Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-648

50 fíi8. országos ülés 1916 augusztus W-én, csütörtökön. nak ugy közgazdasági téren, mint a judikatura terén és az .adminisztratív pénzügyigazgatás terén, akkor ezek a hátrányok még fokozottabb mértékben állnak fenn ma, a háború alatt, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) midőn az adóalanyok egy része természetszerűen bevonult, midőn a személyzet sokkal kevesebb, midőn általában a munkával, a munkaerővel és időnkkel takarékoskodnunk kell, ha más szempontból nem is, már csak azért is, mert munkaerőnk és időnk kevesebb bizonyos feladatok teljesítésére, mint béke idején, Én tehát míg egyfelől konstatálom azt, hogy itt tulajdonképen hat törvénybe foglalt rendelkezésekről van szó ebben a húsz paragrafusból álló javaslatban, abszolúte nem tehetem magamévá a pénzügyi bizottság álláspontját, hogy az egységes kodifikálást a rendes időkre halaszszuk. Szerintem, ha szükség van rá, akkor ma kétszercsen van rá szükség, mint békében és ez további oka annak, amiért részemről ezen javaslat időbeli hatályát is kontingentálni kívánnám., hogy ez az összevisszaság legfeljebb két esztendeig tarthasson. Amennyire időszerűnek tartanám az egységes kodifikálást a mai viszonyokra való- tekintette], ép oly kevéssé tartom időszerűnek a mai háborús viszonyok közt a vagyonadónak, ezen subtilis adónemnek behozatalát főképen az ezen javaslat által kontemplált formában. Mert teljesen áll az, amit a t. pénzügyminister ur az indemnitási vitában mondott, hogy utóvégre ma még a háború közepette élünk, amikor igen változók a viszonyok és könnyen megeshetik, hogy ami ma kedvezőnek látszik, a következő pillanatban már némileg más színben mutatkozik. Csakhogy ez a megállapodás nemcsak az osztálysorsjátékra vonatkozik, hanem nézetem szerint sokkal inkább áll a mai viszonyok között a vagyonra (Ugy van ! bal felől.) és különösen arra a korlátlan forgalmi értékre nézve, amely ebben a javaslatban foglaltatik és amelyet, nagyon remélem, ebben a formában a ház egyetlen tagja sem fog elfogadni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert, t. ház, nem tehetem magamévá az indokolásnak azt a passzusát, amely erre vonatkozik és amelyet, elismerem, hogy más formában, tegnap a t. előadó ur is érintett, azt t. i., ahol azt mondja (olvassa):. »>eltagadhatatlanul nagy erkölcsi igazságot képvisel az állam adózóival szemben, mikor fegyverrel és a harczban levő polgárok vérével megvédve az itthonmaradottak vagyonát és jövedelmét, ezeknek biztosítását magára vállalja, azokat a pusztulástól és csökkenéstől megvédelmezi és igy méltán mondhatja, hogy ezen rendkívüli szolgáltatásért a polgárok is rendkívüli szolgáltatásokkal felelnek.« Ezt az indokolást, bármily szépen hangozzék is, nem tehetem magamévá a mai viszonyok között és még kevésbbé, ha azt vizsgálom, hogy az egyes szakaszok tulajdonképen mit tartalmaznak. Mert ha ugy állana a dolog, remélem és kívánom, hogy nem ugy áll, amint hogy nem is áll ugy — hogy az ötven éves korhatár és az 50.000 K-ás vagyonhatár közt nekszus van, akkor igenis állana némileg az, hogy az itthonmaradottak vagyonáról van szó. De, t. ház, akkor is csak abban az esetben lehetne nézetem szerint részben igazsággal állítani, ha a mélyen tisztelt jogi személyek és nyilvános számadásra kötelezett vállalatok vagyoni erejében rejlő vagyonérték is vagyonadó alá vétetik. (Ugy van! Ugy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) De ha itt apeUálni méltóztatik a magyar nemzet áldozatkészségére : itt nem a'TÓl van szó, hogy a magyar vagyonos osztály nem volna áldozatkész ; az meghozta és meghozza az áldozatot akkor is, ha csukaszürkében van, akkor is, ha nincs ; akkor is, ha kinn van a hareztéren és akkor is, ha idehaza teljesiti kötelességét. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Annyit igenis tanultunk ebben a kétéves háborúban, hogy legalább is tisztelettel viselkedjünk — hogy más kifejezést nem használjak — azok iránt, akik sem forgalmi, sem hozadéki, sem nem tudom micsoda érték után, hanem csakis a pretium affectionis után nem fél százalékokat, hanem 100%-ot fizetnek künn a lövészárokban, mikor elesnek és azt hiszem, hogy az ezek iránti tisztelet igenis megtaníthatott valamennyiünket arra, hogy áldozatokat hozzunk. De viszont aki csak egy napot is töltött a hareztéren, az érezheti azt, amit én érzek, — egész bensőséggel mondhatom, t. ház — t. i. azt a nagy igazságtalanságot, hogy egész vagyonkategóriákat mentésit ez a javaslat. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen a tisztelt előadó ur tegnap pénzügyi sorozásról beszélt. Ez nagyon szerencsés hasonlat volt, de óva intem a katonai sorozó-bizottságokat attól, hogy ezen sorozás példáját kövessék és olyan mentességeket statuáljanak a hadkötelezettség tekintetében, aminőket ez a vagyonadó] avaslat statuál a vagyonadó tekintetében. (Igaz! Ugy van l halfelöl.) Leszek bátor erre a kérdésre bővebben rátérni. Ezt csak azért voltam bátor felhozni, hogy megmagyarázzam, hogy a pénzügyi bizottság indokolásának ezen különben nagyon szépen hangzó kitételét miért nem tehetem egyáltalán a magamévá. Ami, tisztelt ház, a vagyonadót és hangsúlyozom, a természetes személyek vagyonadóját illeti, kétségtelen az, hogy az az adóalany, akinek jövedelme független az egyéni keresetképességtől, sokkal előnyösebb helyzetben van azzal szemben, akinek munkaképessége egyszersmind egyedüli jövedelmi forrása is. Es én azt hiszem, tisztelt ház, hogy a kereső osztály, a munkásosztály, vagy a lateinerosztály, vagy a fikszfizetésü természetes személy szellemi vagy fizikai tőkéjének titkos tartalékolásával czélt nem igen érhet el, sőt ez a művelet igazán teljesen keresztülvihetetlen volna. Én tehát teljesen elismerem a fundált jövedelem nagyobb adózóképességét; elismerem azt is, amit a javaslat indokolása mond, hogy hiszen a fundált jövedelem már eddig is némileg jobban igénybe van véve, mint a személyes keresetből eredő jövedelem.