Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

P>52. országos ülés 1916 augusztus 23-án, szerdán. 275 ennek igazságait mind elénk tárni. De a helyzet, uraim, az, hogy előttünk állott és áll Magyarország előtt mindig egy gondolat, amely nincs még ma sem ledöntve, nincs áttörve, s ez a gondolat a lehetetlenség. (Mozgás balfelől.) Ez akadálya a magyar nemzeti iránynak, kívánalmaink teljesítésének : a lehetetlenség. Ez az a múltbeli irány, a mely táplálkozott elfogultságból, évszázadok helytelen felfogásából, a magyarság gyengítésére irányuló törekvéséből. Ez az a lehetetlenség, amely mindezen kívánalmak teljesítését gátolta, mely a non possumus-nak elvét, a vétó elvét állította a magyar állami élet teljességének kiépítése elé. (TJgy van ! Ugy van ! Élénk helyeslés balfelől.) Ezzel legyünk tisztában, t. ház, ezt kell a nemzet előtt világosságba helyezni: megvan-e még ma is ez a lehetetlenség. Ledőlt-e már végre az akadály, a mely eddig útjában állt jogaink érvényesítésének? Megvan-e ma már a kormányban, megvan-e mindnyájunkban az az elszántság, hogy a nemzet érdekeiért síkra szálljunk, midőn arra kerül a sor, hogy a nemzetet e nagy intézményekkel megajándékozzuk? Hiszen, t. ház, azok az aprólékos dolgok, melyek itt megnyilatkoznak, talán csak kicsiségek, de mégsem azt mutatják. Midőn pl. Teleszky t. minister ur még ma is, a háborúnak ezen súlyos idejében szemrehányásként veti fel: miért kellett az ellenzéknek a múltban a katonai téren azokat az igényeket támasztani, a mi a háború kezdetén csak a sikert tette lehetetlenné. Hát mik voltak azon követelmények, t. ház? Nem-e azok, amelyeknek igazsága most kiderül? Nem az volt-e, hogy azt a magyar harczost közelebb kell vinni az ő vezetőihez, vezető eleméhez? (ügy van! Ugy van! Élénk helyeslés balfelől.) Hogy azt a magyar tisztikart kell erősíteni és szaporítani? Hogy magyar szimbólumokat kell odaálhtani elébe, mint vonzó és vezető eszményeket. (Zajos helyeslés a bal- és a szélsőbaloldahn.) Hát csak mi és nem önök is követték-e ezen utakat, önök és a hadvezető parancsnokok és mások nem adoptálták-e ugyanezt? Hiszen tudok rá esetet, amikor egy őrnagy, aki nem birja a magyar állam nyelvét, magyarul jelentetett magának, hogy megmutassa együttérzését a magyar katonával, akinek nyelvét ő, sajnálatára, nem bírja.* Azután a zászlóknak ez a felhasználása, amiről szóltam, nem mind azt mutatta-e, hogy önök is felismerték annak igazságát, amiért most mi szemrehányást kapunk, de amiben, ha csak véletlenül is van odadobva, az a lappangó, az az elrejtett vád foglaltatik, hogy az ellenzék múltbeli követelései nem a katonaság erősítésére, nem harczkészségének gyarapítására, hanem csak gyengítésére szolgáltak. Hát ebből merítsünk mi tápot, hogy mi lesz a kormánynak jövőben ezen gondolatok körül a fölfogása? Ez szolgáljon nekünk erre irányadóul? Ilyenek után inkább reménytelennek kell látnunk a.helyzetet, mint reménynyujtónak. Es a gazdasági téren is azt hitessék el magukkal és azt kelljen nekünk elfogadni, hogy ami az egész világ gazdagságának és teherviselő képességének csak fejlesztésére szolgál, azt nekünk lehetetlenség elérnünk ? Hogy nekünk csak Magyarország mezőgazdasági helyzetét kell erősíteni ? Nekünk, t. ház, arra van szükségünk, hogy Magyarországot teljes gazdasági élettel ajándékozzuk meg. Teljes ipari életet kell itt teremtenünk, az iparélet minden feltételét megadnunk, ha azt akarjuk, hogy azon nagy terheket, amelyek egy modern államra nehezednek, elviselni képesek legyünk. Most legalább is egy ujabb, ha nem is pozitív ígéretet, de legalább a szabad kezet kellene ennek a nemzetnek megadni. S ime önök tárgyalnak rejtelmes utakon s rejtelmes arczvonásokkal sejtetni engedik, hogy ha nem lesz 20 év, vagy lehet hogy 20 év lesz, de hogy 10 évi lekötöttség bizonyosan lesz, azt teljes bizonyossággal következtetni engedik. Talán mint vívmány fog jönni, hogy a nemzet gazdasági lekötöttsége ismét csak további 10 évre fog meghosszabbíttatni. Nem ezek a módok, t. képviselőház, amelyekkel a nemzetet ellenszolgáltatásképen és ezen háború jutalmaként megajándékozni szükséges. Nem szabad bevárni azt az időt, mikor a béketárgyalások majd annak idején lezáródnak, mikor itt a régi közjogi viszonyok megint megerősödnek, mikor itt ismét feléled a régi »lehetetlenség« egész ereje a nemzet ellen, hanem fel kell használni most az időknek ezen forgatagát, amikor a nemzet szolgáltatása érték, amikor a nemzet összes tulajdonságai kitűntek és amikor a nemzet joggal állhat oda : ismerjetek el engem államnak, ismerjetek el ezeréves nemzetnek e földön és adjátok meg mindazokat a föltételeket, amelyek egy szabad állam és szabad nemzet tulajdonában kell, hogy legyenek. Ehhez kell segítség. Nem elég háborús időkben egyes pártok, egyes képviselők akcziója ; ehhez kell hogy a nemzet egész egyeteme, élén elsősorban a kormánynyal, síkra szálljon, hogy megszerezze a magyar államnak nemzeti léte, egyénisége teljességét. Akkor ezután a nehéz és kinos, de dicsőséges küzdelmekben gazdag háború után egy szép, eredményes jövőbe fogjuk vezetni a nemzetet, ami meg fogja jutalmazni a háborúban kiontott vért és a háború nyomán támadt pusztulást. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház ! Beszédem végén még két témát kívánok csak rövidebben érinteni. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Az egyik téma a román kérdés, de a román kérdés oly alakban, amelyre semmi választ nem kívánok az igen t. ministerelnök úrtól. Hiszen tudjuk mindannyian, hogy a helyzet súlyos, de meg vagyunk arról győződve, hogy mindent elkövetnek arra, hogy ez a végzetes összeütközés, amely ugy szomszédainkra, mint reánk csak káros lehet, be ne következzék ; bízzunk is benne, hogy ez sikerülni fog. De ki akarom itt fejezni azt, mit jelent Magyarországra nézve Erdély birtoka és miért kell nekünk Erdélyhez utolsó csepp vérünkkel is ragaszkodnunk. 35*