetben mindaddig, míg a halasztóügylet tárgyát képező értékpapír a vállalat tulajdonává nem válik.« Ez tehát azt jelentette, hogy minden értékpapír, mely a vállalat tulajdonában van, levonás tárgyát képezi. E sérelmes intézkedés odáig vezetett, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok igen tekintélyes, sőt legerősebb része vállalati adót abszolúte nem fizetett: pl. a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Magyar Országos Takarékpénztár stb. Ez oly rendelkezés, mely az adott körülmények között és kivált most, midőn a törvényhozásnak határozott czélja az állam jövedelmének emelése, nem volt fentartható s ennélfogva a pénzügyminister urnak az a rendelkezése, mely a jelen javaslatban foglaltatik, nálam legalább s azt hiszem az ellenzék oldalán is teljes helyeslésre talál. Ezért már most jelzem, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy eltérjünk attól az állásponttól, melyet a t. minister ur e javaslatban elfoglalt s melyet az arányos adóztatás szempontjából szükségesnek tartunk. E rendelkezés azonban kimaradt a javaslatból és helyébe iktattatott a bizottsági szövegezésben egy oly 3. pont, mely amazzal lényegi összefüggésben nincs. Ez a pont igy szól! »Az 1883. évi VII. t.-cz. 1. §-ában említett pénzintézetek valamelyikénél elhelyezett tőkéik után húzott és az idézett törvényben megállapitott adóval megrovott kamatok összegének hetven százaléka.« Itt megállapítom, hogy ez a rendelkezés az 1909 : VIII. t.-cz.-ben egyáltalában nem foglal-