Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-635
635. országos ülés 1916 június li-én, szerdán. 45 megvan-e a mostani törvényben előirt egyéb kvalifikácziójuk. Nincs igaza a t. ministerelnök urnak, mikor azzal utasítja ezt el, hogy itt meg kell fontolni, alkalmasak-e ezek arra, hogy az államélet ilyen fontos funkcziójában részt vegyenek. Bocsánatot kérek, fontosahb funkczió az államéletben nem lehet, mint a haza védelme és akik ilyen hősiesen védelmezik a hazát, csak alkalmasak arra, hogy a nemzet tanácsát összeállító választásokban szavazatukkal ők is részt vehessenek. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hogy milyen értelmes és milyen érett erre a magyar köznép, különösen azok, akik a katonaságnál a tűzkeresztségen keresztülmentek, mi sem mutatja jobban, mint az az igazán lélekemelő eset, amelyet legújabban olvashattunk. Egy baka, aki irni-olvasni sem tudott, hősiessége jutalmául egyszerre káplárrá lépett elő, de ez oly ösztönt adott neki, hogy mikor sebesülten hazajött, felhasználta az itthon töltött időt tanulásra és jeles eredménynyel tette le a negyedik elemiből a magánvizsgát. Ahol tehát ilyen fejlett értelmiséggel találkozunk, ott a hős katonáktól elvonni az állami életben való részvétel jogát egyáltalában indokolatlan és tarthatatlan. Ha a t. ministerelnök ur továbbra is megmarad ennél a makacsságánál, akkor a hullámok össze fognak csapni feje fölött, mert a háború után lehetetlen lesz ez elől elzárkózni, oly általános követelménykép fog ez előtérbe lépni, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy röviden rámutassak még néhányára azon indokoknak, amelyek fokozzák bizalmatlanságunkat a mostani kormányzattal szemben, utalok egyebek közt a közélelmezés és általában az elsőrendű életszükségletek fedezése tárgyában kibocsátott kormányrendelkezések viszszásságaira, hibáira és súlyos mulasztásaira. Vagy ha nézem másik téren a ozenzura kezelését, valósággal felháborodás kell, hogy elfogjon bennünket, ha látjuk, hogy a sajtót menynyire agyonczenzurázzák. (Ügy van! balfélöl.) Talán nem yétek vele, ha felemlítem azt a tényt, hogy 0 felségének, ami nemes gondolkozású, fenkölt lelkületű királyunknak a lengyelek üdvözletére adott választáviratát nem engedte a czenzura közölni. (Derültség balfelöl.) Ennél klasszikusabb tanúság csak nem szükséges a czenzura „furcsaságainak bizonyítására. íme, még magát O felségét, fenkölt királyunkat is czenzura alá vetik. Ez már igazán legnagyobb mérvű túlhajtása a czenzura visszaéléseinek. Volt idő, amikor a Bákóczi-gyalázások elleni védekezésekre vonatkozó czikket szintén nem engedtek közölni, egyszerűen törölték. De van még valami, ami még a belpolitikai helyzet szempontjából is igazán nevetséges kicsinyesség, bár nemzeti szempontból magában elég jelentősége van, mert hiszen a nemzet — ugyebár — nem pusztán csak nyelvében, de egyebek mellett külső jelvényeiben is él. Ez — amit elmondandó leszek — legújabban ak. kor történt, amikor itt a székesfővárosban az angolok fölött aratott nagy német tengeri győzelmet ünnepeltük. Ha egy nemzet szövetségestársának nagy győzelmét ünnejdi, akkor is nemzeti ünnep ez, tehát mindenekelőtt a nemzeti külső jelvényeknek kell kidomborodniuk. Bécsben hasonló ünnepek alkalmával a feketesárga és Berlinben a német zászló — igen helyesen — van nagy tömegekben, mellettük aztán megfelelő szép arányban minden szövetséges államnak zászlója is. Nálunk nem is erről volt szó, mert hiszen a középületeken és a magánházakon nem taj^asztalhattunk nagy aránytalanságot, ellenkezőleg a legtöbb esetben azt tapasztaltuk, hogy több a nemzetiszínű zászló, mint a többi zászlók, viszont a szövetséges társak zászlai is megfelelő egymással egyenlő arányban voltak kitűzve egymás mellett, ami egészen helyes. De történt a következő eset, amelynek magam is szemtanuja voltam, midőn egy másik volt képviselőtársammal együtt 15, vagy 20 perczig szemléltük a dolgot. A közúti vasút kocsijai apró zászlócskákkal voltak feldíszítve. A Kossuth Lajos utcza, a líákóczi-ut, a Muzeum-körut és a Károly-körut szögletén álltunk, ahol tehát láthattuk a minden irányból jövő kocsikat; legalább 15 kocsit láttunk elhaladni magunk előtt, vagy 10—12 kocsin kizárólag fekete-sárga zászlót láttunk, jóval kevesebb számban, de egymással egyenlő arányban a szövetséges államok zászlóit, mig végre felfedeztük, hogy jön egy nemzetiszinü zászlókkal diszitstt kocsi is. Körülbelül 40—50 kocsit figyeltünk meg, de ezek közül legfeljebb 6—8 volt nemzetiszinü zászlókkal feldiszitve, mig 25, talán 30 kocsi is fekete-sárga zászlókkal díszítve. Mi nem vagyunk Ausztriának tartománya. Ezt egyik ellenzéki lap igen helyesen meg akarta kritizálni, elkértem a czikket az illető szerkesztőségtől, — nálam is van a czikk — hogy lássam, mi van benne. Abban a ezikkben semmi más nem volt, csak kritikája ennek az eljárásnak, ami igazán nem indokolta a törlést, mégis törölték. Kicsinyesebb kezelése a czenzurának alig képzelhető. (Ugy van! balfelöl.) A sajtószabadságnak ez a lenyügözése, fontosahb kérdésekben pedig már a nemzet életérdekeit érinti. A bécsi lapok pl. naponta közlik az osztrák testületek, sőt egyeseknek is túlzó követeléseit a kiegyezéssel szemben, ellenben a czenzura nem engedi, hogy a magyar ellenzéki lapok elhárítsák e támadásokat, sőt bizalmas körlevélben adták tudtul a lapoknak, hogy ilyen czikkeket ne Írjanak. Micsoda összefüggésben van ez a háborúval? (Ugy van! balfelöl.) Méltóztassék Ealkenhayn német vezérkari főnök és Bethmann-Hollweg német birodalmi kanczellár álláspontját követni, akik a német birodalmi gyűlésben kijelentették, hogy a czenzurának csak addig szabad mennie, amíg a hadviselés érdeke kívánja. (Ugy van! balfelöl.)