Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-635

635. országos ülés 1916 június 14-én, szerdán fii tói az áldozatoktól, amelyek múlhatatlanul szükségesek azoknak a nehézségeknek az elhárítására, amelyek a termelést nehezítik, a fogyasztást és a gazdaság rendes körforgását terhelik, a közlekedést akadályozzák, főleg pedig pénzértékünk helyreállításához szükségesek. Igen, t. ház, el kell magunkat határoznunk a háború utáni gazdasági átmenetre a legnagyobb beruházási politikára. Bármilyen nagy áldozatot hozzon is az állam ebben a tekintetben, mind aránytalanul kicsi lesz ahhoz képest, hogy minő gazdasági és szocziális bajokat lesz vele módjában megakadályozni. (Helyeslés a baloldalon.) És itt áttérhetek azokra a szocziális kérdésekre, amelyek a háború után reánk várnak az ipari termelés nehezebb átmenete kapcsán, amelyet illetőleg kötelességem megjegyezni, hogy amennyire nem optimisztikusan nézem a közvetlen következményeit a háborúnak közgazdaságilag, azonkéjDon erős meggyőződésem, hogyha átsegítettük az ipart és a mezőgazdaságot a maga nehézségein, akkor igenis természetszerűleg kell bekövetkeznie egy gazdasági fellendülésnek, tehát nem hosszú időre menőleg gondolok én súlyosabb gazdasági viszonyokra, hanem arra a természetes átmeneti időre, amely minden nagy megrázkódtatásnak szükségszerű következménye. T. ház! A másik csoportja ezen gazdasági nehézségeknek, amelyekre az imént voltam bátor utalni, a munkáskérdés lesz. Százezernyi meg százernyi ember tér vissza a harcztérről, anélkül, hogy foglalkoztatása biztosítva volna. Nincs nyersanyag a termelés folytatására, ennek üzemredukczió a természetes következménye, tehát olyan szocziális bajok következhetnek, amelyeket megelőzni a kormánynak imminens kötelessége. Legyen szabad e tekintetben egy eszmét felvetnem, amely talán enyhítheti a bajok rohamos beállását, amely eszme kapcsolatban van a leszerelés kérdésével. Sokan talán furcsának fogják találni, hogy ma, amikor még a háború annyira dul, már a leszerelés kérdéséről beszélünk, de az az intézkedés, amelyet ajánlani bátor vagyok, hosszú előkészítést igényel; nem is az én eszmém, hanem egy tanulmányból merített következtetés; Németországban t. i., amint a német előkészületek tanulmányozása közben tapasztaltam, már több, mint féléve gyakorlatilag foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. T. i. arról van szó, hogy a kormány gyakorolja a maga befolyását a leszerelés kérdésében abban az irányban, hogy a hadvezetőség ne a tömeges leszerelés álláspontjára helyezkedjék, hanem az individualizáséra. Arról van szó, hogy azok küldessenek haza előbb, akiknek itthon már állásuk van, akik hazajőve, azonnal keresetképesekké válnak, mert hiszen a családi pótlék, illetőleg a hadisegély is megszűnik a leszerelés időpontjával és a hazajövő férfi a nyomort fogja szaporítani, ha kereset nélkül marad és nem az anyagi helyzet javításában fog közreműködni. Arról van tehát szó, hogy a leszerelésnél kontaktus létesüljön a hadvezetőség és a hazai közgazdaság között, hogy mikép a hazai közgazdaság támogatta a hadviselés érdekében a hadvezetőséget, azonképen most megfordítva, a hadvezetőség támogassa a hazai közgazdaságot és a hazai szocziálpolitikát és pedig ne csak a szorosabb értelemben vett munkásokat illetőleg, hanem a magántisztviselőket, kereskedelmi alkalmazottakat és más hasonlókat illetőleg is. Lehet, hogy sokan ezt kivihetetlen gondolatnak tartják, amelylyel talán nem érdemes foglalkozni, de azok megnyugtatására szolgáljon az a felvilágosításom, hogy Németországban ez a munka már folyamatban van, az individualizálás ebben az értelemben a csatatéren levő csapatoknál már folyik és igy nem utópisztikus, amit én javaslatba hozok. Teljes elismeréssel kell itt honorálnom a kormánynak azt a rendelkezését, amelyet a háború utáni munkaviszony tekintetében tett; nevezetesen abban az irányban rendelkezett, hogy a munkaviszony a háborúba való bevonulás folytán az alkalmazott és a munkaadó között nem szűnik meg, csak fel van függesztve, csak időközileg szünetel, az alkalmazottat tehát munkaadója a leszerelés után régebbi állásába visszahelyezni tartozik. Amilyen fontos ez szocziális szempontból, ép olyan nelióz annak gyakorlati keresztülvitele akkor, ha viszont a gazdasági élet folytonosságának biztosításáról nem gondoskodunk olyképen, hogy a munkaadó az alkalmazottat munkába vehesse ismét, mert ha üzeme szünetelni kénytelen, akkor illuzóriussá válik az egész rendelkezés, akkor lesz egy okos rendeletünk, amelyet azonban gyakorlatilag megvalósítani nem tudunk. Egy másik nagy szocziális kérdés lesz a női munka kérdése ipari vonatkozásban. Most a háborúban kisegít a nő a termelésben. A háború után vissza fognak térni a férfiak ós már az imént említett kormányrendelettel szemben is előáll helyzet, hogy mi történjék akkor azzal a nővel, aki pótolta a szükség idején a férfit? Előáll azután az a kérdés, vájjon a női munkát nem fogják-e felhasználni akarni a bérviszonyok rontására és egy ujabb szocziális küzdelem provokálására ? Itt, t. ház, rendészeti intézkedésekkel nem lehet segíteni, itt mélyreható kormányzati intézkedések, sőt talán törvényhozási intézkedések lesznek szükségesek, hogy elébe vághassunk azoknak a veszedelmeknek, amelyek fenyegethetnek akkor, ha idejekorán és kellő körültekintéssel nem gondoskodunk. Hiszen, ha már a munkáskérdésnél tartok, akkor méltóztassék elgondolni azt a rettenés helyzetet, amely elő fog állani a drágaság kapcsán, amely állandó veszedelmet fog képezni évek hosszú során át az e^ész közgazdasági életre, mert bármily magasra is emeltessenek a munkabérek, oly