Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-645

446 646. országos ülés 1916 Julius l4-én, pénteken. Azonban, ismétlem, mái a személyzet elégtelensége és a pénzügyi adminisztráezióban ben r rejlő takarékossági irányzat is keUő biztosítékot kell, hogy nyújtson mindenkivel szemben, hogy ezek a rendelkezések nem fognak zaklatóan végrehajtatni, nem fog nánden egyes csekély esetben becslés kívántatni. Mégis, hogy a t. túloldalról felhangzott aggályokkal a törvényben is megfelelően számoljunk, hajlandó vagyok a részletes tárgyalás során olyan módosításhoz hozzájárulni, amely kimondja, hogy a becslés költségeit akkor is a kincstár fizeti, ha a becslés által megállapított becsérték 5000 koronát meg nem halad, megtartva amellett azt a rendelkezést is, amely benne van. Ez, azt hiszem, kellő biztosítékot fog nyújtani arra, amire nézve nekem eddig sem volt semmi aggályom, hogy minden kis esetben nem fog becslés kívántatni. Ami a 9. §-nak a vallomásadásra vonatkozó rendelkezését és Platthy t. képviselőtársamnak azt a szemrehányását illeti, hogy ebben a paragrafusban visszatükröződik az én lelkületem, ezt én elfogadom, de nem szemrehányásképen. Tényleg az én lelkületem tükröződött vissza ebben a paragrafusban, az én lelkületem t. i. azt mondja, hogy akkor, amikor az államnak olyan magas igényei lesznek az adózással kapcsolatban, mint most a magyar államnak és akkor, mikor, hála Istennek, annak az adózó polgárságnak értelmi színvonala már lényegesen magasabb, mint volt a régi időben, mikor.megállapították azt az adórendszert, amely ma érvényben van, akkor igenis én azt tartom, hogy elvárhatjuk az adózó közönségtől, hogy a maga tudásával és jóakaratával lehetőleg hozzájáruljon az egyenlő és arányos teherviseléshez és hogy mindazokat az adatokat, amelyek birtokában és ismerete mellett lehet csak helyesen megállapítani az ő rá törvény szerint járó adóterhet, tényleg az államnak szolgáltassa át, amivel nem az államnak tesz szolgálatot, hanem kötelességet teljesít többi polgártársaival szemben, mert nagyon helyesen mondották épen a t. túloldalról, hogy az állam mindig elő fogja teremteni szükségletét ; ha tehát lesznek egyesek, akik kibújnak az adózás alól, ez csak a többi tisztességes ember rovására mehet. Nem átalom bevallani, hogy ez az én lelkületem kifejezője, hogy én elvárom a magyar állampolgároktól, hogy meglegyen bennük az a hazafiság, az a tisztességérzet, a polgártársakkal szemben való kötelességérzet, hogy igyekezni fognak az ő rájuk törvény szerint háruló adóteher alól nem kibújni, hanem lehetővé tenni, hogy ez az adóteher reájuk nézve tisztességesen és megfelelően állapittassék meg. (Helyeslés jóbbfelöl.) Ezért én nem vagyok abban helyzetben, hogy ezekre a rendelkezésekre vonatkozólag módosításokat tehessek vagy módosításokhoz járulhassak hozzá. Ami Nóvák t. képviselő urnak azt az aggályát illeti, hogy a törvénynek 6. §-a csak a parlagon heverő szőlőterületekről intézkedvén, mi fog történni azokkal a szőlőterületekkel, amelyek nem szőlők már, hanem más mivelési ágra használtatnak, e tekintetben megnyugtathatom a t. képviselő urat. hogy, amint bizonynyal emlékezni fog rá, az uj földadótörvény értelmében az eddigi rendszertől eltérőleg a művelési ágváltozások bejelentendők, nyil /ántartandók és a kataszterben keresztül vezetendők. Régen csakugyan az volt az eset, ha valamely terület szőlő volt, szőlőként vezettetett a kataszterbe, az később is ugy lett a kataszterben nyilvántartva, amikor már megszűnt szőlő lenni; az uj földadótörvény értelmében azonban ez már nincs igy, mert ott a művelési ágak változásai bejelentendők és a kataszterben keresztül viendők és természetes, hogy a kataszterből kitűnő művelési ágak lesznek irányadók a művelési ágak változása tekintetében, úgyhogy, azt hiszem, e tekintetben az aggályok kellőleg el vannak osztva. Ami azt az ellenvetést illeti, hogy a 6. §-nál a 4. §-ra való hivatkozás téves, bocsánatot kérek, én azt hiszem, hogy e tekintetben a t. képviselő urak részéről forog fenn tévedés, mert a 6. §. a 4. §. első és második bekezdésére vonatkozik, már pedig az első bekezdés az a bekezdés, amely kezdődik »az iUeték kiszabásánál az ingatlanok értéke« szavakkal és végződik a h) pontban »bevallott becsérték« szavakkal; a második bekezdés »ha egyes esetekben* szavakkal kezdődik és »követelni« szóval végződik. Mert a paragrafus elején lévő ezek a szavak: »az 1887. évi XLV. t.-cz. 3. §-a helyébe« ezek és ezek lépnek, természetesen nem bekezdés, hanem egyszerűen törvényalkotási technika arra, hogy egy régi törvényes intézkedés helyébe egy uj jusson. En e tekintetben semmi kételyt nem látok fenforogni, aminthogy a dolog természete is az, hogy tulaj donképen a 6. §. juttatja kifejezésre azt, hogy ezekben az esetekben a minimális tételek nem alkalmazandók. Végre, ami a harmadik fejezetet illeti, e tekintetben elsősorban Platthy t. képviselő ur a czimet kifogásolta és helytelenítette a kedvezményezést; ehelyett mérséklést javasol, de ha jól figyeltem meg, beszéde folyamán igen sokszor kedvezményezésről beszélt, jeléül annak, hogy mégis csak ez a helyes szó, amely a fogalmat kifejezi. Mérséklés, nézetem szerint, nem volna helyes azért sem, mert itt nemcsak illetékmérséklésről van szó, hanem elengedésről is. Én tehát azt hiszem, ez a kifejezés a helyes, annál is inkább, mert illetékes adótörvényeink mindig kedvezménynek jelzik azt, mikor valaki az általános rendelkezésekkel szemben kedvezőbb elbánásban részesül. Ami a kedvezményben részesitendők körét illeti, e tekintetben nem az osztrák példára való hivatkozással kívánok élni, hanem azzal, hogy nézetem szerint más elbánás alá esik különösen a felmenőknek örökösödése, mint a lemenőké. Ezért mellőztem a javaslatban ezekre vonatkozólag az illetékkedvezmény kiterjesztését. Azonban miután ez a rendelkezés elsősorban bizonyos fokú hála lerovása akar lenni azokkal a honfitársainkkal szemben, akik érettünk és a hazáért küzdve veszítették életüket, nekem semmi észrevételem nincs