Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-649

108 649. országos ülés 1916 augusztus 11-én, pénteken. közé tartozik a 26. §. is, amely a vallomásokról rendelkezik. Ennek következtében ennek kasznak külön kiemelése látszólag felesleges, azonban némi indokoltságát mégis meg lehet találni és ez a némi indokoltság az előző bekezdés rendelkezéseiből áll elő. T. i. az előző bekezdés a minimális kereseti nyereség alapján való megadóztatásról szól. Azt mondja t. i., liogy amennyiben az adófelszólamlási bizottságok előtt más adatok nem állnak, akkor a minimális kereseti jövedelmek alapján történik a megadóztatás. Hogy tehát valaki ebből a rendelkezésből ne olvashassa ki azt, mintha ebből a vallomásadás kötelezettségének megszűnése is következnék, ezért történik ennek a rendelkezésnek beiktatása. Viszont az a rendelkezés, hogy vallomást csak azok tartoznak adni, akiknek jövedelme 10.000 K-án felüli, egész javaslat természetéből, tendencziájáből folyik. Nem olyan tiszta a 11. §. 7, pontjában foglalt rendelkezés, amely azt mondja, hogy az 1909:X. t.-ez. 36. §-ával szemben, amely az 1914. évi törvényben érvényre emeltetett, szemben az 1912: LIII. t.-czikk 39. §-ával, most az 1912 :LIII. t.-czikk 39. §-a lép érvénybe, amelynek rendelkezései értelmében azok, akik vallomást nem adnak, 1%-ot, ha pedig felhívásra sem adnak vallomást, 4%-ot fizetnek. A most életbeléptetni kivánt rendelkezés azonban ezt akképen módosítja, hogy aki vallomást nem ad, az fizet 5%-os pótlékot, ha pedig felhívásra sem ad vallomást, akkor 10—15%-ig terjedő pótlékot fizet. Hát ha azt keresem, hogy ennek a rendelkezésnek van-e indokoltsága, van-e rá szükség, akkor azt látom, hogy erre a drákói intézkedésre a multak után és a jövedelmi adó eddigi eredményei és azon tapasztalatok után, amelyeket a jövedelmi adónál tettünk, szükség nincs. Mert abból a statisztikából, amelyet a jövedelmi adóra vonatkozólag kaptunk, megállapíthattuk. hogy az adózok száma 14.028 volt, akik közül 9730 adott vallomást, tehát 65'84%, az adózóknak tehát oly nagy tömege, hogy abszolúte nem lehet mondani, hogy szükség van külön szigorú intézkedésekre, amelyek vallomás adására ösztököljék. Ha hozzá veszszük még, hogy első izben törtónt ez, látják, hogy normális eszközökkel is lehet hozzá nevelni a közönséget, mert tekintve az adó eredményét, semmi sem indokolja ennek az intézkedésnek a szükségét. Hiszen amikor maga a minister ur 15 milliót preliminált az adóból, a pénzügyi előadó ur pedig 12 millióra redukálta, viszont a gyakorlati eredmény 27 milliót mutat ki, még ha a közigazgatási bíróság határozata folytán le is szállíttatik, ez mindenesetre oly eredmény, amely ennek a drákói intézkedésnek alkalmazását nem indokolja, sőt szerintem teljesen szükségtelenné, feleslegessé teszi. Ami az adóösszeirás kérdését illeti, erre vonatkozólag a javaslat ugyanazon a nyomon halad, mint az 1914. és 1915. évi törvény és kimondja, hogy az adóösszeirást a községekben és városokban nem az adőösszeiró küldöttségek fogják végezni, hanem a hivatalos közegek és az összeíró küldöttségek csak a törvényhatóságokban fognak működni. Ha az ember ennek az intézkedésnek okát keresi, azt magában a javaslatban találja meg, mert a javaslat nem ad indokolást, hanem egyszerűen utal arra, hogy ez a rendelkezés megegyezik azzal, amely az 1914-iki és 1915-iki törvényben volt. Megnéztem tehát az 1914-iki törvényre vonatkozó rendelkezést és abban azt találtam, hogy az összeíró küldöttségeknek működését a minister 1914ben szükségtelennek találta egyrészt azért, mert ad hoc adóról volt csak szó, másrészt az adózók száma csekély volt. Ha ez az indokolás részben meg is állott, bár szerintem akkor sem állott meg teljesen, de mondom, ha meg is állott 1914-ben, a mai viszonyok mellett, amikor ez a javaslat az adózók igen nagy és mély rétegeire kiterjesztetett, helyet nem foglalhat. És ha mégis keresem az okát, akkor nem találhatom másban, mint abban a tendencziában, amelyet, sajnos, a pénzügyminister urnái tapasztalunk, hogy az autonóm forumok révén megalkotott szerveket az adókivetés és megállapítás sorából lehetőleg kivegye. Pedig nekünk feltétlenül ragaszkodnunk kell mindazokhoz a garancziákhoz, amelyek ebben a tekintetben magában az alaptörvényben, az 1909-iki jövedelmi adótörvényben vannak és nem találom helytállónak az indokolást azért sem, mert ha kevés számú volt az adózó, ugy most nagyon nagy az adózók száma. Mert ne felejtsük, hogy ma nemcsak a 10.000 K-án felüli jövedelmi adóra vonatkozólag fog megtörténni az intézkedés, de az 50.000 K-án felüli vagyonra is, ez az összeírás pedig mélyen fog belenyúlni. És ne feledjük, hogy ezek a kérdések nagyon mélyen érintik a polgárság érdekeit és fontos, hogy ezek az igazságnak és valóságnak megfelelően állapíttassanak meg. Garancziát ebben a tekintetben csak akkor nyújtanak, ha a polgárok látják, hogy a maguk kebeléből kiválasztott összeíró bizottságok tagjai végzik a munkát és ellenőrzik, megrostálják a hivatalos közegek ez irányú munkálkodását. Az összeírásra vonatkozó végrehajtás a törvény szerint is rendeletnek van fentartva és a minister ur a javaslatba bevette ezt a rendelkezést. Egészen helyes. A rendelkezéssel kapcsolatban nekem azonban egy kérelmem van hozzá és ez, hogy abban a rendeletben, amelyet ő e tekintetben ki ad, legyen szives gondoskodni arról, hogy az adókivető forumok elé csak azok az adatok kerüljenek az összeíró küldöttség javaslataként, amelyeket tényleg az adőösszeiró küldöttség állapított meg és ne történhessenek azok az esetek, amelyek most igen gyakran fordulnak elő, hogy ugyanis az adőösszeiró küldöttségek