Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-645

645. országos ülés Í9l6 Julius 14-én, pénteken. 469 A t. pénzügyminister ur, amint látom, eltért attól az elvtől, igaz, hogy indokolja, amelyet a hadinyereségadó-törvényjavaslatnál oly erősen hangoztatott, hogy kénytelen adókönnyítéseket adni a nagybankoknak, mert Ausztriában ugyanilyen természetű császári pátens jelent meg. Itt a 2. §-ban felhatalmazást adat magának, hogy eltérően az 1908 : XXVIII. t.-cz.-től, amely bizonyos intézkedéseket csak arra az esetre enged életbeléptetni, ha azokat a birodalmi tanácsban képviselt országokban szintén életbeléptetik, ez alól felmentést adat magának, eltekinteni akar ettől, nem törődve azzal, miként intézik ott a dolgot. Igaz, hogy azt mondja az indokolás, hogy a szilvatermelési körülmények előfeltételei Ausztriában egészen mások és ennélfogva érzi, hogy helyesen cselekszik, ha igy tesz, de már ha én oly nagy törvényjavaslat letárgyalásánál egy pár nap előtt azt az álláspontot foglaltam el, amikor nagy, hatalmas pénzcsoportokról van szó és ez az álláspont a pénzcsoportoknak kedvezett, ugy gondolkozom, hogy legalább is taktikai szempontból nem helyes, ha akkor, mikor kisemberek sorsáról van szó, épen az ellenkező álláspontra helyezkedem. Inkább taktikai szempontból, mondom, jön ez elbírálás alá, mert meg vagyok róla győződve, hogy szakszerűen a pénzügyminister ur ezt indokolni fogja tudni, indokolta is, de ezzel a szegény embereken nincs segitve és a keserűséget nem tudjuk eloszlatni, ha látjuk, hogy az egyik osztály mily favorizálásban részesittetik azzal az indokolással, hogy kénytelenek vagyunk a favorizálást életbeléptetni, mert Ausztriában igy van és mikor kisemberről van szó, ahol az Ausztriára való hivatkozás a kisember javára dönti el a dolgot, akkor hatályon kivül helyezzük ezt az álláspontot és a kisembert roszszabb bánásmódban részesítjük. (Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Amint az előttem szólt t. képviselő urak mondták, ezekben a súlyos, nehéz időkben valóban szerencsétlen ötlet, hogy e kisüsttel való pálinkafőzést megszüntetjük. Eleget panaszkodunk, hogy nincs eléggé kifejlett gyümölcstermelésünk. A gyümölcstermelésnek egyik alapfeltétele a kisüstökkel való pálinkafőzés, mivel a hulladékgyümölcs, amelyet nem lehet értékesíteni máshol, ott mindjárt helyben kell értékesíteni. Nem lehet azt hosszú útra vinni, mert megromlik, elrohad. Tudjuk, hogy a szilva, baraczk, ha rohadni kezd, ez rohamosan megy, úgyhogy amíg az intézetbe akarjuk vinni, először is oly állapotba jut, hogy nem lehet felhasználni, de ha nem is jut oda oly állapotban, ismerjük a czukorrépatermelésnél a kellemetlenségeket a nagytőkével, amikor a czukorrépát kell átvenni, mennyi perczentet számítanak le sárra, mennyit számítanak le, hogy nincs jól megtisztítva a czukorrépa, most még az egyszerű kis parasztgazdát a félmétermázsájának vagy 2—3 métermázsájának elszállítására akarják kényszeríteni, messze útra, ami nem fizeti ki magát, mert vagy semmit sem kap érte, vagy pedig oly kis összeget, hogy nem fizeti ki magát odaczipelni, és inkább a trágyádémbra veti. En nem helyeslem ezt, mert őszintén megvallva, nem remélem, hogy a kisember érdeke mellett fognak ebben a kérdésben dönteni, de ha nem hagyják meg neki az ő üstjét, melyhez hozzá volt szokva még dédapjától fogva, adjanak ezeknek az embereknek kárpótlást, mert megfosztani őket egy hosszú időn át élvezett jogtól azért, mert ezek szegény, gyámoltalan, protektor nélküli emberek, az még sem járja. (Helyeslés a baloldalon.) Ott van a szeszadótörvény. Az állam annak idején adott a mezőgazdasági és az ipari szeszfőzdéknek egy bizonyos kontingenst. Az 1908. évi XXVIII. t.-cz. 88. §-ában szó van arról, hogy a mezőgazdasági és ipari szeszfőzdéknek ezt a 17.000 hektoliteres kontingensét, mely évenként 500—500 hektoliterrel emelkedett, elvonják, s akkor az ipari szeszfőzdéket, amelyek 1888 előtt kontingenssel nem birtak, de természetesen főzhettek szeszt az akkori adórendszer mellett, ennek fejében hektoliterenként 65 K megváltási díjban részesítették. Azt a hatalmas szeszfőzőt, Leipzigert, Neumannt vagy nem tudom hogy hívják, aM utoljára nincs ugy rászorulva a garasra, mint a szegény ember, azt kárpótolják, annak megadják a 65 K-t, de ezeknek a szegény embereknek, kiknek ez a joguk gyermekkoruk óta megvolt, azt lehet mondani családról-családra velük született, öröklött joguk volt, nem pedig egy uj az állam által adott jog, hanem régi jog, ezeknek nem fizetnek semmit, hanem ezt megint rábízzák valami részvénytársaságra, valami privát vállalkozóra, ki ezeket az embereket ki fogja használni, ki őket előnyeiktől egyszerűen meg fogja fosztani. Ez nagy visszahatással lesz a gyümölcsészetre, nagy visszahatással lesz szocziális tekintetben, nagy visszahatással lesz arra az érzületre, amelyet különösen a háború után nagyon is szükséges lesz ébren tartani, hogy azok, akik visszatérnek, lássák, hogy mi hű sáfárjai voltunk az ő jogaiknak mialatt odakünn küzdöttek. Az ilyen eljárás ismét egy uj lánczszem abban a nagy lánczban, amelylyel Magyarországot le akarják bilincselni: a hatalmasoknak mindent odadobni, a szegény embert pedig még szegényebbé tenni. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) En nem beszélek abból az érdekből, mert talán azon a vidéken, ahol én vagyok, a nép kisüstön főzné a szeszt, de én érzem, hogy ott, ahol egy elhagyatott kis hegyecske, egy kis halom van, amelyen semmi sem terem meg, mint az a nyomorult hét szilvafa, meg kell adni azt a lehetőséget, hogy annak a hét szilvafának a gyümölcsét a legjobban értékesíthessék, hogy legalább féligmeddig megtalálják számadásukat. Az ilyen eljárással, t. pénzügyminister ur, csak elkeserítjük a népet. Mi haszna van a t. pénzügyminister urnak ebből az államháztartás szempontjából? Ha két perczenttel megváltoztatta volna az adókulcsot a bankok hátrányára, az többet jövedelmezett