Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

661. országos ülés 1916 szeptember li-én, csütörtökön. 147 Oroszország a háború alatt megszüntetett. De hát azt várjuk-e, hogy a szeszmonopólium, az alkoholizmus legyen az éltető eleme az államnak ? Hiszen minél több jövedelem származnék ebből, annál nagyobb csapás lenne az állam életére, szellemileg, de anyagilag is. Nem marad tehát más, mint a negyedik mód: a megadóztatás in infinitum? Minthogy a kisebb jövedelmek nagyobb megterhelést nem bírnak el, ami nálunk is áll, csakis a nagy jövedelmekre nézve lehet ezt vonatkoztatni. S itt nagyon szerényen számítva, ezt Francziaországban 12 milliárdra teszi; s ha ebből 3 milliárdot — ennyi volt májusban a hadiköltség — be akarnak hozni, ez 25% adóemelést jelent. Minálunk és a jelen időben, azt hiszem, még magasabb százalókról beszélhetünk. Azt hiszem, nemcsak magyar, de általános európai szempontból is az a kívánatos, hogy a mostani háború vége ne egy látszólagos béke, ne egy hosszabb idejű fegyverszünet legyen, hanem valóságos béke. Ez a béke pedig csak ugy jöhet létre, ha a háború befejezte után egy európai kongresszuson fogjuk elintézni a vitás kérdéseket, egy olyan kongresszuson, amelyen a külügyek igazán méltó vezetőkkel lesznek képviselve. (Elénk helyeslés.) Nagy fontossága van tehát annak, hogy az a külügyminister, aki Magyarországot is reprezentálja, az itt találja talaját ebben a parlamentben és összefüggésben legyen ezzel a parlamenttel. A külügyek vivőjének nem szabad az Olimpuson lennie, hanem itt a földön. Valamint a fa ágai egyforma mértékben terjednek a gyökerekkel és ott, ahol a gyökér továbbfejlődése meg van akadályozva, ott az ágak is elszáradnak, azonképen, ha a külügyek képviselőjének gyökerei nincsenek itt a magyar nemzetben, a magyar nép közt és nincs érintkezésük a magyar parlamenttel, akkor az a politika csak száraz ágakat és sem gyümölcsöket, sem leveleket, sem virágokat nem fog hozni. (Igán! Ugy van! a baloldalon.) Ez teszi fontossá azokat az indítványokat, amelyekkel jelenleg foglalkozunk. Talán azt mondaná valaki, nem tetszett kérem olvasni a lapokat, mert hiszen amint sir Grey a Chikago Daily News-ban, vagy Bethmann-Hollweg a New-York Times-ban, ugy nyilatkozott a mi külügyministerünk, Burián is a Budapesti Hírlapban. (Derültség a baloldalon.) De hát azok az urak nemcsak a lapokban nyilatkoztak, hanem az ő parlamentjükben is. (Ugy van! balfelöl!) Azért mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy külügyministerünk meginterjuvoltatja magát egy lapban olyan közönség előtt, melynek ő nem felelős és olyan formában, amelyre mindig azt mondhatja, hogy az interjuvoló nem értette meg egészen, mert ő bizonyos nüánszokkal mondta ezt vagy azt. Ez nem módja a felelősség vállalásának, ez nem módja a parlamenttel való érintkezésnek. (Igás! Ugy van! balfélől.) íme, a magyar parlament fejlődésének iránya követeli azt, különösen a jelen súlyos viszonyok közt, hogy meglegyen az összeköttetés a mi külügyeink vezetője és a parlament között, mert csak ez biztosítja nekünk a kellő súlyt a külföldön is. De szükségünk volna arra is, hogy akik az osztrák és magyar monarchiát a szövetséges államokban képviselik, azok soha meg ne feledkezzenek arról, hogy mik vagyunk mi, mint szövetségestársak és fegyvertársak. Megelégedéssel és örömmel olvastam a tegnapi lapokban, hogy német katonák vannak Erdélyben. Megnyugtatólag hatott rám, mert örömmel látom derék szövetségestársainkat. Tudom, mivel tartozunk nekik — ámbár jobb szerettem volna oda magyar katonákat. (Ugy van! balfélől.) De épen azért óhajtanám azt is, hogy a német lapokban is meg legyen annak nyoma, hogy magyar katonák véreznek és küzdenek Volhyniában, Kurlandban és talán Verdun mellett is. Ezt nem szabad elfelejteni engedni, ezt szintén a külföld emlékezetébe kell hozni, ezt le kell szegezni. (Helyeslés balfélől.) És nem elég, hogy ezt csak a generálisok tudják, hanem kell, hogy tudja az a derék német nép maga is, tudjuk kölcsönösen, hogy mi egymást segítettük, hogy egyik a másik nélkül nem tudott volna boldogulni a tengernyi ellenséggel szemben. Mindez megkívánja azonban azt, hogy a külügyek élén egy agilis, egy modernül gondolkozó, nagy látókörrel bíró ember álljon, aki a háború alatt is, a háború után is az ország tekintélyét kellőképen meg tudja védeni. (Igás! Ugy van! balfélől.) # Épen ezt czélozzák azok az indítványok, amelyek előttünk fekszenek és amelyek benyújtóit én csak szivem melegéből köszönthetem. (Mjenzés a baloldalon.) Azt mondhatnám, hogy ha arról volna szó, mit óhajtok elérni, akkor mindenesetre Apponyi Albert gróf javaslatának kívánnám a teljesítését, mert az a teljesebb, tökéletesebb. De én nem akarom elkerülni azokat a lépcsőket, amelyek talán erre vezetnek; de ha nem is vezetnének erre, azért én mégis oda akarok jutni. A jelenlegi állapot mégis azt javálja nekem, hogy én azt mondjam, hogy tekintettel a mostani törvényes formákra, nem akarnám mellőzni Andrássy G-yula grófnak az indítványát, mert az olyan dolgot tartalmaz, amit nekünk a jelen körülmények között nemcsak jogunk, de úgyszólván kötelességünk is követelni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Csakhogy egyet meg kell jegyeznem. Megtörténhetik, hogy ha mi itt kifejezésre juttatjuk, hogy kívánjuk a delegácziók összehívását, akkor azután esetleg félév múlva arról kell értesülnünk, hogy a delegácziókat nem lehet összehívni. Ezzel én nem tudnék megbarátkozni. Feltéve tehát azt, hogy ebben a házban többséget nyerne az Andrássy-féle javaslat, akkor sincs kizárva, hogy a végén, jó hosszú idő múlva azt fogják mondani nekünk: Hja kérem, szívesen megtettük 19*