Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-647

26 647. országos ülés 1916 adó, a jövedelemadó, akkor jórészt találkoznak itt az adókötelezettségek és az illető ugyanazon jövedelem után többféleképen kell hogy ennek a kötelezettségnek megfeleljen. Van azonban egy kivétel. Lehet ezen felfogás ellen azt a kifogást tenni, hogy a vagyonadó ismertetőjele az, hogy alapja a vagyon. Mi mondhatjuk, hogy ezt a jövedelemből lehet kielégíteni, az állam azonban ezt nem kérdezi, hanem azokban az adótételekben, amelyeket a törvény magában foglal, csak vagyonról és nem jövedelemről szól. A törvény struktúrája a jövedelemtől teljesen eltekint, inkább magyarázat dolga, hogy ez olyan természetű adó, amely nem támadja meg a vagyont, hanem a vagyonból előállott jövedelemből fizettetik, ami viszont megköveteli, hogy az adókulcs igen alacsony legyen. Egy kivétel azonban mégis előfordul, az, hogy vannak vagyonok, amelyek nem hoznak jövedelmet és ha következetesen akarjuk ezt az adót keresztülvinni, akkor ezt a különbséget nem szabad figyelembe vennünk, hanem azt a vagyont is meg kell adóztatnunk, amely jövedelmet nem hoz. Lehet ugyan magyarázat czéljából arra az álláspontra helyezkednünk, hogy az egyének kétféle jövedelmet élveznek: pénz alakjában és természetben. Ha valakinek évenkint rendelkezésére áll természetben egy lakás, vagy ingyen utazás, ingyen páholy, vagy ellátás, akkor ez is az illető jövedelméhez számíttatik, ugy hogy egyes jövedelmi adót létesítő törvények követelik is, hogy ezek a jövedelembe beszámíttassanak. Tisztviselők, hivatalszolgák természetbeni illetményei pl. szintén beszámíttatnak, mert aki ezt természetben nem élvezi, az kénytelen jövedelmének bizonyos részét erre áldozni. Epugy lehet azt mondani, hogy azok a vagyontárgyak, amelyekcsak élvezetet nyújtanak, tulajdonképen szintén jövedelmet hoznak, mert ezek ay élvezetek másoktól pénzáldozatot követelnek. Ezt csak azért vagyok bátor felemlíteni, hogy lássuk, hogy a vagyonadónak ezen vagyonrészekre való kivetése is megengedi azt a magyarázatot, hogy itt bizonyos mértékben jövedelem megadóztatásáról van szó. A törvényjavaslat indokolásából meg is győződhetünk, hogy a t. minister ur arra fekteti a fősúlyt, hogy a fundált jövedelem erősebben legyen megadóztatva. Megmondja ugyan, hogy azokat a vagyontárgyakat is adó alá vonja, amelyek pénzbeli jövedelmet nem nyújtanak; azonban a törvényjavaslat intézkedéseiben több olyan rész fordul elő, — így amikor arra mondja ki a fizetési kötelezettséget, aki a jövedelmet élvezi és nem arra, aki a vagyon ura — amely mutatja, hogy a javaslatban dominál az a felfogás, hogy az a jövedelem, amely a nagyobb teherviselési képességgel biró vagyonból származik, éressék utói a vagyonadó utján. Ha már most az improduktív vagyonokat be lehetne sorozni a vagyonadó olyan struktúrájába, amely a jövedelemmel függ össze, akkor meg volna könnyítve a vagyonadó kérdésének oly megoldása, hogy nem kellene egy uj szivattyút ugusztus 9-én, szerdán. felállítani, hanem, ki lehetne képezni a már felállított szivattyút, a jövedelmi adót, amely az adórendszer tekintetében sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Ez kívánatos volna főleg azért, mert olyan korszakot élünk, ahol lehetőleg egyszerűségre és a közönség kímélésére kell törekednünk. (Helyeslés balfelől.) Angliában is ezt az utat választották, bár épen délelőtti felszólalásomban mutattam rá, hogy a jövedelemadó szempontjából Anglia nem a mintaállam. De mégis sokat tanultunk gazdasági és pénzügyi téren az angoloktól, akik e téren a XIX. században fontos reformokat léptettek életbe. Angliában is a munkából származó jövedelmet bizonyos fokig, amely 12.000 K-nak felel meg, sokkal enyhébben adóztatják meg, mintha az a jövedelem vagyonból származott volna. De nézzük, hogyan fest a vagyonadó azokban az államokban, amelyek azt önállóan valósították meg? Legrégebben tették ezt az északamerikai államok és Svájcz. Amerikában a vagyonadó a főadó természetével bír, bár igaz, hogy ott az adóigazgatás nagyon korrumpálva van és igy bajos belőle következtetést levonni olyan viszonyokra, ahol ezzel a szomorú jelenséggel nem találkozunk. De mindenesetre emlitésreméltó, hogy a legkompetensebb amerikai pénzügyi író, aki legtöbbet foglalkozik ezen kérdésekkel, Seligmann, a kolumbiai egyetem tanára, azt mondja, hogy ez egyik legrosszabb adó, amit csak el lehet képzelni, (one of the worst taxes »known in the civilised world«). Ebből azonban nem vonok le következtetést. Megállapit hatjuk, hogy ott korrupt viszonyok vannak, nagyon hamis bevallások történnek; de oly adó, amely erre nagyon sok alkalmat ad a legkedvezőbb viszonyok közt is, a legnagyobb közmorál mellett is, mindenesetre kissé gyanús. Ha Svájczot veszszük, ott a vagyonadó különböző módon szerepel, egyes kantonokban önállóan, másokban kombinálva a jövedelmi adóval. Egy kiváló német író, aki a svájezi adórendszerről egy ötkötetes munkát irt : Schanz, a Finanzarchiv szerkesztője azt mondja : »überall drängt sich aber mit aller Gewallt der Gedauke durch, dass es doch nicht das Vermögen, sondern das Einkommen ist, welches man eigentlich treffen will«. Inkább mintaképül szolgálnak azok az alkotások, melyeket e részben a német államok létesítettek, habár Németországot — mint mondtam — e szempontból nem szabad épen követendő példának tartani. Ök t. i. kénytelen-kelletlen ebben az irányban haladnak, nem rendelkezvén más forrásokkal oly szabadon, mint pl. mi. A magyar állam ugyebár teljes szabadsággal használhatja fel az ő pénzügyi fenségjogát, minket semmi sem korlátol e tekintetben; de Németországban az egyes államok épugy, mint a birodalom az egyes államokkal szemben korlátozva vannak s apró kivételektől eltekintve, nem tudnak más adónemeket létesíteni, mint egyenesadókat. így történt, hogy különösen Poroszország meghonosította a