Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-647

20 047. országos ülés 1916 kül következik be. A hozadéki adóknál, ahol meg van állapítva az adóalap, csak ugy lehet nagyobb eredményeket elérni, ha az adókulcsot megváltoztatjuk, illetve emeljük, ami mindig igen kényes, igen fájdalmas műtét. Sőt ennek a műtétnek igen káros visszahatása lehet, mert a hozadéki adók és par excellence a földadó, az idők múlásával többé-kevésbbé dologi teherré válik, dologi teherként vétetik tehát mindig át az ujabb vevő által; ennek következtében ennek a dologi tehernek az emelése annyit jelent, mint az érték egy részének megsemmisítése. Az adó felemelése tehát azt idézné, elő, hogy pl. a magyar földbirtok ennyi és ennyi millióval vagy milliárddal kevesebbet ér. A személyi adóknál ellenben az adókulcs emelése nélkül a nemzeti jövedelem haladásával halad és emelkedik az adóbevétel is. Ezeknek az adóknak továbbá az a nagy előnye, hogy miután a személyből indulnak ki, igazságosabbak lehetnek. Ezeknél lehet alkalmazni olyan berendezéseket, amelyek az igazságosságot előmozdítják ; ezek közé tartozik különösen a létminimum adómentessége és a progresszív adókulcs. Igaz hogy egyesek felfogása szerint ezeket a berendezéseket bizonyos körülmények között a tárgyi adóknál is be lehet hozni. Az én nézetemmel ez nem egyezik. En azon a nézeten vagyok, hogy azt következetesen, helyesen és igazságosan csakis a személyi adóknál lehet keresztülvinni, mert én csak ugy tudok két egyén között különbséget tenni, ha az ő összes viszonyaikat, hogy ugy mondjam ; egész gazdasági és pénzügyi fotográfiájukat magam előtt látom, Akkor tudom, hogy mi az ő bevétele, mi az ő kiadása, terhe, mekkora a családja, katonai kötelezettséget teljesit-e, nem szenvedett-e súlyos betegségben, amely költséget okozott, — akkor tudom ezeket az enyhitő körülményeket számításba venni. Ez a tárgyi adóknál keresztülvihetetlen. Ez is igen nagy előnye a személyi adóknak, ezért tehát azt az irányt, amelyet a javaslatok követnek, határozottan helyeslem. Azonban mégsem szabad megfeledkezni arról, hogy habár ebben a tekintetben nagy előnyöket mutatnak a személyi adók, mégis — hiszen az emberi alkotások nem tökéletesek — ott is látunk nagy bajokat, hiányokat és tökéletlenségeket, amelyekről nem szabad megfeledkezni még akkor sem, ha az egész világ behozza, mert hiszen az egész világ érzi természetesen azok hátrányát. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy más államok korábban hozták be ezeket az adónemeket, s ennek következtében értékesithetjük az ő tapasztalataikat. Nem szabad tehát abból a túlságosan vérmes, op'imisztikus felfogásból kiindulni, hogy ezeknek az adóknak a létesítése tényleg már biztosítja azt a teljes igazságosságot, amelyre az államnak az adóztatásnál törekednie kell. így csak egyet akarok például felhozni. Itt vannak a tapasztalatok az osztrák jövedelmi adónál. Ausztriában már 1896-ben behozták a jöveauguszíus 9-én, szerdán. delmi adót, ott tehát már 20 "év óta áll fenti. Mit látunk ott, ami igazán megdöbbentő % Azt, hogy a jövedelmi adóteher súlyának nagy része azokra esik, akik állandó fizetésből élnek. Ez maga már — fájdalom — igen súlyos kritika ezen adónemre nézve. Húsz év alatt nem lehetett ezen segíteni. Mit jelent ez ? Azt, hogy a jövedelmet ott tudják megfogni, ahol azt hivatalból az utolsó krajczárig ismerik ; azt a szegény — va

gy nem szegény — tisztviselőt tehát az utolsó krajczár után is megadóztatják, ellenben a többi jövedelemforrások nem szerepelnek megfelelő arányban a jövedelemadóból származó bevételek között. Ha pl. az osztrák statisztika adatait nézzük, akkor azt látjuk, hogy az állandó fizetésből élők a jövedelemadó-bevételnek 40'99%-át nyújtják. Ez annyit jelent, hogy az adóteher 4 tized részét, majdnem a felét ők viselik, sőt néhány év előtt még körülbelül 50 %-át fizették. Ellenben a földbirtok csak 6 90, a házbirtok 8'90, a tőkebirtok 11'80. és a hasznot hajtó foglalkozások 29'35%-kal szerepelnek. Látjuk tehát, hogy igen nehéz a jövedelmeket utolérni. Hiszen az angolok is tapasztalták, hogy évtizedek kellettek hozzá, hogy a vallomások a valószínű nemzeti jövedelemnek körülbelül 50%-át elérjék. Ezenfelül még 15—20%-ot az-adóigazgatási közegek — amint szokás mondani — »kimunkálnak«, ugy hogy 70% az eredmény, de egészen mégsem tudják utóiérni. Azonkívül még egy körülményre kell figyelemmel lenni, ha jól emlékszem, a t. előadó ur is említette, hopy t. i. ezt az adót roppant nehéz a vidékre kiterjeszteni, különösen gyér néjDesség mellett, mintegy jóléti adót. Ez ímVdonképen inkább a városi népesség adója, a jólétben élő — well to do — osztályoknak kell hogy viseljék és vállalják ezt a jövedelemadót. A vidéken azonban, különösen olyan országban, mint Magyarország, ahol a népesség gyéren lakik, ott a jövedelmet utolérni és megadóztatni rendkívül nehéz, már csak azért is, mert a jövedelem fogalmát sem olyan könnyű meghatározni. Mindennap használjuk ezt a fogalmat, de tulaj donképen igen kevés ember van vele tisztában, hogy mi értendő jövedelem alatt. A mi törvényünk meghatározása is épenséggel nem szerencsés. Mert hisz ha a^t következetesen akarnók alkalmazni, akkor mindazt, amit valaki ajándékul kap, jövedelemnek kellene számítani és bevallani. Szóval bizonyos területre, bizonyos társadalmi osztályra szorítkozik ez adó keresztülvitele s ennélfogva, hacsak nem akarunk egészen elzárkózni az igazság elől, nem mondhatjuk, hogy így teljesen biztosítottuk az igazságos tehereloszlást. Ami a vidéki és városi népesség közötti különbséget illeti, ép az ellenkező állapotot találjuk a vagyonadónál. Itt a vidéket lehet jobban megfogni, t. i. azokat, akik ingatlanból élnek és kevésbbé lehet megfogni az ingó vagyont. Azért annak az impressziónak, melyet az adótörvény-