Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

64 648. országos ülés 19 lő augusztus lÚ-én, csütörtökön, dolkodás, ha ma, araikor azzal állunk az ország elé, iogy pénzre van szükségünk és nem kérdezzük, hogy van-e. az adózónak jövedelme, vagy nincs, akkor bárkit is kivegyünk ez alól az adó alól. Különösen nem humánus és nem szocziális gondolkodás, ha épen a vagyonok gyülőhelyét mentesítjük. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Erről sokat beszélt gróf Esterházy tisztelt képviselőtársam. Én nem akarok ennél hosszasabban időzni. De arra kérném a pénzügyminister urat, hogy ne tegye ki a vagyoni áldozatokat még annak a gyanúnak is, hogy ezeket tulaj donképen mindig csak a magát megvédeni nem tudó osztály köteles fizetni, de az az osztály, amely olyan erős, hogy mellette csak a király és királyné szerepel még kivételképen, az kimarad. Én a felség kivételét, mint lojális alattvaló, tudom akczeptálni, annál is inkább, mert abban haladást látok, hogy csak a király és a királyné van kivéve, holott a korábbi adókban sokkal több mentesség volt. Azonban nem tudom elismerni azt a másik felséget. Nekem volt szerencsém egy bankigazgatóhoz, aki már nincs az élők között, sok viszontagság és keserűség után halt meg. Egy izben tárgyaltam vele ; arról volt szó, hogy egy mágnásbirtokot óhajt megvenni, de nem kaphatta volna meg az egészet, csak egy részét. Erre ő azt mondta, hogy nem veszi meg. »Tudod, — mondta — én nagyon büszke vagyok arra, hogy a pénz ő felségének vagyok a tagja és nem szeretem, ha mellettem egy mágnás van, aki engem lenéz.« Ez az ember őszintén megmondta,hogy ő előtte a »pénz ő felsége « a koronázatlan király. Ebben a törvényjavaslatban a koronás király mellé nem kifejezetten, de mégis oda van állítva a pénz. Erről a kérdésről nem akarok többet beszélni. Csak még ki akarom emelni azt a sajátságos intézkedést is, melyet már megemlítettek előttem szólt t. képviselőtársaim is : hogy a vagyonadóból levonható a jövedelemadónak az a része, amely a vagyonadóban megadóztatott vagyontárgyakból eredő jövedelemre esik. Az indokolás erről azt mondja, hogy ez ösztönözni fogja az embereket arra, hogy bevallják vagyonukat, mert a jövedelemadó-bevallásnál a vallomásra kötelezetteknek csak 63%-a vallotta be, 37% pedig nem. Ez tehát premium-adás az adóbevallásra. De mikor az adóbevallást úgyis óriási mértékben forszírozzuk mert hiszen büntető szankcziót adunk hozzá 5—15 százalék erejéig és azonlávül azt, alá be nem vallja, az a veszteség is éri, hogy nála nem vonják le a vagyonadóból a jövedelemadónak illető részét: akkor, hogy miért kelljen a bevallásra még prémiummal csalogatni az embereket, nem látom be. De tán nem is a prémium kedveért van ez, hanem a sokat hánytorgatott többtermelési kérdéssel függ össze, amennyiben azt a gondolatot fejezi ki, hogy nincsen joga X-nek vagy Y-nak arra, hogy 10.000 holdas birtokát csak 2%-kal kamatoztassa, ennélfogva alkalmazzunk olyan adóiculcsot, mely mindenkit megbírságol, aki vagyonát nem kellő mértékben gyümölcsözteti. Én a minister urnak megemlítettem, hogy hiszen ilyenformán a 9%-as hozadékot elérő vagyonnál teljes vagyonadó-mentesség fog beállani. Sajátságos jele a szocziális érzéknek, hogy épen a legnagyobb hozadéku vagyonnál van ilyen könnyebbség! A pénzügyminister ur szerint földbirtokot nem is lehet 9%-kal jövedelmeztetni. Gróf Esterházy Móricz t. képviselőtársam fel is olvasta a pénzügyminister ur korábbi beszédét, melyben azt mondta, hogy az intenzív gazdálkodásra való áttérés az Alföldön oly óriási terhekkel jár, melyeknek a földbirtokos nem tud megfelelni és eredményét nem kapja meg. Tehát a javaslat ez intézkedése jóformán megbüntetése annak, aki nem birja földjét 9%-kal jövedelmeztetni — olyan eredményes bírságolás, melyet az illető kénytelen eltűrni, anélkül hogy előle ki tudna térni. Akinek készpénztőkéje van, az el tudja érni a 9% hozadékot. Hiszen a háború alatt , láttuk, hogy egyes vállalatok, malmok stb. mily óriási nyereséggel dolgoztak. De a föld ilyen hasznot sohasem hozhatott. Ennélfogva ki van itt megbüntetve ? Egyedül a földbirtokososztály. Az nem bújhat ki az adó alól és kétségtelen, bármilyen szomorú, hogy igy jóformán rákényszerítik a vagyoncserére. Mert ha látom, hogy földbirtokommal rosszul járok, mert ez után oly nagy adót fizetek, melyet alig birok el, ha azonban eladom birtokomat s a pénzt papírba fektetem, melyet esetleg el is dughatok, ugy hogy nem jutnak nyomára, ekkor még kevesebb adót kell fizetnem: természetes, hogy nagy lesz a csábitás arra, hogy ezt az utat válaszszam. Végül aztán mindenki be fogja látni, hogy nem érdemes Magyarországon földbirtokokkal vesződni, mert ez a földbirtokosra nézve állandó bírságot jelent, hiszen a földbirtok sohasem fog 9%-ot jövedelmezni. Ha ez igy van, — s azt hiszem, a valóságnak megfelelően állítottam be a helyzetet — igazán senki sem mondhatja, hogy ez a javaslat a földmivelés érdekeit képviseli, sőt ellenkezőleg, ismét egy súlyos csapás a földbirtokososztályra, s megbünteti azt, aki Magyarországon még megtartja saját földjét. Ezt pedig mégsem érdemelte a föld birtokososztály. Azt is mondják, hogy hiszen ez csak átmeneti törvény s az az intézkedés csak arra való, hogy becsalogassa az embereket a jövedelemadó bevallásába. Nagyon rosszul ismeri az ingó vagyon birtokosait az, aki igy gondolkodik. Sokkal jobban túl tudnak azok járni minden fináncz eszén, semhogy mag ne látnák e kis sápban, prémiumban azt a kelepczét, melybe őket be akarják invitálni. Azok most sem fognak jövedelemadó-vallomást adni, azokat ezzel meg nem lehet fogni. Vigasztaló, hogy ez nem magyar specziálitás különben, mert hisz minél erősebb valamely országban az ingó tőke hatalma, annál inkább dívnak az adóeltitkolások és az összes államok azon törik a fejüket, hogyan lehetne megfogni azt az ingó tőkét. Ilysn kis jámbor csalétekkel azt a nagy ravaszságu