Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-635

50 6.3-5. országos ülés 1916 június lé-én, szerdán nyaira való tekintettel és kellő nyomatékkal a felsőbb hatóság állapítsa meg az árakat, ezen felül követelhesse az árak betartását a rekviziczió-kényszer eszköze utján. A inult év novemberében kiadatott egy rendelkezés, amelynek alapján, ha az elsőfokú hatóság jelentést tesz, indokolt és konkrét esetben ma is el lehet rendelni a rekvizicziót. Általánosságban nem akarták megadni a jogot, hogy az élelmiszerek rekviráltassanak. De mig a jelentés fölérkezett, a rendelkezés pedig leérkezett, mundus se expedit, a rekviziczió elkésve jött, nem volt meg a kellő eredménye és a forgalmat a közbeeső intézkedések csak megnehezítették. Ami a konkrét kérdéseket illeti, ugy itt van pl. a huskérdés. Hallomásból tudom, hogy a kormány a sertések árának makszimálásával foglalkozik. Tény, hogy a hus árának szabályozása az élőállat árának szabályozása nélkül felette nehéz és prekárius. Ebből most különös viszonyok állottak elő. Egyes hatóságok túllőttek a czélon. így pl. Makó városában makszimálták a hus árát 5 korona 20 fillérben, amikor az élőállat ára kgként 4'50—5 korona. Ennek folytán olyan olcsó lett ott a hus, hogy most már három héten óta nem látjuk. (Igás! Ugy van!) Pedig nem azt kellene tekinteni, hogy az a marhahús drága, hanem a relácziókat kell tekinteni, mert lehetetlen relácziók csak lehetetlen helyzeteket teremthetnek. T. ház! Ezek után legyen szabad a háborús kérdésekkel kapcsolatban még néhány más társadalmi kérdéssel foglalkoznom. Ott van a hadsegélyezés kérdése. Azok, akiknek férjei, gyermekei a harctéren teljesítenek szolgálatot, az 1882. XI. t.-c. alapján az állam által napi ellátásban részesülnek. Sajátságos, hogy ezen nagyon humánus és állami szempontból is igen fontos kérdés sokszor igazságtalan és majdnem antipatikus felfogással találkozik, mintha mindig kikeresnék azokat a szubjektumokat, akik a segélyezéssel visszaélnek, de elfelejtik, hogy ha a sok százezer segélyre szoruló közt akad 10 —15% léha is, de azért a segélyezések a többségre nézve elengedhetlen jótéteményt képeznek. Én a magam részéről legalább ennél szebb institucziót alig ismerek. És merem mondani, hogy annak, hogy a háborúnak 22 hónapját igy kiáltottuk és mindenki nyugodtan megadta magát sorsának, nagyon jelentékeny része van ennek a segélyezésnek, (Helyeslés a jobboldalon.) amelynek csekély része talán léháknak és haszontalanoknak jut, túlnyomó része azonban az ezen segélyre valóban szorulóknak helyzetének enyhítésére szolgál ós ezért a magam részéről ezen segélyezés kérdésével foglalkozni, a legnagyobb kötelességek egyikének ismerem. (Élénk helyeslés.) Itt utalok arra, hogy a háború hosszú folyamata alatt megállapítható, hogy az átlagos keresetnek megfelelően körülbelül 1 korona 80 fillérnyi összegben folyósított segélyek a mostani megélhetési viszonyok közt csekélyeknek mondhatók, különösen ha tekintetbe veszszük annak az 1 korona 80 fillérnek vásárlási erejét és azt, hogy az, aki ezt az 1 korona 80 fillért kapja, egészen más helyzetben van akkor, mikor munkakeresője otthon van, aki a háztartáshoz valónak egy részét terményben megkeresi, az 1 korona 80 fillért pedig mint pótlékot kapja, mint most, mikor a drága gabonát, kukoriczát, húst ebből az 1 korona 80 fillérből kell hogy megszerezze, még ha 6—10 gyermeke is van. Én teljes mértékben tudom méltányolni, hogy ennél a nagy kérdésnél is a financziális szempontra különös tekintettel kell lenni és hogy nem szabad túlzásba mennünk. Mikor a háború kezdetét vette, akkor az 1882 : XI. t.-cz. alapján lettek a segélyek folyósítva. Ezt természetesen a háború első heteiben nem tudták effektuálni, hanem csak másfél- és kéthónapi időszakra. Akkor azután a segélyek túlhamar jöttek egyrészt s azok kiosztása az 1882 : XI. t.-cz. szerint lett végrehajtva, ugy hogy voltak segélyek, ahol 180—200 koronát fizettek ki két hónapra visszamenőleg olyanok kezéhez, akik nagyon kevés készpénzt láttak életükben ós akik ép ezért néha bizony engedtek a költekezés kísértésének is. Amidőn azonban a múlt évben, a háború további folyamán redukálták ezeket a segélyezéseket, még pedig ugy, hogy a makszimumot állapították meg, tudtommal átlagosan 1 korona 80 fillérrel, akkor talán mégis cl méltóztattak felejteni azt, hogy ezekkel a levonásokkal egyedül és kizárólag épen azokat a családokat sújtották, ahol sok gyermek van, mert \ü. az a család, ahol — mondjuk — anya és két gyermek, van, épen annyi segélyt kap, mint amit kapott eredetileg, a nagyobb számú gyermekkel megáldott családok azonban, minél több volt a gyermek, annál nagyobb levonásban részesültek. Nem tudom, lehetséges lesz-e — de szeretném remélni, hogy a pénzügyi helyzet lehetővé fogja tenni — a segélyek felemelését, de ha ez nem menne, inkább lehetne az átlagos segélyeknél valamivel lejebb szállni, azonban a gyermekek számát — mondjuk — legalább is hatig honorálni, ugy hogy a hatgyermekes anyák egész 2 korona 50 fillér, 3 koronáig emelkedő segélyben legyenek részesíthetők. Ha valaki mindössze az egy korona 80 fillérre van utalva és abból hat kiskorú gyermeket kell fentartania, annak a mai viszonyok között ebből tényleg teljesen lehetetlen megélnie. Nagyon kérem tehát a kormányt, méltóztassék ezt a kérdést megfontolás tárgyává tenni és módot találni arra, hogy legalább a téli hónapokban, novembertől márcziasig, amikor a mezőgazgasági munka szünetel, a több gyermekkel bíró családok segélyösszege felemeltessék. Még egy kérésem volna, amely azonban, ugy tudom, a belügyminister ur által már honoráltatott is. Nevezetesen az állami tevékeny-