Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-635
4$ 635. országos ülés 1916 valósítja a hadirokkantaknál, vagy azoknál, akik az államnak tett másnemű szolgálataik folytán lettek munkaképtelenek. De a hosszú lejáratú bérlet helyett én mégis előnyösebbnek tartom az örökbérletet, persze addig, mig a föld az illetőnek tulajdonába átmenet, mert természetesen ennek a lehetőségét fenn kívánnám tartam. Arra is kell gondolni, hogy a lejáró bérleteknél a bérlő bizonyos függő viszonyba kerül a bérbeadótól. Már pedig én féltékenyen szeretném őrizni a népnek ugy gazdasági, mint politikai és társadalmi téren való függetlenségét. Ive engedjük azt a függetlenségi érzetet a népből kijmsztulni, hanem inkább növeljük azt. Nagyon helyesen mondja Nagy Emil arra nézve, hogy sokak szerint a kisbérlő kizsarolja a földet, hogy ez csak olyan állapotokra vonatkozik, mikor csak j^ár évre kapja meg a földet, mert akkor természetesen igyekszik azt jól kihasználni, mig ha hosszabb időre kapja, vagy pláne örökbérletet kap. akkor a kisgazda is a legjobban fogja megmunkálni a földjét, mert ehhez ő épen olyan jól ért, mint a nagygazda. Hallunk oly okoskodást is, hogy a nagybirtok aránylag többet termel, mint a kisbirtok, tehát már ezért is előnyösebb, meg hogy ha kisbirtokba megy át a nagybirtok, kevesebb lesz a fölösleg, kevesebbet ekszportálhatunk. Mindenekelőtt tagadom, hogy a nagybírtok többet tudna kivenni a földből; sőt ellenkezőleg, a kisbirtok vesz ki többet. A különbség az, hogy a nagybirtokos ugy beosztja a vetésforgást, ahogy azt az éghajlat és egyéb viszonyok megkívánják, s ezért termése jobb. De az a kisbirtokos, aki á—5, vagy 10—12 katasztrális holdon gazdálkodik, nem tudja a vetésforgást ugy megállapítani, hogy minden termése rekordtermés legyen, hanem csak ugy, ahogy a szükség parancsolja. Mert az a kisgazda, aki gabonát termel, csapásnak tartja, ha neki pénzen kell vennie kenyérnek való gabonát. Ö nem tarthatja be tehát azt a 4—5 éves vetésforgást, hanem minden harmadik vagy második évben kell ugyanott búzát vagy rozsot vetnie, néha egymásután kétszer is. Persze igy azután a nagybirtok hozama egy-egy esztendőben több lesz, mint a kisbirokosé, de mivel a kisgazda kétszer is termel, mig a nagy gazda csak egyszer, a kisgazda mégis többet hoz ki a földből. Arra nézve, hogy ha elszaporodik a kisbirtok, kevesebb búzát fogunk eksz porta Ihatni —mert. még ilyet is mondanak — csak azt jegyzem meg, hogy ez oly erőszakolt ráfogás, melyjyel nem is érdemes foglalkozni. Ha Magyarországon lesz elég munkáskéz, ugy hogy a magyar földet magyar munkáskezek fogják megművelni: majd azok gondoskodnak, hogy legyen fölöslegük. Különben az volna legnagyobb szerencséje az országnak, ha annyi magyar né}} lakná, hogy amennyit csak ki tudunk kaparni a földből, azt mind magyar ember fogyasztaná és ne kellene külföldre küldeni. Nagy Emil előadásában benne van az is, hogy »egyébként természetesen szabad kezet kellene engedni a tekintetben, hogy kiknek és mily feltété- ' június 14-én, szerdán. lekkel engedjék haszonbérbe e területeket«. Ebben nem érthetek vele egyet. Mert ha újra csak ugy csh náljuk meg a birtokpolitikát, hogy a nagybirtokosok csak annak adnak földet, akinek jónak látják, akkor ott állunk, ahol most vagyunk. Most is vannak egyes nagybirtokosok, akik adnak bérletet, de igen sok esetben — személyes tapasztalásból beszélhetek — ott, ahol legjobban kellene és áldásos volna a népre és az országra, ott egyáltalán nem ad a nagybirtokos, mert nem akar adni. Tehát már a birtokpolitika megalajjozásánál nem biznám a tulajdonosra azt, hogy kinek akarja odaadni a birtokát, ha már az a birtok kiadás alá kerül. Felemlíti Nagy Emil t. barátom, hogy sietni kellene ezzel a birtokpolitikával, mert a nag3'birtokoknak egy jó része, mire a háború véget ér, már uj gazda kezén lesz, ^agy uj nagybérlőhöz kerül. Ha ezt én mondanám, ezt talán leczáfolnák, de amikor Nagy Emil mondja, aki herczeg Esterházy jószágkormányzatában benne \?an, az ő jogtanácsosa, akkor senkiben sem lehet kétség az iránt, hogy ez nem igy v 7 olna. Hiszen láthatjuk, hogy az a nagybirtokosság, amelyik fél odaadni a földjét a kisbirtokosnak csak bérletrendszcrben is, nem húzódik attól, hogy odaadja a nagybérlőnek, akárki legyen az, csak Ígérjen egy pár forinttal többet. És azt is láthatjuk, — sajnos, de igy van, — hogy mig a magyar föld a kisbirtokostól nem kerül idegen kézre, nagyon kevés lehet az országban az ilyen, hallottam, hogy Észak-Magyarországon voltak — de a nagybirtoknál, ha az eredeti birtokos kezéből más kézbe megy a birtok, ha vannak is ezek között is szép számmal uj birtokosok és nagybérlők, akik igazán jó hazafiak és hasznos j)olgárok, de sajnos, vannak, akik a birtokszerzést és bérletet csak pénzszerzési eszköznek tekintik, akik nincsenek hozzánőve ahhoz a földhöz és nem hazájuknak tekintik azt a rögöt, hanem csak azt nézik, hogy melyiknél lehet többet szerezni és oda mennek, ahol több haszon Ígérkezik. Már most az-e a helyes birtokjiolitika, ha legnagyobbrészt ilyeneknek adjuk a földet, vagy az, hogy annak a népnek, amely a maga és családja jövőjének megalapozását látja benne, hogy ennek a kezébe juttassuk ? Helyesen említi meg Nagy Emil t. barátom, hogy reméli, hogy a mostani háborús időben, amikor sokszor együtt dolgozik ur és szolga a lövészárokban, a testi munkát megtanulják jobban megbecsülni és hogy ez jövőben hözelebb hozza egymáshoz a társadalmi osztályokat. Bizony, akiknek nemcsak az ország sorsának intézésére, hanem az egyes társadalmak vezetésére is van hivatottságuk és alkalmuk, nagyon meg kell szívlelniük azt az ujabb jelenséget Magyarországon, hogy a munkát és különösen a mezei munkát, a legnagyobb mértékben épen azok, akik ahhoz legközelebb állanak, egyenesen lenézik. Azok, akik magasabb értelemben tudják értékelni a mezei munka jelentőségét, akik a társadalmi
