Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-653

318 653. országos ülés 1916 a tisztika — mindenesetre fennáll és fenn fog állani különösen azokban az államokban, ahol a jövedelmi adót most hozták be, ahol még nem ment át a köztudatba, a gyakorlatba enrek kezelése, ahol sem a közönség, sem a pénzügyi közegek kellőleg jártassággal ebben nem bírnak. Teljesen távol áll tőlem, hogy e tényt tagadni, ezáfolni, vagy ezzel szembehelyezkedni akarnék. Mert akkor egy gyakorlati, életbéli valósággal helyezkednék szembe s hiába hoznék ide akármilyen tendencziózus statisztikai adatokat, e tényt alaposan megczáfolni nem lennék képes. De azt hiszem, a t. ház egyetlen tagja sem fogja ezt a tételt kétségbevonni, különösen amikor egy teljesen újonnan behozott jövedelmi adóról van szó. Azért kivántam ezt kissé bővebben kifejteni és hangsúlyozni, nehogy azt higyjék, mintha én ezt az alaptételt kétségbevonnám. Hiszen, mint előbb már kijelentettem, ahhoz, hogy a jövedelmi adó kontingentáltassék s a kontingensen túli összeg a városoknak jusson, még a tévesen beállított statisztikai adatok daczára is ragaszkodom. De, t. ház, nem erről van szó, nem ezt diffikultálom. Mert midőn ez a diszparitás fennáll s midőn ezt a jövedelmi adózás tekintetében konstatáljuk, mi itten, amint tegnap Bizony Ákos t. képviselőtársam igen helyesen emelte ki, nem mint városi, vagy mint falusi képviselők szólunk, hanem mint az ország egyetemes érdekeinek képviselői, akik nem is engedhetik meg a mai nehéz gazdasági és háborús viszonyok között, hogy itt valamiféle szeparatisztikus érdekek nyilvánuljanak meg ; sőt, ha ilyenek átmenetileg egyik-másikunknál önkéntelenül is előretörnének, arra kell törekednünk, hogy ez el ne fajulhasson és ne vethessen oly hullámokat, melyek a háborúban okvetlenül szükséges együttműködést befolyásolhatnák, mely nélkül sem győzelemről és győzelmes békéről, sem a béke utáni nagy feladatok megoldásáról sző nem lehet s csak ujabb nehézségek és küzdelmek elé állíttatnánk, melyek annál súlyosabbak, minél nagyobbak ezen ellentétek, amelyeket esetleg ily önkéntelenül elhangzó kijelentések szülnek. Mindezt teljesen elismerem. Az ellenzéki pártok részéről kiküldött adóbizottság elfogadta azt a kívánságot, hogy a jövedelmi adó — mert itt csak erről és nem a kereseti adóról van szó, s a jövedelmi adónak is csak azon részéről, mely a 20.000 koronás jövedelmekből ered . . . Egy hang (balfelől) : 10.000 korona ! Gr. Esterházy Móricz: Jövőben 10.000. En a statisztikai adatokból és azon konstatálásból, amelyet a pénzügyi bizottság itt a 20.000 koronára kivetett jövedelmi adónak adataira nézve tett, ugy látom, hogy ő csakis ezekről az adatokról vett tudomást s csak ezeket tudta jól-rosszul csoportosítani. A mi határozati javaslatunk azután a további jövedelmi adóra vonatkozik, aTra, mely már a 10.000 koronáig terjedő jövedelmeket luszius M-én, csütörtökön. érinti. Ezen statisztikai adatok és ezen bizottsági jelentés csak a 20.000 koronára vonatkozik. Mondom : habár mi a 20.000 koronára vonatkozó adatok alapján e kétségtelen tényt megerősítve látjuk, minket nem ezen adatok győztek meg, hanem az a tény, mely mindenütt szükségkép előállott s amelylyel, szerintem, valami különös igazságtalanság soha nem czéloztatott, hanem mely szükségkép velejár a falusi és a városi élet és gazdálkodás különbségével. Midőn tehát ezt újból igazolva látom, akkor ép azon egyetemleges érzésnél fogva igenis hozzájárulok, hogy mivel a jövedelmi adó súlyosabban érvényesül a városokkal szemben, ez a jövedelmi adó kontingentáltassék s a megállapítandó makszimális összegen felül mutatkozó eredmény bizonyos meghatározandó kulcs szerint a városok között osztassék fel. Itt van azután a félreértés 'mind Szabó István, mind Beck Gyula t. képviselőtársam részéről. Beck Gyula t. képviselőtársamnak egyébként nagyon objektív beszédében — amint örömmel konstatálom, hogy ilyen volt — egy tévedés esett meg, amelyet ugy hiszem, az okozott, hogy akkor még nem volt kellőleg informálva a mi határozati javaslatunkról, hogy tulaj donképen miként czélozzuk mi ezen kontingentálást. Ö t. i. erről igy szólt (olvassa) : »Már most nem értem ilyen körülmények között. — t. i. itt a jövedelmi adó fejlődőképességéről beszél — hogy miként képzelhető el az a gondolat, hogy épen a jövedelmi adó kontingentáltassék akkor, mikor az állam szükséglete, fájdalom, rem kontingentálható ; hogy az az adó, amely törzsökös alapja kell hogy legyen egyenesadórendszerünknek, megállittassék egy bizonyos összegnél s vétó mondassék ki az államnak arra nézve hogy azon túl ebből az adónemből bevételeit nem merítheti. Azután még az összeget sem tudom elképzelni, melynél a kontingentálás lehetséges volna.« Ezt mondja t. képviselőtársam nagyrészt — egyéb vonatkozásaira majd leszek bátor a vagyonadónál és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkereseti adójánál rámutatni — igen objektív beszédében . En azt hiszem, tisztelt képviselőtársam tévedésben volt és talán Földes Béla tisztelt képviselőtársam beszéde után világosabban látja a kérdést. Mi sohasem akartuk a jövedelemadót petrifikálni. Hiszen ha ezt akartuk volna, önmagunkkal jötttünk volna ellentétbe. Szerény néztem szerint teljesen abszurd szerepünk lett volna, ha mi egyrészt követeljük a jövedelemadó további fejlesztését, kiépítését, nagyobb progressziót a nagyobb jövedelmeknél, kisebbet a középsőknél és ezzel szemben azután petrifikálni akarnók a jövedelemadót. Ezzel épen a legfejlődésképesebb adót — amint Beck tisztelt képviselőtársam nagyon helyesen mondotta — állitanók meg fejlődésében. Erről soha szó nem volt. Nagyon sok nyilatkozatot hallottam különböző tárgyalások . alkalmával, de ilyen irányú nyilatkozatról nem tudok.