Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-656

468 656. országos ülés J9l6 szeptember -5-én, kedden. megadja az engedélyt. (Helyeslés.) Szmrecsányi képviselő urat illeti a szó. Szmrecsányi György: T. ház! Mindenekelőtt szives elnézését és bocsánatát kérem a t. háznak azért, hogy ilyen komoly és nehéz időkben személyes kérdés czimén Teszem, néhány perezre igénybe a t. ház türelmét. Azonban késztet engem erre egy jelenség, amelyet a háznak legutóbbi ülésén észleltem, még pedig az, hogy a t. túloldalról különösen Andrics és'Zábráczky képviselő urak engem jelenlegi szolgálatomból, t. i. a Vörös-Keresztnél folytatott mííködésemből kifolyólag aposztrofálni szoktak. Ha tisztán az én személyemről volna szó, egyáltalán nem tartottam volna szükségesnek, hogy erre reagáljak; de reagálok azért és kötelességem reagálni, mert én az V-ik úgynevezett Isonzó-hadseregnél mint a Vörös-Kereszt főmegbizottja, parancsnoka vagyok nyolez intézetnek, amely az első vonalban, legnagyobbrészt az ellenséges tüzelés közben a magyar névnek és a Vörös-Kereszt intézményének csak becsülést és elismerést szerzett. Tartozom ezen intézményeknek és a hozzájuk beosztott tisztek-, orvosok-, megbízottak- és legénységnek azzal, hogy őket ily igazságtalan támadás ellen itt e házban megvédjem. (Helyeslés balfelöl. Zaj és mozgás balfelöl) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház. Szmrecsányi György: Kérem nagyon rövidre fogom mondanivalómat és csak erre a rövid időre kérem a t. háznak szives figyelmét. De ki kell terjeszkednem a következőkre: Meg kell jegyeznem azt, hogy a Vörös-Kereszt ezen intézményei veleaa együtt a háború legelső napjától kezdve a hareztéren teljesítenek szolgálatot. Készt vettek ezen intézmények a szerencsétlen két szerb hadjáratban, a legnehezebb viszonyok között, részt vettünk a két szerb visszavonulásban és elég, ha a Potiorek-féle visszavonulás borzalmaira utalok. A legutóbbi 15 hónap óta pedig az Isonzó-fronton működünk, szintén — s ezt dicsekvés nélkül mondhatom — a legvadabb ellenséges ágyutűznek és a légi támadások bombáinak hatása alatt. Én, hogy a magam személyére térjek át, — hivatkozom itt a honvédelmi minister úrra — 1914 Julius 30-án megjelentem a honvédelmi minister urnái s tekintettel arra, hogy akkoriban közfelfogás volt az, hogy a háború rövidesen, néhány hónap alatt véget ér s miután soha katonai szolgálatot nem teljesítettem, kilátásom tehát arra nem volt, hogy a háborúban másként részt vehessek, önként jelentkeztem katonai szolgálatra. A honvédelmi minister ur, köszönetének kifejezése mellett, elutasított azzal, hogy önkénteseket ezidőszerint fel nem vesz. Nem nyugodtam bele, hanem felmentem Bécsbe a közös hadügyministerhez, Krobatin táborszernagy úrhoz, akitől ugyanilyen választ kaptam. Hogy mindamellett ne legyek kénytelen itthon maradni, hanem kivegyem részemet a háborúból, jelentkeztem a Vörös-Keresztnél tábori szolgálatra, s igy augusztus 4-én bevonultam és bevonultak velem együtt a többi hozzám beosztott orvosok, tisztek és megbízottak, akikkel együtt azóta szakadatlanul szolgálatot teljesítünk a hareztéren. 1915. júliusban került a sor az én évfolyamomra, ami a sorozást illeti. Akkor Ferencz Salvator főherczeg őfenségének, mint generalinspectornak, a katonai parancsnokságnak és a Vörös Keresztnek felszólítására megmaradtam jelenlegi szolgálatomban. Hasonlókép tettek a hozzám beosztott többi megbízottak is. Ismétlem: nehéz körülmények között teljesítünk szolgálatot, amiről meggyőződött a honvédelmi minister ur is, aki intézményünk iránt ismételten elismerését fejezte ki ép ugy, mint a közös hadügyministerium és minden parancsnokság, mely alatt állunk. De hivatkozom azon képviselő urakra is, akik lent jártak s működésünket saját szemükkel látták és ellenőrizték. (Ugy van! Ugy van! Helyeslés balfelől.) Igaza van azonban a közbeszóló, illetve engem ajjosztrofáló kéj)viselő uraknak abban, hogy igenis némely tekintetben az én ottani működésem antipatikus színben is tűnhetik fel. Hiszen ha nem volna antipatikus, akkor felteszem, hogy nem aposztrofálnának ilyen formán. Igenis antipatikus azok szemében, akik itt ülnek és nem csinálnak semmit, csak titulusokat keresnek arra, hogy itt maradhassanak Pesten; (Mozgás balfelöl) akik mindenféle ürügy alatt lejárnak a harctérre, szeretetadományokat: bajuszpedrőt, fogkefét, gyufaskatulyákat hoznak le s akik ellen kénytelen voltam intézkedni, hogy ilyen urak, akik csakis kíváncsiságuk kielégítése végett jönnek le, onnan eltávolíttassanak és tovább ne engedtessenek. (Zaj jobbfelöl.) És ha már engem aposztrofálnak, t ház, engedjék meg viszont, hogy én kérdezzem : mivel járultak ők a háború terheinek könnyítéséhez? Hadiszolgálatot vállaltak-e ? Tudtommal egyikük sem. Hát akkor semmiféle joguk nincs arra, hogy ^nekem bármiért szemrehányást tegyenek. Én, t. ház, megtettem kötelességemet, megteszem a jövőre is és semmiféle ilyen támadás legkevésbbé sem fog feszélyezni abban, hogy azt a szolgálatot, melyben a magyar névnek, társaimmal együtt, tiszteletet és becsületet szereztem, bármíképen elhanyagoljam vagy megtagadjam. (Helyeslés balfelöl) Andrics Tivadar: T. ház! Személyes megtámadtatás czimén kérek szót. Elnök: Andrics képviselő ur kíván személyes niegtámadtatás czimén szólni. Azt hiszem, a t. ház megadja az engedélyt. Andrics Tivadar: T. ház! (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Igazán véghetetlenül restellem, hogy ilyen nehéz időkben személyes mondanivalómmal kell a t. ház idejét elrabolnom. De miután a t. képviselő ur rám hivatkozott s engem provokált, kénytelen vagyok sza-