Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

661. országos ülés 1916 sze Griesswein Sándor képviselő urat illeti folytatólagosan a szó. (Halljuk! Kálijuk!) Giesswein Sándor: T. képviselőház! Beszédem eddigi folyamán rámutattam arra, hogy a diplomácziának jelenlegi bujósdi rendszere nem alkalmas arra, hogy a nemzetközi viszonylatokat rendbehozza, sőt ellenkezőleg, épen ez a huj ósdi titoktartás egyik főoka annak a kataklizmának, annak a konflagrácziónak, amelyben jelenleg vagyunk. Szükséges még rámutatnom arra, hogy ez a gondolat, amelyet eddig fejtegettem, nem tisztán idealisztikus dolog, hanem ez realizálható, mert mindig, midőn valami modernebb törekvésről, valami időszerű átalakulásról van szó, a maradiság képviselői rendszerint azt mondják: ez nagyon szép, amit ti mondtok, de ez idealizmus, ti nem mozogtok a realizmus talaján. Én azt hiszem, az a reálizmus, amely ma Európát megrázza, csakugyan mutatja, hogy az állami életben ideálisabb magaslatokra kell felemelkednünk és hogy az, amit reálizmusnak tartottak, magában véve a legveszedelmesebb katasztrófához vezet. Amidőn mi a politikai, az állami életben valami hibát észreveszünk, az rendszerint nem jár mindjárt azzal, hogy megtaláljuk tökéletességben az illető gyógyitószert is. Ez egészen igy van pl. az orvosi tudomány terén. Ahol először lépnek fel az epidémiák, a tudósok kutatni kezdenek és igy jönnek rá azokra a vívmányokra, amelyek által bámulatos módon sikerül ezeknek a népeket pusztító betegségeknek gátat vetni. Igy van az állami életben is. A hibák figyelmeztetnek bennünket, hogy ott valamit tenni kell és ha nincs is meg mindjárt tökéletesen a gyógyszer, mégis fáradhatatlanul iparkodnunk kell a baj gyógyítására, mert ha indifferensek maradnánk, ez a legnagyobb sülyedése volna a czivilizácziónak. A külföldi parlamenti élet mutatja, hogy a diplomáczia ügyeit nem lehet egészen leplezni a népek előtt. Az angol parlamentben pl. bizottságban tárgyaltatnak a külügyi dolgok, s e bizottságok a nyilvánosság jellegével birnak. De azonkívül is megvan a mód arra, hogy az angol parlamentben a külügyek vezetője szóba álljon a parlamenti képviselőkkel. Például 1911. deczember 14-én Mac Neill képviselő interpellálta a külügyek vezetőjét, hogy van-e valami titkos szerződés a publikálton kívül Erancziaországgal és ime az angol külügyminister kénytelen volt bevallani azt, amit négy hét előtt tagadott, hogy a nyilvánossá tett szövetségi szerződésen kívül van még egy titkos szerződés is. Ahol tehát ez a folytonos érintkezés megvan, ahol. a külügyminister a parlament előtt direkte felelős, ott a titok nem maradhat örökké titok; ott a nemzetközi szerződések, szövetségek kell, hogy bizonyos tekintetben átmenjenek a népek öntudatába és az ilyenek birnak azután erkölcsi erővel is. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. iptember lé-én, csütörtökön. 145 Németországban nincsen ugyan annyira kifejlődve a külügyeknek nyilvánosság előtt való fejtegetése, de a külügyminister ott is egy bizottság előtt ekszponálja a külügyekre vonatkozó dolgokat. Igaz, e bizottsági tárgyalás olyasféle, mint amilyen nálunk akart lenni a bizalmi férfiakkal való megrekedt tárgyalás, hogy t. i. a külügyminister először titoktartást követel a bizottsági tagoktól, aminek sokszor az a következménye, hogy azok olyan dolgokat sem hozhatnak a nyilvánosság elé, amit ezelőtt is tudtak, nehogy indiskréczió látszata legyen. Németországban a haladópártiaknak szintén az a törekvésük, hogy a külügyi dolgok nagyobb nyilvánosság előtt tárgyaltassanak. De hogyan r működik e tekintetben- a mi diplomácziánk. Érdekes tudnunk, hogy a külföld hogyan értékel bennünket e tekintetben. Tanulságos pl. az a dolog, amely az angol Kékkönyvben van megírva és pedig a 75. számú okmányban, amely tartalmazza Sir Edward Groshan távirati értesítését Sir Edward Greyhez június 29-én. Azt mondja az angol diplomata az ő főnökének, az angol külügyérnek, hogy ő ugy tudja Jagowtól, a külügyi államtitkártól, hogy az osztrák külügyérséggel való érintkezés egy nagyon kényes dolog és jiedig azért, mert ott minden uj gondolat közlése alkalmával mindjárt azzal a félelemmel vannak eltelve, hogy rájuk pressziót akarnak gyakorolni és ez azt hozza magával, hogy ők elhamarkodva valami más dologra határozzák el magukat. Nem tudom igaz ez vagy nem, de Jagow ezt nem dementálta. Es nagyon érdekes, hogy micsoda gondolatokat fűz hozzá egy német birodalmi gyűlési tag, Eduárd Bernstein. aki azt mondja: »Es gehört zu den erblichen Liebhabereien der österreichischen Diplomatie durch plötzliche Schaffung vollendeter Tatsachen die Welt zu überraschen und die Freunde in Verlegenheit zu setzen.« Ezeket a reíleksziókat én legkevésbbé sem teszem magamévá ami a következtetést illeti, de ezekből azt látjuk, hogy az angol Kékkönyv — nem tudom hogy szerencsének, vagy szerencsétlenségnek mondhatjuk-e — mindig csak osztrák diplomáczióról beszél. Azt fűzi továbbá a mondottakhoz Bernstein (olvassa) : »Wenn Herr von Jagow hier nicht blos eine Ausrede gebraucht hat, was aber kaum anzunehmen ist, so offenbart seine Bemerkung folgendes Bild: Die deutsche Begierung übermittelt der ihr verbündeten österreichischen Begierung einen Vorschiag Sir Edward Grrey's und zeigt ihr damit, um ihre Empfindlichkeit zu schonen, indirekt an, dass sie den Vorschiag für diskutabel halt und das ist der Wiener Begierung ein Anlass, ohne vorherige Verständigung mit Berlin eine Kriegserklärung zu überstürzen, von der Sie wissen musste, dass sie Osterreich-Ungarn un damit auch dessen Bundesgenossen Deutschland in einen Krieg 19